56. nap (2012. márc. 09.)
56th day (09. March 2012.)
Reggel 7-kor kijelentkezünk, mivel a Gangtok-ba induló egyetlen közvetlen dzsipjárat fél 8-kor indul. Kimegyünk az állomásra, és várunk. Már bőven elmúlt fél, de a kocsi még nincs sehol. András leegyeztet egy vezetővel a 8 órási kalimpongi járatra két helyet, ha mégse jönne a gangtoki, és már be is cuccolnánk, amikor szólnak, hogy itt van a kocsi. Persze, hogy már csak a 3. sorban van hely, ami azt jelenti, hogy nincs ablak, csak lehajtható ponyva a keretben, és a cuccunk is csak nagy nehezen fér fel a tetőre, mert viszik a terményeket be a városba, Kalimpongba.
Összesen 5 órát utazunk Gangtokba, ebbe csak egy 5 perces pihenő fér bele, és a szikkimi határon a mi belépésünkkel járó adminisztráció. Ugyanis hiába van érvényes indiai vízumod, ha Szikkimbe mész, kell külön szikkimi engedély is, amit Rangpo-ban kell érvényesíteni.
Szikkim 1975-ig független királyság volt, majd az utolsó néhány évben, a turizmusnak köszönhetően, egyre inkább kezdi elveszíteni hagyományos életformáját. Az idegenforgalom miatt az építészet is teljesen átalakult, a tibeti formákat elvetve inkább a többemeletes kocka-házakat építik, főleg a nagyobb városokban. A legtöbb látogató Kalkuttából jön a forró nyarakon, hiszen itt egészen kellemes akkor a klíma. Mindezek ellenére még most is megtalálható a régi szikkimi kultúra és életforma, csak messze kell menni a városoktól és a forgalmas utaktól (amikhez természetesen újabb engedélyek kellenek).
Szikkim a nepáli, a tibeti és a bhutáni határ mellett fekszik, így nem meglepő, hogy a lakossága is több nemzetiségű, ráadásul több vallású. Megtalálható itt a buddhista, keresztény, hindu vallás is, és mindegyik megünnepli a saját ünnepeit, így enyhe túlzással elmondható, hogy Szikkimben állandóan ünnep van. A fekvésének köszönhetően fontos állomása volt a himalájai kereskedő útvonalaknak.
Életem legporosabb országúti utazását követően kora délután megérkezünk Gangtok-ba, ahol is egy dzsipállomáson kirak bennünket a vezető. Fogalmunk sincs, hol vagyunk, egy helyi segít nekünk, hogy a Deorali városrészben. Innen a városközpont 2-3 km-re van, ott néztünk ki szállást az útikönyvből. Ez a távolság nem is lenne sok, még a csomagokkal sem, ha szintben kellene menni, de sajnos nem, nagyon durva emelkedőn gyalogolunk felfelé. Nekem a hátamon a nehezebb zsák, viszont a nagyobbat elől viszem, ami azt jelenti, hogy minden egyes lépésnél még a zsákot is emelnem kell a combommal. Mire felérünk a főútra, ami fél km hosszú volt, viszont szintben 50 méter, én totálisan kidöglök. Nem könnyű a válladon kb. 25 kilóval, melegben megcsinálni. Mondom is Andrásnak, hogy innen még 2-3 km-t megyünk, én meghalok. Ő sem akar a központba menni, mivel már itt is nagy a forgalom, a zaj és a por is, úgyhogy keresünk itt szállást, választási lehetőség bőven van. A sokadikra találunk egy olcsót, 2000 Ft/szoba, de olyan kicsi és sötét, mivel az ablaka a szomszédra nyílik, ami kb. 1 méterre van, hogy én tök depis leszek tőle. Ráadásul tele van pókhálóval a szoba, az ágy meg kicsi kettőnknek.
András leszervezi a holnapi napra a Changu tavi túrát, amihez, kapaszkodjatok, külön engedélyt kell kérni. Van egy indiai vízumod, egy szikkimi engedélyed és még kérned kell egy engedélyt a tóhoz, amit csak egy napra adnak meg, és csak vezetővel mehetsz. Szupi! A szálloda menedzsere mond egy árat (10 ezer Ft), amit sokallunk, úgyhogy begyalogolunk a városba és végigjárjuk az összes utazási irodát, de mindenhol többet mondanak ennél. A sétáló utcában találunk egy Subway-t, amit otthon soha nem szerettem, de itt eszünk, és élvezzük az otthoni ízeket. Nincs masszala, nincs tészta, hanem igazi grillcsirke bagettben!! Már alig várom anyu töltött-káposztáját!
Ha már a városközpontban vagyunk, azért megnézzük a könyv által ajánlott szállásokat. Amire azt írja, hogy a hátizsákosok kedvenc helye, az egy nagy bűz- és koszfészek, tény, hogy feleannyi, mint a mi szobánk, de borzadályosabb is. A többi meg mind drágább, annyi különbséggel, hogy nappal besüt a nap.
Találunk egy netezőt is, ahol nem lehet csatlakoztatni a laptopot a netre, és mire majdnem megírom húgomnak az ötsoros levelet, az áram is elmegy, és nincs szünetmentes…
Útban visszafelé elhaladunk a Big Bazaar mellett, ahova csak egyikünk tud bemenni, ugyanis sem a táskát, sem a fényképezőt nem engedik be, sőt András Leica távcsövét sem akarják, még úgy sem, hogy ráragasztanak matricát a bolt emblémájával, hogy azt kívülről viszi be. Csak akkor engedik be, amikor megkérdezi, hogy árulnak-e itt ilyet, mert ha nem, akkor ugyan mondják már el, hogyan tudna ilyet lopni bentről? Ekkor beengedik. Míg vásárol (uborka ízű narancsot és kekszet), addig én ámulva nézem, hogy egyes nők nem a rámpám akarják feltolni a bevásárlókocsit, hanem a lépcsőn, és nem értik, hogy miért nem megy? Ráadásul, mikor segítséggel leküzdik ezt az akadályt, akkor jön a másik, az út széle, ugyanis az egy nagy mélyedés, amiben az összes kocsi megfeneklik. A parkolóig eljutni egy kalandtúra, és akinek meg autója sincs, az félórákat is várhat egy taxira, amibe csak bedobálni tudja a cuccait, ugyanis a bolt előtt megállni és várakozni tilos. Logikus…
Visszaérve a szállásra egyeztetünk a menedzserrel, hogy akkor holnap menjünk a tóhoz. Ekkor jön a kertelés, hogy nem annyi, hanem több, mert már bezárt az iroda és nem lehet engedélyt kérni holnapra, blablabla. Én amúgy is depis vagyok a gondolattól, hogy a pókok között kell aludni, úgyhogy magyarul bavágom a morcit, András próbál alkudni, de kivételesen neki most nem sikerül. Egy idő után megelégelem a mantrát, hogy mi mennyi, és mondom, hogy bejártuk a várost, tudjuk az árakat, majd megyünk akkor holnapután mással. Erre rögtön enged 2000 forintot (ami a mai éjszakánk ára), és láss csodát még engedély is lesz holnap reggelre! Na így kell alkudni!
A szobában összepakoljuk az értékeket, hogy keressünk egy netezőt, tudassuk végre a családdal, hogy élünk, mert Lava-ban sokszor még térerő sem volt, hogy telefonálhassunk. Mielőtt elindulunk én még ellenőrzöm, hogy felmelegedett-e már a víz, de egyik csapból sem jön semmi a levegőn kívül. Szólunk a lótifutinak, hogy gond van, aki bejön és tekerget mindent, ami a falból kiáll, de csak nem jön víz. Oké, cseréljünk szobát. Mondjuk, hogy netezés után.
Majdnem szemben a szállásunkkal találunk egy netezőt, ahol még a laptopot is tudjuk használni, gyors is, és a „főnök” AC/DC-t nyom tuti hangerővel. Jó a hangulat, viszont csak fél 8-ig van nyitva, de kapunk még negyed óra bónuszt.
A szálláson mutatnak egy másik szobát, ami 2x akkora, mint a pókos, tiszta és két nagy ablaka van az utcára, ráadásul van hideg-meleg víz a csapban. Ugyannyiért, mint a pókos. Na, így már jobb. Ráadásul van star movie csatorna, ahol angol nyelvű mozifilmeket nyomnak angol felirattal, úgyhogy míg András képeket szerkeszt, én mozizok.
Ma már nem kell melegítőalsó, sőt poláros gyapjú zokni sem, végre normális hőmérséklet van a szobában, úgyhogy mozizás helyett hullaként alszunk a két takaró alatt.
Lava – Kalimpong – Gangtok
There is only one direct shared jeep from Lava to Gangtok (through Kalimpong), at 7,30 am, 5 hours, 180 INR / person. It’s arrived to Gangtok-Deorali, about 2-3 km south from Gangtok centre. Nice journey, but very dusty.
Accomodation in Gangtok: Heena Hotel in Deorali, friendly staff, big, clean room with hot water is 500 INR.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése