Felderítések napja

49. nap (2012. márc. 02.)

49th day (02. March 2012.)

Reggel is ugyanolyan hideg van, mint este volt, látszik a lehelet. András az erkélyen madarászik, már van egy új faja Indiára (mezei veréb!), én meg nagy nehezen kimászok a meleg ágyból, a hidegbe. De csak azután, hogy a mai ruháimat bemelegítem a takaró alatt, ugyanis minden süt a hidegtől a szobában, ezek is.
Reggeli egy kis kajáldában, ahonnan nézzük, hogy a helyiek nagy kabátban kint állnak a napon. Még a kocsikkal is úgy parkolnak, hogy a napon lehessenek. A tejeskávé nem a legfinomabb, de a csípős szamóza felmelegít bennünket.
Utunkat a temető felé vesszük, Kőrösi Csoma Sándor sírjához. Azt gondolom, hogy minden ide látogató magyarnak ez kötelessége, hiszen ez a férfi hihetetlen akaraterejével és okosságával hatalmas tiszteletet szerzett a magyar népnek. Ebben a városban, ha valaki meghallja, hogy honnan jöttünk, első kérdése, hogy voltunk-e már a sírnál, Csománál?
A régi temetőben van az emlékmű, már messziről látjuk, hiszen csak úgy lobog rajta a sok „trikolór”. Márványtáblák jelzik 3 nyelven (magyarul, angolul és valamelyik indiai nyelven), hogy ki volt ő és mit is tett élete során, még gróf Széchenyi is tisztelettel adózik előtte… Mindketten csöndben állunk a meghatottságtól, ilyen messze eljutni, és itt meghalni, egyedül. Az egyik felirat adja át ezt az érzést a legjobban, „a magyarok bölcsőjét kereste, de saját sírját, és halhatatlanságát találta meg itt”.
Valaki gondozza az emlékművet, mert tiszta, le van söpörve körülötte, és még virágok is vannak a cserepekben, de azért holnap próbálunk szerezni gyökeres virágot, és mi is rendbe tesszük a helyet, mert sajnos a szomszédos rossz útról iszonyú mennyiségű por jön ide.
Utunkat az állatparkba folytatjuk, ahol a himalájai fajokból kapunk egy kis ízelítőt, mint a vörös panda, fő látványosságként pedig a nagyvadak, mint a himalájai farkas, leopárd, fekete párduc, hópárduc, és a bengáli tigris. Szépek, de nekem a szívem szakad meg, hogy milyen kis helyen járkálnak fel és alá, mindegyiknél elég súlyos már a „ketrec-effektus”. Legszívesebben szabadon engedném őket.
Számomra mégis a nap faja a jak, mivel még soha nem láttam élőben, csak a tv-ben. Ekkora hatalmas állatokat, mint ezek! A hím 1 tonnásra is megnőhet, a nőstények „csak” harmad akkorára. A hajas jakok - kevés- vad példánya a tibeti fennsíkon él, nagy nehézség árán próbálják megvédeni őket a vadászattól.
A park területén van a Himalájai Hegymászó Intézet, melyet 1954-ben alapítottak, az Everest meghódításának évében. Megnéztük a múzeumot, ahol legtöbbet a legmagasabb csúccsal és annak expedícióival foglalkoznak. Érdemes megnézni, mivel elképesztő, hogy milyen felszereléssel, és milyen ruhákban mászták meg annak idején ezeket a hegyeket! A mai hegymászók előtt is le a kalappal, tényleg senki nem értse félre, de a régiekhez képest el vannak kényeztetve. Újságkivágások is vannak, az egyikből pl. kiderült, hogy 1999-ben 75 év után találta meg egy amerikai expedíció egy brit hegymászó holttestét, amelyről addig csak annyit tudtak, hogy eltűnt a Mount Everest csúcsától 800 méterre. A jég olyan jó állapotban tartotta a holttestet, hogy még a ruhája is megmaradt teljesen. Utólag kiderült, hogy lezuhant és lábát törte, ebben halt meg. Az egyik tag az amerikai expedícióból hitetlenkedve írja, hogy a hegymászó ruhája sokkal vékonyabb volt, mint amiben ők az alaptábor alatti részeken mozognak, és olyanokban hódították meg a csúcsot.
Egy nagyobb részt szenteltek Tenzing Norgay-nak, a híres sherpának, aki Sir Edmund Hillary-vel együtt elsőként elérte a csúcsot. A múzeum előtt található sírja és szobra, mivel életének legnagyobb részét Dardzsilingben töltötte, sőt volt az intézet elnöke is.
Én, alföldi gyerekként, hitetlenkedve nézem a felszereléseket, főként a jégkampókat és csavarokat, amiknek nem is tudom a pontos nevét (csak angolul van kiírva minden), a beülőket, amiken ülve, a hegyről lógva pihentek és aludtak, meg azokat a hálózsákokat, amiket az 50-es, 60-as években használtak az expedíciók során. Nekünk a szálláson vastagabb a takarónk és én 3 réteg ruhában majd megfagyok alatta!
A földszinten mondom is Andrásnak, ha nekem a legjobb minőségű cuccot adná valaki mindenből, ami az itteni hegymászáshoz kellene, akkor sem jutnék el, még az alaptáborig sem. Ezt az állításomat igazolja is az első szinten egy élethű bábúkkal berendezett szoba, akik éppen az alaptáborhoz érkeznek, úgy, hogy egy lefektetett létrán kell átkelniük a gleccserszakadék felett. Ja, olyan cipőben, aminek az aljára a gleccservasat is felcsatolták (amit minden lépésnél bele kell vágni a jégbe, hogy ne csússz el)! Azt hiszem, ezt a „sportot” talán egy másik életemben, amiben férfi sherpának születek, majd kipróbálom, addig biztos nem.
Az állatkert után András egy másik úton szeretne visszamenni, keresi az utat az állatkert mögé, mert az sokkal jobbnak tűnik a madarak szempontjából. Tanakodunk merre is a legjobb, mikor odajön a szomszédos üzletből egy férfi és kérdezi, hogy honnan jöttünk. Megtudja, hogy magyarok vagyunk, szeretné rögtön megmutatni a sírt, mivel ő gondozza! A vendégkönyvbe is szeretné, ha beírnánk. Állítólag a delhi-i magyar nagykövetségtől is kapott egy magyar könyvet, ami az utazó életéről szól. Elbúcsúzunk és mondjuk neki, hogy valamelyik délután visszajövünk és írunk a könyvbe.
A szállásunk felé útközben van a Magisztrátus, benézünk a sikkimi engedély miatt. Ugyanis Sikkim-be külön engedélyt kell kérni a belépéshez és ott tartózkodáshoz, hiába India az is. Természetesen nincs félfogadás, de adnak egy nyomtatványt, amit kitöltünk és kapunk rá pecsétet. Ezzel a pecsétes papírral irány a külföldiek regisztrációs irodája (gyalog), a város másik végében, ott adják a következő pecsétet, a sikkimit, mellyel vissza kell menni a Magisztrátushoz, ahol már csak az útlevélbe pecsételnek, és kapunk egy másik papírt, amit a sikkim-i tartózkodásunk végéig meg kell őriznünk a levélben. Senki ne értse félre, ez az engedély nem érvényes az egész államba, ha valaki hegyet mászni megy, arra külön engedély kell, és csak csoportos engedélyt adnak, ha még északabbra szeretnél menni, a tibeti határig, akkor pedig nagyon csókosnak kell lenned, hogy kapj engedélyt, ha egyáltalán… Négyig lezongorázzuk az egészet, meg van az engedély! Pár nap múlva irány Sikkim.
Utána beülünk egy pici kajáldába, ahol a kisgyerek is segít a kiszolgálásban. Kérek egy kólát, (kell a cukor a hidegben) a gyerek mangó levet hoz. Mutatjuk a hűtőn lévő feliratot, ő összeveti az üvegen lévővel, valószínű még olvasni nem tud, de látja, hogy rossz terméket hozott. Másodszorra már jó feliratút hoz.
Mivel itt csak az osztott-dzsip az egyetlen közlekedési eszköz (van néhány busz is) hatalmas dugók alakulnak ki a főúton, mivel annak az állapota nem a legjobb. Sok helyen a fél út vagy a teljes le van szakadva, emiatt csak egy sáv járható felváltva, rendőri irányítással. Mellesleg egy dzsipben kb. 12 ülőhely van, 3 sorba 4-4 ember, de láttunk olyat is, amiben és amin összesen 23 ember utazott (bent és a tetőn)! Nem ment üresen a kocsi…
A piacon vásárolunk ezt-azt, a megemlékezéshez is a szükséges kellékeket, csak virágot nem sikerül találnunk. Nem hoztunk otthonról zászlót, ezért három buddhista imazászlót veszünk, pirosat, fehéret és zöldet, amit összefonok, és a végét András alkoholos filccel megszövegezi.
Beülünk egy teázóba megkóstolni a helyi teát, erről nem tudok véleményt mondani, mert még mindig nem érzek sem ízt, sem illatot, András szerint az otthoni Earl Grey finomabb... Biztos nem jó fajtát választottunk a sokból. Pedig a teázót fenntartó társaság tartja a világrekordot, ugyanis 20 éve, az egyik teájukra (ami érdekes módon sokkal alacsonyabb régióban terem) a kalkuttai árverésen 13.000 rúpiát adtak kilójáért! Mi nem ebből ittunk…
Újra szentségtörés, ez már napi rutin lesz, a ceyloni teázás Dardzsilingben, ami India éves teatermelésének 30%-át adja!

Darjeeling cemetary and zoo, Sikkim permit

Our first way was to the old cemetary, because the famous hungarian, Alexander Csoma de Koros, who is the world’s foremost scholars of tibetian languages and religion died here in Darjeelning, on his way is mission in Tibet.
Zoo is not big, but there are some himalayan species here. So exating the Himalayan Mountaineering Museum here!
Sikkim permit: first you have to go to the Office of the District Magistrate, fill a form you get a stamp on this paper here. Second you have to go to the Foreigner Registration Office, there you give more one stamp on this paper. Third you go back to the Magistrate, when gou get stamp in your passport and they give other paper, that you have to put into you passport, and save during your stay in Sikkim. Offices is open between 11am – 4pm, but this changes sometime.