8. nap (2012. jan. 21.)
8th day (21. January 2012.)
András beszámolóját olvashatjátok:
Hajnal négykor arra ébredek, hogy nem sikerült megemésztenem rendesen a tegnapi vacsorát… Nagyon kikívánkozik, próbálok visszaaludni, hogy ez csak egy rossz álom, de rohannom kell. Felszakítom a sátor ajtaját, sikerül a wc-ig elérnem. Nem így gondoltam kezdeni az első igazi madarászós napomat. Reggelig még párszor eljutok a wc-ig, csak sikerült nekem is elkapnom a családból utoljára azt a vírust, ami hányással és hasmenéssel jár. Pont a legrosszabb pillanatban, számomra… Pedig két napja még minden olyan szépen indult, egész napos madarászatot beszéltünk meg, ami annyit jelent, hogy a reggeli és az esti órákban fogunk madarakat megfigyelni. Leadtam a kívánság listámat (nem volt sok, 10 faj) melyre az a válasz jött, hogy 3 fajt nem tudnak most megmutatni, de a többivel nem lesz gond.
Indulás előtt felvesszük az előre csomagolt reggelit, amit valószínűleg nem fogok elfogyasztani. Az autóvezetőnek lefordítatjuk, ha azt mondom STOP, akkor az rögtön legyen, különben takaríthat. Abilash-t a házánál vesszük fel, irány a nemzeti park széle. Vezetőnk megveszi a jegyeket és már gyalogolunk is beljebb az úton. A nemzeti parkot úgy kell elképzelni, hogy kisebb-nagyobb házcsoportok vannak elszórva az erdőben, így folyamatos az „embermozgás”, különféle közlekedési eszközökkel. Nem megyünk sokat a „műúton”, felkapaszkodunk egy gránit kibúvásra. Na, ezt nem kellett volna, ismét „rókanyomokat” olvasok a bokorban, pedig nagyon jó a mozgás. Kapkodnám a fejem, mert ide-oda repkednek a minivetek, nektármadarak, barbetek, galambok és egy endemikus szarvcsőrű (Malabar Grey Hornbill) fészkét is megmutatja. Az új fajok ellenére, nem javul a közérzetem… Gyengének érzem magam, szédülök, így mindig keresek egy ülésre alkalmas pontot.
Realizálom, hogy a listámról jószerével csak azok a fajok jöttek be, amit tegnap egyedül figyeltem meg a tábor körül. Megemlítem, hogy gyúrni kéne a listára is, de ezek a válaszok jönnek: „Ez a faj mindig itt szokott lenni, most nincs.”; „ A búboshéja tíz körül mindig kering az égen, várjunk még tíz percet.”, de semmi… Indulunk tovább, próbálja helyrehozni a rossz kezdést, mutat egy frogmouth családot, a tojót egyetlen fiókájával. Kicsit mesél a fajról, mutatja a fészkét és hogy idén öt fészket talált. Rápróbálunk az egyik uhu fajra, de nem járunk sikerrel, de legalább mondta, hogy ezt nem fogjuk látni, persze ez nem vigasztal.
Vissza a kocsihoz, megyünk a másik területhez, a kocsiban nyomja, hogy a következő hely nagyon veszélyes lesz, mert az egyik endemikus rigó is pont azt az élőhely típust szereti, mint az elefántok. Indulunk be az ösvényen, amikor szembejön egy helyi. Rögtön kiderül, hogy itt vannak az elefántok… Megkérdezi: -„Remélem tudod, hogy kell futni?” Nem így terveztem. Lassan és csöndbe megyünk beljebb és beljebb az ösvényen. Halljuk, ahogy ropognak a vastag ágak. Közel vannak. Sikerül kikerülni őket, kiérünk egy tisztásra, de innen megint ropogást hallunk, ez az állat még közelebb van. A széljárás sem jó. Bemehetünk, de biztosan futnunk kell, amit nem tudok ilyen állapotban bevállalni. A visszafordulást választom, amikor tovább kínoz azzal a mondatával, hogy a maláj bakcsó innen csak 100 méterre van, az elefántok felé… Szuper, most már többszörösen bebizonyosodott, ez nem az én napom. Vissza a táborba, ebédre csak rizs és chapati. Reméljük, bennem marad.
Pihenés háromig, kicsit jobban vagyok. A riksának már itt kellene lennie, mikor beesik egy csoport helyi. Ezekre még a személyzet sem számított. Nagy a kavarodás, kiderül, a riksás sem jön értünk. A cég, vadonatúj kocsijával megyünk, segítségként visszük Danish-t is. Megnyugtatnak, hogy ez benne van az árba, mivel a riksás nem jött. A megbeszéltekkel ellentétben egy harmadik helyet is megnézünk, hozzuk a szokásos semmit. Szerintem már Abilash is szégyelli magát. Az utolsó hely néhány kilométerre található a kempingtől, kocsival megyünk, amíg a kiálló kövek engedik. Keressük a lehetséges fajokat, útközben pittákat látunk a sűrű aljnövényzetben. Kiérünk egy szikla kibúvásos tisztásra, mikor előkerül a keresett faj (White-bellied Treepie), végre valami. Megvárjuk a naplementét, mikor a lappantyúk kezdenek el mozogni. Két faj is mozog, de csak az egyik új faj, a nagy fülű…
Teljesen besötétedik, folyamatosan a baglyok is beindulnak. Egyszer a napközben keresett uhu is megszólal. A két vezető teljesen transzba esik, de a következő hívásra, már az erdő másik végéből hallani a hangját. Majdnem meg volt… Megszólal egy másik bagoly faj, amit eddig nem láttam. Mondják, erre rámozdulhatunk, de nekem már szemernyi erőm és kedvem sincsen. Inkább a visszaút, diétás vacsora és gyors lefekvés.
A kocsinál még Csillu talál egy fán ugráló repülő mókust is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése