61. nap (2012. márc. 14.)
61th day (14. March 2012.)
61th day (14. March 2012.)
Reggel sokáig nyúlunk az ágyban, majd kiérve kilencre a vonatállomásra meglepődve látjuk, hogy kong az ürességtől. Valami nem stimmel, itt emberhordának kéne lennie a fél 10-es vonatra várva. A jegyárus mondja, hogy menjünk az állomásfőnökhöz, aki mondja, hogy elment a vonat fél 9-kor (!), és a következő 4-kor indul. Úgy tűnik, hogy ebben az országban a vonatokkal nincs szerencsénk. Legelső utunkon egy egész napunk ment el feleslegesen, mert kimentünk az állomásra a napi 1x közlekedő vonathoz (Bharatpur), és nem fértünk fel rá. Hiába próbáltuk megvesztegetni a kallert, nem tágított, úgy dobtak le minket a vonatról, hogy öröm volt nézni (nem nekünk). Akkor megtanultuk egy életre, hogy az indiai vonattal nem lehet számolni, csak ha jó hónappal előre megveszed a jegyed, persze azt csak a hosszú utakra lehet.
Szóval megszívtuk, marad a busz. Átbattyogunk a buszállomásra, ahol egyik végéből a másikba irányítanak, mire végre találunk egy értelmes embert, aki elkísér bennünket a jegyárushoz, ami egy kicsi, jelöletlen bódéban ül. Természetesen a legközelebbi busz 11-kor indul, majdnem 2 órát kell itt várakoznunk. Ez idő alatt megkajálunk, veszek két újságot összesen 25 forintért (a többi kriksz-kraksz nyelvű volt), és elhajtunk egy csomó kéregetőt.
A zsákjainkat a tetőre teszik fel, majd az elkövetkező fél óra alatt még néhányszor az egész tetőt átpakolják, mert állandóan hoznak valami nagy dobozokat a sherpák. A székeink iszonyat kényelmetlenek, alig férünk el egymás mellett, alattunk egy komplett csirkefarm, ugyanis valaki a falu csirkepopulációjának genetikai állományát innen frissíti, előttünk egy rakat vödör és emellé a csirkeszar szag mellé, még a busz is iszonyú koszos.
Időben indulunk, és kb. 1 km-re az állomástól nagy veszekedés hatására felpréselnek még egy nőt egy kisgyerekkel (dugig vagyunk), aki végig András ölében aludt.
Kedves Pusztaföldvári és Csanádapácai olvasók, ha azt hiszitek, hogy a két település közötti út nem jó minőségű, akkor gyertek ide, és utazzatok ezen. Akkora gödrök vannak itt, hogy a busz simán eltűnik benne tengelyig. Ezen az egy órányi rossz szakaszon nincs KRESZ, aki gyorsabb és erősebb, az megy az út használhatóbb oldalán, bármelyik oldalon legyen is az. A 3 órás utat sikerül 4 óra alatt lenyomni.
Madarihat egy kicsi település a Jaldaphara Nemzeti Park szélén. A buszmegállótól fél km-re van a szállás, egy zsákutca végén, nyugodt, csendes helyen. Becsekkolunk, elfoglaljuk a legfelső emeleti sarokszobát, ami tiszta, nagy és erkélyes. Jó hűvös is, ugyanis itt már nagy a meleg. A recepcióról felszólnak, hogy ebéd, menjünk.
Finom csirke és hal, zöldséghegyekkel és rizzsel a kaja. Rögtön be is akarnak szervezni a recepción egy esti dzsipszafarira, de nem megyünk, ma pihi napot tartunk, a környéken sétálunk, meg mosunk, mert egy db tiszta ruhánk sincs. Na, ez így nem igaz, mert nekem van egy nadrágom és pulcsim, amit hazaútra tartogatok, egyszer sem volt rajtam, de akkor is kell mosni.
Három után fejezzük be az ebédet, András az erkélyről madarászik, nagy örömmel, mert a szobánk az erdőre néz és jó a mozgás. Én mellette mosok vödörből a mosószappanunk utolsó centijeivel, sötétedés után meg csak úgy lézengünk össze-vissza. Egyszer csak valami hangos zajt hallunk, én kiszaladok a folyósóra, hogy mi a baj, miközben András felveszi a telefont, a recepcióról szólnak, hogy hang és fény játék következik a Jaldaphara NP-ról. Én pár perc után elveszítem az érdeklődésem, mivel nem látok jól ilyen fényviszonyok között, ráadásul van, amit nem is értek a helyi angol dialektusból, András végignézi. Nevetve mondja, hogy ha a felét látjuk annak, ami az előadásban szerepelt, akkor nagyon boldogok leszünk. Remélem a rínó közte lesz, hiszen Asszám államon kívül (ahol 1800 rinocérosz él), itt él a legtöbb indiai orrszarvú. A legutolsó felméréskor 133 állatot számoltak össze.
Vacsi előtt leszervezzük a holnapi elefánt szafarit, a második turnussal megyünk, fél hétkor kell innen indulnunk kocsival, ami elvisz minket a NP-ba, és ott átszállunk az elefántra. Kérdezik, hogy elég-e, ha egy órával hamarabb keltenek, és csodálkoznak, hogy nekünk a fél is elég.
A vacsi ugyanaz, mint az ebéd.
András beájul este, én még nézem a mozifilmeket a tv-ben, már egyre többet értek angolul, csak néha ellenőrzöm magam a feliratokkal. Jó lenne, ha ez a tudás visszafelé is működne, és beszélni is így tudnék.
Siliguri – Madarihat
Madarihat is next to the Jaldaphara NP, and 125 km from Siliguri. We wanted to go by train, but the last went at 8,30 am, unfortunatelly we missed that, the next one is at 4,00 pm. Bus to Madarihat starts from next to the train station, 65 INR/person, 4 hours. Everybody said the journey is 3 hours, but this is not true, because the road is very-very bad in the first hour.
Jaldaphara Tourist Lodge is 500 m from the bus station, good lodge, our room is clean with balcony faces to forest. The birding is excellent from room 301, actually I think, from the all room is good on the third floor. Food is good, but the lunch and the dinner is same: chicken or/and fish, vegetable and rice. We booked the elefant-safari for tomorrow, 2500 INR / 2 person, include transport, entrance fee, camera and permit. There is sound-and-light show at night, in english, good.
Szóval megszívtuk, marad a busz. Átbattyogunk a buszállomásra, ahol egyik végéből a másikba irányítanak, mire végre találunk egy értelmes embert, aki elkísér bennünket a jegyárushoz, ami egy kicsi, jelöletlen bódéban ül. Természetesen a legközelebbi busz 11-kor indul, majdnem 2 órát kell itt várakoznunk. Ez idő alatt megkajálunk, veszek két újságot összesen 25 forintért (a többi kriksz-kraksz nyelvű volt), és elhajtunk egy csomó kéregetőt.
A zsákjainkat a tetőre teszik fel, majd az elkövetkező fél óra alatt még néhányszor az egész tetőt átpakolják, mert állandóan hoznak valami nagy dobozokat a sherpák. A székeink iszonyat kényelmetlenek, alig férünk el egymás mellett, alattunk egy komplett csirkefarm, ugyanis valaki a falu csirkepopulációjának genetikai állományát innen frissíti, előttünk egy rakat vödör és emellé a csirkeszar szag mellé, még a busz is iszonyú koszos.
Időben indulunk, és kb. 1 km-re az állomástól nagy veszekedés hatására felpréselnek még egy nőt egy kisgyerekkel (dugig vagyunk), aki végig András ölében aludt.
Kedves Pusztaföldvári és Csanádapácai olvasók, ha azt hiszitek, hogy a két település közötti út nem jó minőségű, akkor gyertek ide, és utazzatok ezen. Akkora gödrök vannak itt, hogy a busz simán eltűnik benne tengelyig. Ezen az egy órányi rossz szakaszon nincs KRESZ, aki gyorsabb és erősebb, az megy az út használhatóbb oldalán, bármelyik oldalon legyen is az. A 3 órás utat sikerül 4 óra alatt lenyomni.
Madarihat egy kicsi település a Jaldaphara Nemzeti Park szélén. A buszmegállótól fél km-re van a szállás, egy zsákutca végén, nyugodt, csendes helyen. Becsekkolunk, elfoglaljuk a legfelső emeleti sarokszobát, ami tiszta, nagy és erkélyes. Jó hűvös is, ugyanis itt már nagy a meleg. A recepcióról felszólnak, hogy ebéd, menjünk.
Finom csirke és hal, zöldséghegyekkel és rizzsel a kaja. Rögtön be is akarnak szervezni a recepción egy esti dzsipszafarira, de nem megyünk, ma pihi napot tartunk, a környéken sétálunk, meg mosunk, mert egy db tiszta ruhánk sincs. Na, ez így nem igaz, mert nekem van egy nadrágom és pulcsim, amit hazaútra tartogatok, egyszer sem volt rajtam, de akkor is kell mosni.
Három után fejezzük be az ebédet, András az erkélyről madarászik, nagy örömmel, mert a szobánk az erdőre néz és jó a mozgás. Én mellette mosok vödörből a mosószappanunk utolsó centijeivel, sötétedés után meg csak úgy lézengünk össze-vissza. Egyszer csak valami hangos zajt hallunk, én kiszaladok a folyósóra, hogy mi a baj, miközben András felveszi a telefont, a recepcióról szólnak, hogy hang és fény játék következik a Jaldaphara NP-ról. Én pár perc után elveszítem az érdeklődésem, mivel nem látok jól ilyen fényviszonyok között, ráadásul van, amit nem is értek a helyi angol dialektusból, András végignézi. Nevetve mondja, hogy ha a felét látjuk annak, ami az előadásban szerepelt, akkor nagyon boldogok leszünk. Remélem a rínó közte lesz, hiszen Asszám államon kívül (ahol 1800 rinocérosz él), itt él a legtöbb indiai orrszarvú. A legutolsó felméréskor 133 állatot számoltak össze.
Vacsi előtt leszervezzük a holnapi elefánt szafarit, a második turnussal megyünk, fél hétkor kell innen indulnunk kocsival, ami elvisz minket a NP-ba, és ott átszállunk az elefántra. Kérdezik, hogy elég-e, ha egy órával hamarabb keltenek, és csodálkoznak, hogy nekünk a fél is elég.
A vacsi ugyanaz, mint az ebéd.
András beájul este, én még nézem a mozifilmeket a tv-ben, már egyre többet értek angolul, csak néha ellenőrzöm magam a feliratokkal. Jó lenne, ha ez a tudás visszafelé is működne, és beszélni is így tudnék.
Siliguri – Madarihat
Madarihat is next to the Jaldaphara NP, and 125 km from Siliguri. We wanted to go by train, but the last went at 8,30 am, unfortunatelly we missed that, the next one is at 4,00 pm. Bus to Madarihat starts from next to the train station, 65 INR/person, 4 hours. Everybody said the journey is 3 hours, but this is not true, because the road is very-very bad in the first hour.
Jaldaphara Tourist Lodge is 500 m from the bus station, good lodge, our room is clean with balcony faces to forest. The birding is excellent from room 301, actually I think, from the all room is good on the third floor. Food is good, but the lunch and the dinner is same: chicken or/and fish, vegetable and rice. We booked the elefant-safari for tomorrow, 2500 INR / 2 person, include transport, entrance fee, camera and permit. There is sound-and-light show at night, in english, good.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése