5. nap (2012. jan. 18.)
5th day (18. January 2012.)
Ettől az estétől se kaptuk meg az igazi nyugalmat, mert a meleget még nem sikerült megszokni. Szerencsére itt csak a szúnyogokkal kell megküzdeni, de úgy elég nehéz, ha nem adnak takarót. A hátizsákból halászunk elő nagyobb ruha felületeket, védelem céljából, én a hálózsákomat választom, Andrásnak a kék nagy kendőm jut. Ismét csak hajnalban sikerül kidőlnünk. Így későn is kelünk.
András hoz reggelit, de nem nagyon tudok enni, valami nem jó a gyomrommal, pedig jól néznek ki a péksütemények, végül nagy győzködés eredményeként lenyomok egyet (szó szerint).
A mai napra egy könnyed városnézést és a további utunk szervezését terveztük.
Kochi-ban nincs túl sok látnivaló, csendes kis történelmi városka, összeépülve a nyüzsgő és mindig zajos új Ernakulam-mal. Kochi itteni neve: az Arab-tenger királynője. A várost az elmúlt 600 éven keresztül folyamatosan más és más kolóniák lakták, csak a meghatározóbbakat említve: kínaiak, portugálok, hollandok és a britek. Ennek a sokszínűségnek az az oka, hogy nem messze van innen a Malabár partszakasz, amely híresen gazdag vidéknek számított a hódítók körében.
Reggeli után irány a part, megnézzük a kínai halászhálókat, melyek technikáját még az 1200-as évekből „hagyta itt” Kubla Kán. Persze „üzemben” nem látjuk, mert azért pénzt kérnek, hiszen már nem ez a módja manapság a halfogásnak, ez csak turistalátványosság. A kifogott halak viszont nagyon érdekesek…
Megnézzük a holland temetőt (1724), és a mellette lévő Szent Ferenc templomot, ami Indiában a legrégebbi keresztény templom, 1503-ban építették a portugálok, eredetileg fa szerkezettel, de a 16. században újjáépítették kőből. Vasco da Gama itt halt meg 1524-ben, itt is temették el, majd később a testét átszállították Lisszabonba.
Következő állomásunk a Santa Cruz Bazilika, ami egészen fiatal az 1902-es dátummal.
András kitalálja, hogy menjünk át a komppal Ernakulamba és nézzük meg, hogy mennek a buszok Thattekad-ba. Gyalogolunk egy km-t a forróságban, majd a jegyárusnál két sor fogad minket, egy hosszabb és egy rövidebb, egymás mellett. Egy a férfiaknak, egy a nőknek, de jegyárus csak egy van…
Útban a kikötő felé elhaladunk a Villingdon-sziget mellett, amit az „ős-Panoráma-útikönyv (1970)” szerint mesterségesen emeltek, egy kikötőmélyítés melléktermékeként. Ezt el is hisszük, mert egy hatalmas szingapúri tengerjáró mellett brümmögtünk el, hát, az 50 fős komp hangyácska volt mellette.
Ernakulamban, a legnagyobb forróságban legyalogolunk 2 km-t, majd csodálkozunk, hogy milyen kihalt ez a buszállomás. Ebben az országban ez nagyon fura. Bemegyünk az állomásmesterhez, ez összesen 4 embert takar, és kérdezzük, hogyan tudunk eljutni holnap Thattekadba. Kiderül, hogy sztrájk van, ma biztosan, de hogy holnap is, azt sajnos nem tudtuk meg, mert mindenki mást mondott. Végül is egy apáca sietett a segítségünkre, aki lefordította, hogy csak ma van sztrájk és holnap már félóránként mennek a buszok.
Visszafelé úton én már egyre rosszabbul vagyok, mondom Andrásnak, hogy szerintem felforrtam. Mikor bemegyünk egy DVD-s boltba nézelődni, én hajszál híján elájulok (pedig nem vagyok az a fajta). Visszasietünk a szállásra, nekem már egy szenvedés az út, mert minden nehéz, a táska és a végtagjaim is, a fejem meg hat tonna. Letusolok és bedőlök az ágyba, András pedig rögtön diagnosztizál, lázad van, ma ágyban maradsz. Még a víz sem kell, amit állandóan belém akar tuszkolni, mert úgy érzem, hogy ki is hányom abban a pillanatban.
Én fel-felébredek néha, András meg este elmegy fotózni, nézelődni, vacsizni, és vesz egy SIM kártyát, hogy olcsóbban tudjunk hazatelefonálni (60 forint/perc Indiából Magyarországra, éljen a Vodafone!). És még takarót is szerez…
Éjjel arra ébredünk, hogy valaki iszonyatosan veri lent a bejárati kaput, olyan a hangja, mintha lőnének. Kiderült, hogy az ajtó-vigyázó (mert itt olyan is van) elaludt, és kizárt néhány vendéget.
Kochin - Ernakulam
Transport by ferry from Fort Kochi to Ernakulam, ticket is 2,5 INR/person, 20 minutes.
In Ernakulam the food is cheaper, than in the tourist crowded Fort Kochi.
Bus from Ernakulam to Munnar (Thattekad) is in every 30 minutes, but you should check it before go, because this day was strike on the busstation.
András hoz reggelit, de nem nagyon tudok enni, valami nem jó a gyomrommal, pedig jól néznek ki a péksütemények, végül nagy győzködés eredményeként lenyomok egyet (szó szerint).
A mai napra egy könnyed városnézést és a további utunk szervezését terveztük.
Kochi-ban nincs túl sok látnivaló, csendes kis történelmi városka, összeépülve a nyüzsgő és mindig zajos új Ernakulam-mal. Kochi itteni neve: az Arab-tenger királynője. A várost az elmúlt 600 éven keresztül folyamatosan más és más kolóniák lakták, csak a meghatározóbbakat említve: kínaiak, portugálok, hollandok és a britek. Ennek a sokszínűségnek az az oka, hogy nem messze van innen a Malabár partszakasz, amely híresen gazdag vidéknek számított a hódítók körében.
Reggeli után irány a part, megnézzük a kínai halászhálókat, melyek technikáját még az 1200-as évekből „hagyta itt” Kubla Kán. Persze „üzemben” nem látjuk, mert azért pénzt kérnek, hiszen már nem ez a módja manapság a halfogásnak, ez csak turistalátványosság. A kifogott halak viszont nagyon érdekesek…
Megnézzük a holland temetőt (1724), és a mellette lévő Szent Ferenc templomot, ami Indiában a legrégebbi keresztény templom, 1503-ban építették a portugálok, eredetileg fa szerkezettel, de a 16. században újjáépítették kőből. Vasco da Gama itt halt meg 1524-ben, itt is temették el, majd később a testét átszállították Lisszabonba.
Következő állomásunk a Santa Cruz Bazilika, ami egészen fiatal az 1902-es dátummal.
András kitalálja, hogy menjünk át a komppal Ernakulamba és nézzük meg, hogy mennek a buszok Thattekad-ba. Gyalogolunk egy km-t a forróságban, majd a jegyárusnál két sor fogad minket, egy hosszabb és egy rövidebb, egymás mellett. Egy a férfiaknak, egy a nőknek, de jegyárus csak egy van…
Útban a kikötő felé elhaladunk a Villingdon-sziget mellett, amit az „ős-Panoráma-útikönyv (1970)” szerint mesterségesen emeltek, egy kikötőmélyítés melléktermékeként. Ezt el is hisszük, mert egy hatalmas szingapúri tengerjáró mellett brümmögtünk el, hát, az 50 fős komp hangyácska volt mellette.
Ernakulamban, a legnagyobb forróságban legyalogolunk 2 km-t, majd csodálkozunk, hogy milyen kihalt ez a buszállomás. Ebben az országban ez nagyon fura. Bemegyünk az állomásmesterhez, ez összesen 4 embert takar, és kérdezzük, hogyan tudunk eljutni holnap Thattekadba. Kiderül, hogy sztrájk van, ma biztosan, de hogy holnap is, azt sajnos nem tudtuk meg, mert mindenki mást mondott. Végül is egy apáca sietett a segítségünkre, aki lefordította, hogy csak ma van sztrájk és holnap már félóránként mennek a buszok.
Visszafelé úton én már egyre rosszabbul vagyok, mondom Andrásnak, hogy szerintem felforrtam. Mikor bemegyünk egy DVD-s boltba nézelődni, én hajszál híján elájulok (pedig nem vagyok az a fajta). Visszasietünk a szállásra, nekem már egy szenvedés az út, mert minden nehéz, a táska és a végtagjaim is, a fejem meg hat tonna. Letusolok és bedőlök az ágyba, András pedig rögtön diagnosztizál, lázad van, ma ágyban maradsz. Még a víz sem kell, amit állandóan belém akar tuszkolni, mert úgy érzem, hogy ki is hányom abban a pillanatban.
Én fel-felébredek néha, András meg este elmegy fotózni, nézelődni, vacsizni, és vesz egy SIM kártyát, hogy olcsóbban tudjunk hazatelefonálni (60 forint/perc Indiából Magyarországra, éljen a Vodafone!). És még takarót is szerez…
Éjjel arra ébredünk, hogy valaki iszonyatosan veri lent a bejárati kaput, olyan a hangja, mintha lőnének. Kiderült, hogy az ajtó-vigyázó (mert itt olyan is van) elaludt, és kizárt néhány vendéget.
Kochin - Ernakulam
Transport by ferry from Fort Kochi to Ernakulam, ticket is 2,5 INR/person, 20 minutes.
In Ernakulam the food is cheaper, than in the tourist crowded Fort Kochi.
Bus from Ernakulam to Munnar (Thattekad) is in every 30 minutes, but you should check it before go, because this day was strike on the busstation.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése