58. nap (2012. márc. 11.)
58th day (11. March 2012.)
Reggel megvitatjuk, hogy menjünk Rumtek-be, mert az csak 24 km-re van a szállásunktól, és ha kitoloncolnak bennünket a nem létező engedélyünk miatt, akkor nem kell olyan sokat utaznunk, mintha északra mennénk, sokkal távolabbra. Irány Rumtek, a buddhista kolostor!
Legyalogolunk arra a dzsipállomásra, ahova megérkeztünk Lava-ból, én csak lesek, hogy milyen meredek úton jöttünk felfelé a csomagokkal. Akkor nem is tűnt fel, mert csak arra koncentráltam, hogy jobb láb, táska emel, bal láb…
Persze onnan nem mennek Rumtekbe kocsik, két lehetőség van, vagy bemegyünk a központba, vagy lemegyünk egy utcát a főútra, és várunk, hogy jöjjön egy dzsip, ami oda megy. A másodikat választjuk, várunk, várunk, de nem jön semmi jó kocsi. Végül is jön egy, ami Rangpo-ba megy, az elvisz bennünket a Rumtek-i kereszteződésig, ahonnan reményeink szerint eljutunk egy másik osztott dzsippel a kolostorig (12 km). 100-ról indultunk, András mondott neki 60-t, amire azt mondta, hogy jó. Mikor megérkeztünk lett belőle 40… Na ilyen sem volt még, hogy a kialkudott összegből még engedjen valaki.
A kereszteződésnél kiderül, hogy 2 közlekedési lehetőség van a kolostorig, vagy taxi, horribilis összegért (1200 Ft), vagy gyalog. Gyalogolunk hegynek fel, András közben madarászik, kb. 1 km után megunjuk és leállunk stoppolni. Egy idősebb fazon vesz fel bennünket és majdnem a kolostorig visz, út közben mindent megmutat, elmond, igazi önkéntes idegenvezető. Még azt is megmutatja, hol lakik, találkozunk a lányával és a fiával is. Nagyon kedves volt, elmondja, hogy minden évben vannak vendégei a világ minden tájáról, akiknek szobát meg konyhát ad, főzzenek, takarítsanak magukra és semmit sem kér érte. Na, ezt adjátok össze!
A kolostorig jó meredeken gyalogolunk, majd egy taxiállomás mellett meglátjuk a díszes kaput is. Természetesen itt is katonák állnak, adminisztráció-regisztráció, „Útlevél, engedély!” Na, most ugrik a majom a vízbe. De semmi gond, elég az útlevél a pecsétekkel és az engedélyünk másolata. Kérdezzük, hogyan lehet visszajutni Gangtok-ba, busz, vagy valami, mire nevetve mondják, hogy itt nincs buszjárat, és dzsip is vagy van, vagy nincs. Szóval inkább számoljunk a méregdrága taxival. Oksi.
Soha nem voltam még buddhista kolostorban, és bevallom, nem is tudok sokat a buddhista szerzetesek életéről, csak kb. annyit, amit Lőrinc L. László (vagy L.L.L.) könyveiből olvastam, úgyhogy tegnap rákerestem a neten, hogy mégis mihez tartsuk magunkat, milyen viselkedési formák a megengedettek ilyen helyen. Nem lettem sokkal bölcsebb, csupán annyit tudok, hogy a szerzetesek életmódja nagyon egyszerű: alapvető élelmiszereket fogyasztanak, és nagyon kevés személyes holmijuk van. A vörös és sárga színű ruháik és a borotvált fej a külső megjelenéshez való kötődésről és a mindennapi kényelemről való lemondást jelképezi. Cölibátusban élnek, mely feltétele a spirituális fejlődésüknek.
A legtöbb szerzetes vagy árva, vagy nagyon szegény származású családok gyerekeiből lesz, hiszen így sokkal jobb taníttatásban részesülnek, mint amit a család nyújtani tudna. A kolostori élet viszonylag szigorú, de rugalmas. Reggelente imádkoznak, majd tanulnak és vannak szabadidős foglalkozások is, a napot pedig ismét imával zárják. A tanulmányok része a vita-foglalkozás, amikor az érvelési képességeit fejlesztik, csiszolgatják. A vita alatt nem csak szavakkal próbálják meggyőzni az ellenfelet, itt minden hangsúlynak, mozdulatnak szerepe van. A vitatkozási, érvelési képesség fontos része a vizsgák teljesítésének. A rumteki kolostor a legfelsőbb buddhista tanulmányoknak ad helyet a tibeti mintára épült iskolájában.
Útban a kolostor felé találunk egy teázót, ahol kapható tibeti tea. András már régóta szeretné kipróbálni, én nem lelkesedem érte. Értem én, hogy a tibeti hidegben ezzel pótolják a sót és energiát nyernek a jakvajból, de az íze! Borzadályos. Nekem egy korty elég volt, András meg a tibeti teáját leöblíti az én fekete teámmal, meg a szamózám felével. Azt hiszem, én nem kérek ilyet többet, ha nem muszáj. De szerintem András sem.
A kolostor nagyon szép és tiszta. A külső részeken lehet fotózni, de a templomban nem, sajnos azt nem tudjuk megmutatni nektek, pedig érdemes lenne. Szín-szín hátán, mindenféle kitalált alakokkal, absztrakt motívumokkal, amiknek biztos van jelentése, rengeteg Buddhával, és hatalmas szobrokkal, akiket ünnepek alatt kivisznek az udvarra. Az udvaron pedig a szerzetesek élik a mindennapi életüket, most éppen a szabadprogram lehet, mert napoznak és beszélgetnek. Hiába van kiírva, hogy csendben kell lenni, a beérkező helyi csorda ordítva dobálja a pénzt a szobor tetejére és kérdezés nélkül tolja bele a szerzetesek arcába a fényképezőt. Ráadásul vannak nők, akik száriban és kis blúzocskában jönnek ide, én meg majd megsülök a mellényben, mert alatta egy mély dekoltázsú pulcsi van, és nem akarom levenni. Komolyan elgondolkodtam, hogyan lehet cölibátusban élni egy ilyen helyen, ahol minden nap ez a cirkusz megy, kis, mindent láttató ruhácskájú nőkkel?
A kilátás fantasztikus, nem tudok ennél többet írni róla.
Az arany sztupa egy kis aranyozott szobor, az utolsó láma emlékeivel, képeivel, meg számunkra nem értető feliratokkal.
Iszunk még egy teát a kolostor kantinjában, amiben csak ámulunk. Az egész indiai túránk legkulturáltabb teázója, tiszta, tök jó bútorokkal. Van egy szerzetes-kutya is, aki kérésként csak pislog, úgyhogy a kekszünk negyedét ő eszi meg.
András madarászik egyet a tiltott helyen, én várok rá a lépcső szélén, nézem a többi hangos turistát, a szerzetesek meg engem.
Kifelé menet engedélyt kérünk a katonáktól, hogy tovább gyalogoljunk az úton egy pár km-t, jó kis erdőfoltok mellett. Nagy a meleg, Andrásnak megint van új faja.
Visszafelé megint horror áron akarnak vinni minket, úgyhogy gyalogolunk lefelé. Kb. 2 km után felvesz egy pasi bennünket, és visz 5 km-t, a kereszteződésig. Innen újra stoppolunk, de csak egy osztott dzsip vesz fel, amivel bemegyünk Gangtok központjába, és újra a Subway-be eszünk, de ma akciósan, úgyhogy megússzuk ugyannyiból, mintha megint egy rontás zöldséges tésztát ettünk volna. Míg eszünk a TV-ben a helyi Oscar-díj átadás megy, iszonyat gagyi műsor. Az év nője annyit mond köszönőbeszédként, hogy „Nem tudom miért kaptam, nem tudom mivel érdemeltem ki, de köszönöm!” Utána egy híres énekesnő táncosokkal ad elő valamit, aminek se füle-se farka, ráadásul a playback is kaka, és még a tánc is csapnivaló. Andrással azt se tudjuk, hogy fogjuk vissza a röhögésünket.
A bazár-boltban András bevásárol, a változatosság kedvéért most uborkaízű szőlőt és kekszet. Eszünk még egy csirkés szendvicset, ami rettenetes, és legyalogolunk a szállásra.
Lassan sötétedik, pihi estet tartunk, mert ma is gyalogoltunk egy 10-est. Már meg se kottyan hátizsákkal ez a táv, lötyög rajtam a farmer is, a bőrövet pedig egy újabb lyukkal beljebb kell csatolnom. Azt hiszem, fogytam.
Rumtek
We went by a shared jeep to the Ranipool (Rumtek – Gangtok highway junction) 20 INR/person. From the junction the only trasnport is taxi, one way is 2-300 INR, go and back way is 600 INR. We walked and hitchiked. After 1 km a car stopped and lifted us to the monastery. To down we hitchiked again, and 7 km from the Ranipool got a shared jeep to Gangtok centre, 50 INR/person.
Legyalogolunk arra a dzsipállomásra, ahova megérkeztünk Lava-ból, én csak lesek, hogy milyen meredek úton jöttünk felfelé a csomagokkal. Akkor nem is tűnt fel, mert csak arra koncentráltam, hogy jobb láb, táska emel, bal láb…
Persze onnan nem mennek Rumtekbe kocsik, két lehetőség van, vagy bemegyünk a központba, vagy lemegyünk egy utcát a főútra, és várunk, hogy jöjjön egy dzsip, ami oda megy. A másodikat választjuk, várunk, várunk, de nem jön semmi jó kocsi. Végül is jön egy, ami Rangpo-ba megy, az elvisz bennünket a Rumtek-i kereszteződésig, ahonnan reményeink szerint eljutunk egy másik osztott dzsippel a kolostorig (12 km). 100-ról indultunk, András mondott neki 60-t, amire azt mondta, hogy jó. Mikor megérkeztünk lett belőle 40… Na ilyen sem volt még, hogy a kialkudott összegből még engedjen valaki.
A kereszteződésnél kiderül, hogy 2 közlekedési lehetőség van a kolostorig, vagy taxi, horribilis összegért (1200 Ft), vagy gyalog. Gyalogolunk hegynek fel, András közben madarászik, kb. 1 km után megunjuk és leállunk stoppolni. Egy idősebb fazon vesz fel bennünket és majdnem a kolostorig visz, út közben mindent megmutat, elmond, igazi önkéntes idegenvezető. Még azt is megmutatja, hol lakik, találkozunk a lányával és a fiával is. Nagyon kedves volt, elmondja, hogy minden évben vannak vendégei a világ minden tájáról, akiknek szobát meg konyhát ad, főzzenek, takarítsanak magukra és semmit sem kér érte. Na, ezt adjátok össze!
A kolostorig jó meredeken gyalogolunk, majd egy taxiállomás mellett meglátjuk a díszes kaput is. Természetesen itt is katonák állnak, adminisztráció-regisztráció, „Útlevél, engedély!” Na, most ugrik a majom a vízbe. De semmi gond, elég az útlevél a pecsétekkel és az engedélyünk másolata. Kérdezzük, hogyan lehet visszajutni Gangtok-ba, busz, vagy valami, mire nevetve mondják, hogy itt nincs buszjárat, és dzsip is vagy van, vagy nincs. Szóval inkább számoljunk a méregdrága taxival. Oksi.
Soha nem voltam még buddhista kolostorban, és bevallom, nem is tudok sokat a buddhista szerzetesek életéről, csak kb. annyit, amit Lőrinc L. László (vagy L.L.L.) könyveiből olvastam, úgyhogy tegnap rákerestem a neten, hogy mégis mihez tartsuk magunkat, milyen viselkedési formák a megengedettek ilyen helyen. Nem lettem sokkal bölcsebb, csupán annyit tudok, hogy a szerzetesek életmódja nagyon egyszerű: alapvető élelmiszereket fogyasztanak, és nagyon kevés személyes holmijuk van. A vörös és sárga színű ruháik és a borotvált fej a külső megjelenéshez való kötődésről és a mindennapi kényelemről való lemondást jelképezi. Cölibátusban élnek, mely feltétele a spirituális fejlődésüknek.
A legtöbb szerzetes vagy árva, vagy nagyon szegény származású családok gyerekeiből lesz, hiszen így sokkal jobb taníttatásban részesülnek, mint amit a család nyújtani tudna. A kolostori élet viszonylag szigorú, de rugalmas. Reggelente imádkoznak, majd tanulnak és vannak szabadidős foglalkozások is, a napot pedig ismét imával zárják. A tanulmányok része a vita-foglalkozás, amikor az érvelési képességeit fejlesztik, csiszolgatják. A vita alatt nem csak szavakkal próbálják meggyőzni az ellenfelet, itt minden hangsúlynak, mozdulatnak szerepe van. A vitatkozási, érvelési képesség fontos része a vizsgák teljesítésének. A rumteki kolostor a legfelsőbb buddhista tanulmányoknak ad helyet a tibeti mintára épült iskolájában.
Útban a kolostor felé találunk egy teázót, ahol kapható tibeti tea. András már régóta szeretné kipróbálni, én nem lelkesedem érte. Értem én, hogy a tibeti hidegben ezzel pótolják a sót és energiát nyernek a jakvajból, de az íze! Borzadályos. Nekem egy korty elég volt, András meg a tibeti teáját leöblíti az én fekete teámmal, meg a szamózám felével. Azt hiszem, én nem kérek ilyet többet, ha nem muszáj. De szerintem András sem.
A kolostor nagyon szép és tiszta. A külső részeken lehet fotózni, de a templomban nem, sajnos azt nem tudjuk megmutatni nektek, pedig érdemes lenne. Szín-szín hátán, mindenféle kitalált alakokkal, absztrakt motívumokkal, amiknek biztos van jelentése, rengeteg Buddhával, és hatalmas szobrokkal, akiket ünnepek alatt kivisznek az udvarra. Az udvaron pedig a szerzetesek élik a mindennapi életüket, most éppen a szabadprogram lehet, mert napoznak és beszélgetnek. Hiába van kiírva, hogy csendben kell lenni, a beérkező helyi csorda ordítva dobálja a pénzt a szobor tetejére és kérdezés nélkül tolja bele a szerzetesek arcába a fényképezőt. Ráadásul vannak nők, akik száriban és kis blúzocskában jönnek ide, én meg majd megsülök a mellényben, mert alatta egy mély dekoltázsú pulcsi van, és nem akarom levenni. Komolyan elgondolkodtam, hogyan lehet cölibátusban élni egy ilyen helyen, ahol minden nap ez a cirkusz megy, kis, mindent láttató ruhácskájú nőkkel?
A kilátás fantasztikus, nem tudok ennél többet írni róla.
Az arany sztupa egy kis aranyozott szobor, az utolsó láma emlékeivel, képeivel, meg számunkra nem értető feliratokkal.
Iszunk még egy teát a kolostor kantinjában, amiben csak ámulunk. Az egész indiai túránk legkulturáltabb teázója, tiszta, tök jó bútorokkal. Van egy szerzetes-kutya is, aki kérésként csak pislog, úgyhogy a kekszünk negyedét ő eszi meg.
András madarászik egyet a tiltott helyen, én várok rá a lépcső szélén, nézem a többi hangos turistát, a szerzetesek meg engem.
Kifelé menet engedélyt kérünk a katonáktól, hogy tovább gyalogoljunk az úton egy pár km-t, jó kis erdőfoltok mellett. Nagy a meleg, Andrásnak megint van új faja.
Visszafelé megint horror áron akarnak vinni minket, úgyhogy gyalogolunk lefelé. Kb. 2 km után felvesz egy pasi bennünket, és visz 5 km-t, a kereszteződésig. Innen újra stoppolunk, de csak egy osztott dzsip vesz fel, amivel bemegyünk Gangtok központjába, és újra a Subway-be eszünk, de ma akciósan, úgyhogy megússzuk ugyannyiból, mintha megint egy rontás zöldséges tésztát ettünk volna. Míg eszünk a TV-ben a helyi Oscar-díj átadás megy, iszonyat gagyi műsor. Az év nője annyit mond köszönőbeszédként, hogy „Nem tudom miért kaptam, nem tudom mivel érdemeltem ki, de köszönöm!” Utána egy híres énekesnő táncosokkal ad elő valamit, aminek se füle-se farka, ráadásul a playback is kaka, és még a tánc is csapnivaló. Andrással azt se tudjuk, hogy fogjuk vissza a röhögésünket.
A bazár-boltban András bevásárol, a változatosság kedvéért most uborkaízű szőlőt és kekszet. Eszünk még egy csirkés szendvicset, ami rettenetes, és legyalogolunk a szállásra.
Lassan sötétedik, pihi estet tartunk, mert ma is gyalogoltunk egy 10-est. Már meg se kottyan hátizsákkal ez a táv, lötyög rajtam a farmer is, a bőrövet pedig egy újabb lyukkal beljebb kell csatolnom. Azt hiszem, fogytam.
Rumtek
We went by a shared jeep to the Ranipool (Rumtek – Gangtok highway junction) 20 INR/person. From the junction the only trasnport is taxi, one way is 2-300 INR, go and back way is 600 INR. We walked and hitchiked. After 1 km a car stopped and lifted us to the monastery. To down we hitchiked again, and 7 km from the Ranipool got a shared jeep to Gangtok centre, 50 INR/person.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése