50. nap (2012. márc. 03.)
50th day (03. March 2012.)
Hajnalban kelünk és keressük a kocsikat, amik a hegyre mennek. Közben a sikátorból egy srác bukkan elő és kérdezi, hogy Tigris-hegy? András örül, hogy többen vagyunk, mert akkor kevesebbet kell fizetni az útért. De sajnos kifogjuk a rabló-banda állomást, akik fejenként 150 rúpiáért akarnak vinni (max 100 a jó ár), 10 km-re. Várunk, tanakodunk, mi legyen, mert nem akarnak engedni. Befut egy kisbusz, András nem is engedi, hogy kiszálljon a sofőr, és lealkudja fejenként 125-re, amikor a többi sofőr megtudja, nagy veszekedés lesz, de minket nem érdekel, beülünk, és indulunk. Andrásnak ekkor realizálódik, hogy a szobában hagyta a kis távcsövet… Korán volt, ma egy félkarú óriás se lesz.
Az utastársaink, Elena és Ben angolok, 1 éves világkörüli úton vannak, amiből 10 hónapot Ausztráliában töltöttek, a maradék kettőben pedig voltak Thaiföldön, Indonéziában, Indiában és most Bhutánba mennek, majd New York-ba. Elena szerint nagyon fárasztó ez az út, mivel csak mennek-mennek. Sokat beszélgetünk, mire végre felérünk a hegy tetejére, ahol már nagy a tömeg a kilátóban.
Dardzsiling fő látványossága a Tiger-hegyről a napfelkelte, amikor is bevilágítja a felkelő nap a Himalája havas hegycsúcsait, közöttük is a Khangchendzonga-t ( ejtsd: Kancsendzonga), ami bronzérmes legmagasabb hegycsúcsok képzeletbeli dobogóján. Persze csak tiszta időben, ami nekünk sajnos nem adatott meg, csak a felhőket láttuk. Van fogalmunk arról, hogy milyen lehet a látvány, hiszen 8 éve a Himalája nyugati oldalán már láttuk a hegyeket, de azért ezt sem lett volna rossz… Andrást kárpótolja egy átrepülő indiai lúd csapat, eddig ez a nap csúcspontja. Nem semmi látvány, ebben a gyönyörű napsütésben.
Már minden nézelődő eltűnt, mi még beszélgetünk, Ben ismeri a madarakat, Elena is aranyos lány. A sofőrünk már tiszta ideg, menne, hiszen ő még ma lenyom 1-2 utat itt a hegyekben. Elköszönünk az angoloktól, mert mi gyalog megyünk le a hegyről, és amikor ez a kocsi is elgurul, ránk telepszik a hihetetlen csend. Fél órája itt még száznál is több ember tülekedett, kocsik dudáltak, most pedig csak a madarakat hallani és az imaharangokat. Ugyanis a 3 km-es úton lefelé több templom és imahely is van, ahol a gonosz szellemet elűző harangok is szólnak.
Hideg van, sokkal hidegebb, mint tegnap, rajtam egy trikó, 2 hosszú pulcsi, egy vastag polár, téli mellény és nagykabát van, és nincs meleg, még úgy sem, hogy mászunk felfelé is. Ahol süt a nap, ott már kicsit jobb, mert van egy kis ereje, de szerintem 5 fok körül van és a talajmentén fagyott.
Ghoom-ban sikeresen fogunk egy dzsipet, és a 9 km-t a dardzsilingi vonatállomásig ezzel tesszük meg. Ott kapunk jegyet a 10:40-es kisvonatra, ami 2 órás körutat tesz meg Ghoom-ba és vissza, kitérővel a War Memorial-hoz (háborús emlékmű jó kilátással a hegyekre). Ez is a világörökség része, végre, csak nem maradok le a kisvonatról, Andrásnak nincs igaza az átokkal kapcsolatban!
Az állomással szemben van egy kis kajálda, kis választékkal, eszünk 1-1 omlettet (amiből én még 3-at meg tudtam volna enni) és teát, majd 2 házzal arrább találunk egy jó árust, valami csirkés meleg szendviccsel, fini sütivel és tejeskávéval. Belakunk, majd felülünk a vonatra, ami kisvártatva elindul, és kb. fél km múlva megáll, mert elfogyott a gőz, sőt a vizet is utána kellett tölteni. Fűtenek elől rendesen, hátul meg fázunk, de elindulunk, majd 1 km múlva ismét szünet, fűtés, megyünk. Nagy nehezen elérünk a kilátóig, ahol éppen esik az eső, úgyhogy ennyit a kilátásról. Tíz percig állunk itt, addig lapátolják elől a szenet, van is gőzünk, tépünk vagy hússzal, mire nagy zökkenés, kisiklottunk. A mozdony első fele a sín mellett áll, András a helyi vonatos különítménnyel tanakodik, hogy mi legyen, de hát ebből egy ideig nem lesz vonatozás. Összesen 7 km-t zötyögtünk a világörökséggel, látva a lényeget, hogy a házaktól még karnyújtásnyira sem húzódik a sín, és a kilátóhelyet, úgyhogy kipipálhatom ezt is. Ráadásul nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy világörökség vonattal siklottak ki a Himalájában!!
Fogunk egy taxit visszafelé gyalogolva, amiben mi vagyunk az utolsó utasok, de tényleg, mert nekem már csak úgy van hely, hogy az ajtó karfáján ülök az egyik combommal, a másikkal András ölében. Dardzsilignben a vonatállomáson reklamálunk, hogy adják vissza a jegy árának felét, amit meg is kapunk. Ekkor már fél 1 van, most kellett volna visszaérnünk a vonattal. Az állomás tele emberrel, akik a kisvonat következő menetére, a 13:20-asra várnak, arra, amire már reggel sem volt jegy, tele van. Mondjuk egy kisebb társaságnak, hogy mi a harci helyzet, kérdezzék meg, hogy megy-e a vonat egyáltalán még ma, és visszagyalogolunk a szállás felé.
Útközben eszünk egy kis vendéglőben, ahol ugyanolyan hideg van bent, mint kint az utcán. A pincér gyerek annyira fázik, hogy remeg, nem értem, hát a helyiek sem bírják a hideget? Mikor kihozza a kaját, látom, hogy mezítláb és papucsban nyomja. Uramisten, nekem már vesém sem lenne, ha így járnék!
A szálláson befekszünk az ágyba, kinyitjuk az ablakot, hogy süssön be a néha kikandikáló napocska, kint melegebb van, mint a szobában. El is alszunk egymást melegítve, már sötétedik, mire felébredünk, fél 7 körül, ugyanis szembe a szobánkkal, az utca túloldalán diszkó kezdődik. Bömböl az indiai zene, szuper. András kér egy vödör meleg vizet, lefürdünk, bebújunk vissza az ágyba, ma kihagyjuk az esti városnézést, vásárlást, vacsit, mert hideg van kint, reggel 4-kor keltünk, fáradtak vagyunk, és este 8-kor minden bezár (remélem a diszkó is). Az 9-kor zárt.
András reggel ismét felmegy a Tigris-hegyre, és madarászik. Én kihagyom, ugyanis azt mondták a helyiek, hogy ha délután 5-kor borús, felhős az idő, akkor másnap reggel is az lesz. Hát az 5 órási felhőellenőrzést átaludtuk, de mivel egésznap esős volt, gondolom 5-kor is.
50th day (03. March 2012.)
Hajnalban kelünk és keressük a kocsikat, amik a hegyre mennek. Közben a sikátorból egy srác bukkan elő és kérdezi, hogy Tigris-hegy? András örül, hogy többen vagyunk, mert akkor kevesebbet kell fizetni az útért. De sajnos kifogjuk a rabló-banda állomást, akik fejenként 150 rúpiáért akarnak vinni (max 100 a jó ár), 10 km-re. Várunk, tanakodunk, mi legyen, mert nem akarnak engedni. Befut egy kisbusz, András nem is engedi, hogy kiszálljon a sofőr, és lealkudja fejenként 125-re, amikor a többi sofőr megtudja, nagy veszekedés lesz, de minket nem érdekel, beülünk, és indulunk. Andrásnak ekkor realizálódik, hogy a szobában hagyta a kis távcsövet… Korán volt, ma egy félkarú óriás se lesz.
Az utastársaink, Elena és Ben angolok, 1 éves világkörüli úton vannak, amiből 10 hónapot Ausztráliában töltöttek, a maradék kettőben pedig voltak Thaiföldön, Indonéziában, Indiában és most Bhutánba mennek, majd New York-ba. Elena szerint nagyon fárasztó ez az út, mivel csak mennek-mennek. Sokat beszélgetünk, mire végre felérünk a hegy tetejére, ahol már nagy a tömeg a kilátóban.
Dardzsiling fő látványossága a Tiger-hegyről a napfelkelte, amikor is bevilágítja a felkelő nap a Himalája havas hegycsúcsait, közöttük is a Khangchendzonga-t ( ejtsd: Kancsendzonga), ami bronzérmes legmagasabb hegycsúcsok képzeletbeli dobogóján. Persze csak tiszta időben, ami nekünk sajnos nem adatott meg, csak a felhőket láttuk. Van fogalmunk arról, hogy milyen lehet a látvány, hiszen 8 éve a Himalája nyugati oldalán már láttuk a hegyeket, de azért ezt sem lett volna rossz… Andrást kárpótolja egy átrepülő indiai lúd csapat, eddig ez a nap csúcspontja. Nem semmi látvány, ebben a gyönyörű napsütésben.
Már minden nézelődő eltűnt, mi még beszélgetünk, Ben ismeri a madarakat, Elena is aranyos lány. A sofőrünk már tiszta ideg, menne, hiszen ő még ma lenyom 1-2 utat itt a hegyekben. Elköszönünk az angoloktól, mert mi gyalog megyünk le a hegyről, és amikor ez a kocsi is elgurul, ránk telepszik a hihetetlen csend. Fél órája itt még száznál is több ember tülekedett, kocsik dudáltak, most pedig csak a madarakat hallani és az imaharangokat. Ugyanis a 3 km-es úton lefelé több templom és imahely is van, ahol a gonosz szellemet elűző harangok is szólnak.
Hideg van, sokkal hidegebb, mint tegnap, rajtam egy trikó, 2 hosszú pulcsi, egy vastag polár, téli mellény és nagykabát van, és nincs meleg, még úgy sem, hogy mászunk felfelé is. Ahol süt a nap, ott már kicsit jobb, mert van egy kis ereje, de szerintem 5 fok körül van és a talajmentén fagyott.
Ghoom-ban sikeresen fogunk egy dzsipet, és a 9 km-t a dardzsilingi vonatállomásig ezzel tesszük meg. Ott kapunk jegyet a 10:40-es kisvonatra, ami 2 órás körutat tesz meg Ghoom-ba és vissza, kitérővel a War Memorial-hoz (háborús emlékmű jó kilátással a hegyekre). Ez is a világörökség része, végre, csak nem maradok le a kisvonatról, Andrásnak nincs igaza az átokkal kapcsolatban!
Az állomással szemben van egy kis kajálda, kis választékkal, eszünk 1-1 omlettet (amiből én még 3-at meg tudtam volna enni) és teát, majd 2 házzal arrább találunk egy jó árust, valami csirkés meleg szendviccsel, fini sütivel és tejeskávéval. Belakunk, majd felülünk a vonatra, ami kisvártatva elindul, és kb. fél km múlva megáll, mert elfogyott a gőz, sőt a vizet is utána kellett tölteni. Fűtenek elől rendesen, hátul meg fázunk, de elindulunk, majd 1 km múlva ismét szünet, fűtés, megyünk. Nagy nehezen elérünk a kilátóig, ahol éppen esik az eső, úgyhogy ennyit a kilátásról. Tíz percig állunk itt, addig lapátolják elől a szenet, van is gőzünk, tépünk vagy hússzal, mire nagy zökkenés, kisiklottunk. A mozdony első fele a sín mellett áll, András a helyi vonatos különítménnyel tanakodik, hogy mi legyen, de hát ebből egy ideig nem lesz vonatozás. Összesen 7 km-t zötyögtünk a világörökséggel, látva a lényeget, hogy a házaktól még karnyújtásnyira sem húzódik a sín, és a kilátóhelyet, úgyhogy kipipálhatom ezt is. Ráadásul nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy világörökség vonattal siklottak ki a Himalájában!!
Fogunk egy taxit visszafelé gyalogolva, amiben mi vagyunk az utolsó utasok, de tényleg, mert nekem már csak úgy van hely, hogy az ajtó karfáján ülök az egyik combommal, a másikkal András ölében. Dardzsilignben a vonatállomáson reklamálunk, hogy adják vissza a jegy árának felét, amit meg is kapunk. Ekkor már fél 1 van, most kellett volna visszaérnünk a vonattal. Az állomás tele emberrel, akik a kisvonat következő menetére, a 13:20-asra várnak, arra, amire már reggel sem volt jegy, tele van. Mondjuk egy kisebb társaságnak, hogy mi a harci helyzet, kérdezzék meg, hogy megy-e a vonat egyáltalán még ma, és visszagyalogolunk a szállás felé.
Útközben eszünk egy kis vendéglőben, ahol ugyanolyan hideg van bent, mint kint az utcán. A pincér gyerek annyira fázik, hogy remeg, nem értem, hát a helyiek sem bírják a hideget? Mikor kihozza a kaját, látom, hogy mezítláb és papucsban nyomja. Uramisten, nekem már vesém sem lenne, ha így járnék!
A szálláson befekszünk az ágyba, kinyitjuk az ablakot, hogy süssön be a néha kikandikáló napocska, kint melegebb van, mint a szobában. El is alszunk egymást melegítve, már sötétedik, mire felébredünk, fél 7 körül, ugyanis szembe a szobánkkal, az utca túloldalán diszkó kezdődik. Bömböl az indiai zene, szuper. András kér egy vödör meleg vizet, lefürdünk, bebújunk vissza az ágyba, ma kihagyjuk az esti városnézést, vásárlást, vacsit, mert hideg van kint, reggel 4-kor keltünk, fáradtak vagyunk, és este 8-kor minden bezár (remélem a diszkó is). Az 9-kor zárt.
András reggel ismét felmegy a Tigris-hegyre, és madarászik. Én kihagyom, ugyanis azt mondták a helyiek, hogy ha délután 5-kor borús, felhős az idő, akkor másnap reggel is az lesz. Hát az 5 órási felhőellenőrzést átaludtuk, de mivel egésznap esős volt, gondolom 5-kor is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése