Új engedély

59. nap (2012. márc. 12.)

59th day (12. March 2012.)

Ma van jelenésünk a „Külföldiek Regisztrációs Irodájában” reggel 10-kor, hogy új engedélyt csináltassunk. Azt tervezzük, hogy reggel elmegyünk a Tibeti Intézethez és ott sétálunk, madarászunk, majd az engedély megszerzése után felmegyünk a Ridge Park-ba, megnézzünk a virágzó orchideákat, és onnan lejövünk a kötélpályás felvonóval.
Persze a Tibeti Intézet is csak 10-kor nyit, úgyhogy mellette mászkálunk, András le-lemegy a főútról a kis és meredek ösvényekre, én meg fent napozok az út mellett. Várakozás közben megértem, hogy miért van ebben a városrészben ennyi buddhista szerzetes, mert a fenti kolostorból egyszer csak ömleni kezd a vörös ruhás áradat. Pont az iskolájukkal szemben madarászunk, tanítás kezdetekor. Meg-megállnak, néznek felém, majd az egyikük odajön és kérdezi, hogy mit csinálok, meg mi az mellettem. A teleszkóp, mivel még saját bevallása szerint soha nem látott ilyet, bemutatót tartok neki, aminek tökre örül, de mire én is kérdezgetnék pár dolgot, elszelel, mintha ott sem lett volna. Persze, mert a mély hangú kürt megszólal az udvarból és semmi pillanat alatt szétoszlik a szerzetes-had, be a termekbe. Kezdődnek az órák.
Negyed 11-re érünk be a regisztrációs irodába, ahol egy idősebb fazon hulla nagy nyugalommal kezdi el kitölteni az újabb engedélyt, és csak az zökkenti ki a munkából, hogy egy másik emberke beesik a szobába leltározni. Egy órát vagyunk itt, ezalatt a mi emberünk megírt 2 db engedélyt, ami azt jelenti, hogy előre nyomtatott papíron kitöltötte a nevünket, állampolgárságunkat és azt, hogy mettől-meddig érvényes ez az engedélyünk, ezalatt a másik emberke sikeresen leleltározott 2 db számítógépet tartozékaival és egy faxkészüléket. Ja, és a munka közben beszólt a főnök titkárnője az emberünknek, hogy ugyan vegye már fel az asztali telefont, mert keresik rajta, de hiába hallózott, senki nem érte el. Mint rá 5 perc múlva kiderült, azért nem, mert nem is volt bedugva a konnektorba a telefon…
A hivatal előtt elbúcsúzunk a menedzserünktől, megköszönjük a segítségét és felmászunk a sétálóutcába, ahol egy kicsit bazározunk, ebédelünk, majd tovább kaptatva felfelé a hegyre eljutunk a parkig, ahol megnézzük a virágzó orchideákat. Hát mondjuk én nem arra gondoltam az útikönyv leírása alapján, hogy egy kis félig nyitott szobácskában cserepes virágokat nézünk meg…
Tovább gyalogolunk, de a park délebbi részére sajnos mi már nem mehetünk be, mert ott fekszik a királyi palota. Megkerüljük a teljes parkot, és a térképünk szerint levágunk a kötélpálya felső állomásáig, de kiderül, hogy sokat vágtunk le, és a középsőhöz jutottunk. Szerencsére van egy kis lépcső felfelé, rengeteg imaszalaggal végig a felső állomásig, és nagyon szép kilátással. Mindketten leizzadunk, mire felérünk, de látjuk, hogy éppen most ér be egy kabin az állomásra, szerencsénk van, még várnunk sem kell!
Ja, szerencsénk lenne, ha nem lenne valami probléma az egész kötélpályás rendszerrel, amit úgy próbálnak megoldani, hogy mindhárom állomás ellőtt fel-le húzogatnak egy-egy kabint, üresen. Várunk egy kicsit, sétálgatunk, nézelődünk, de a helyzet nem változik, úgyhogy legyalogolunk a szállásunkig.
Azt gondoljuk, hogy bepakolunk és pihi estét tartunk, de a menedzserünk egyre felszabadultabb, miután sikeresen elintéztük az engedély-dolgot, úgyhogy hosszasan beszélgetünk vele. Jópofa csávó.
Este még netezünk, majd alvás, holnap délután megyünk tovább Siliguriba, mivel 14-én már a rinocéroszos helyen szeretnénk lenni.

Ropeway is 70 INR/person, but doesn’t work today, because of some problem about the rope.