55. nap (2012. márc. 08.)
55th day (08. March 2012.)
Mivel tegnap este András azt mondta, hogy ő reggel egy 20 km-es túrát szeretne lenyomni, én úgy döntök, hogy ma pihi délelőttöt tartok. Ő is jobban tud így madarászni, nem kell rám várnia hegynek felfelé gyalog.
Szerencsére ma is napsütésre ébredünk, és az erkélyünkről végre látni a havas hegyeket a messzeségben, amikről később kiderül, hogy az a kínai határ. Az én délelőttöm nem eseménydús, mivel 8-kor már igen jó ereje van a napnak, hajmosást rendezek vödörből, tasakos samponnal. Mire végzek, lefagy a lábam is, hiába állok a vödörben. Már éppen ideje volt hajat mosnom, mivel még az andamáni tengeri só is rajta volt, nem beszélve az út poráról. Szellőztetek, kiülök az erkélyre, hogy minél hamarabb megszáradjon a hajam, közben nézem a gyerekeket, akik ünneplik a holi-t.
Holi: a tavaszköszöntő itt Indiában, amikor színes porokkal szórják és festik egymást az utcán az emberek. A színkavalkád a gonosztól és az ártó szellemektől véd. Itt nincs nagy holi, a gyerekek jönnek az utcán, műanyag dolgokon dobolnak és az összes szembejövőt szórják a színes porral. Pont az erkélyünk alatt alakul ki egy nagy csata, még András is látja a nyomait, amikor visszaér.
Dél körül esik be, és büszkén mutogatja, hogy látta a Khangchendzonga-t, amit a Tigris-hegyről nem sikerült. Sőt még rólam is készített videót, amint éppen az erkélyen sétálok.
Én meg döbbentem mesélem neki, hogy a napsütés előcsalta az embereket, és egymást tetvészik a napon. A szomszéd kislány hajából már másfél órája szedi ki az anyuka a tetveket!! Rosszul vagyok, azt hiszem, nem fogok megszabadulni a sapkától egy ideig.
Ebéd a tegnapi vendéglőben, meglepetésszerűen ugyanaz a menü.
Délután elindulunk Damdam felé az úton, majd 4 km után lekanyarodunk a dzsipösvényre, amit szerintünk már nem használnak az autók. Szép erdős, bambuszos helyeken megyünk, sok a madár, kis vízesések zubognak mellettünk, majd az egyik kanyarban válik teljesen egyértelművé számunkra, hogy miért csak gyalog használják ezt az utat. Leszakadt az út, és gyalog is csak a vízesésen keresztül tudunk átjutni a túloldalra.
Már elmúlt 4 óra, amikor még mindig a dzsipösvényen vagyunk, és nem értük el az elágazást Lava felé. Én már kezdek ideges lenni, mert mi van, ha ez csak egy kis ösvény felfelé, ami mellett elmegyünk /már elmentünk, és ha vissza kell fordulni, akkor a sötét az erdőben ér minket. Amit egyszer éltem meg életemben, és többet nagyon nem szeretnék.
András is figyeli a kanyarokat, lassan már 7 km-t tettünk meg gyalog a főútról letérve, mikor is meglátjuk az utat felfelé. Végre!
Pedig innen jön a neheze, mivel kb. 500 méter szintet kell emelkednünk olyan lépcsősoron, amit már több földcsuszamlás is elvitt, ráadásul nem spóroltak az anyaggal a lépcsőfokokban, ugyanis majdnem mind térdmagasságú. Emelkedünk felfelé, András csak a tetején meri bevallani nekem, hogy a reggeli túra csak 10 km-es volt, és végig szintben ment. Én meg nem akartam a nagy túrára menni, erre most legyalogoltunk több mint 11 km-t és emelkedtünk felfelé egy csomót.
Mivel tegnap este megittuk az utolsó ceyloni tea filterünket is, ma kérünk egy adag fekete teát (ami itt 2 liter), és kekszet vacsizunk mellé. Ma már kicsit melegebb van a szobában, már harisnyát sem kell felvenni a melegítőalsó alá!
Szerencsére ma is napsütésre ébredünk, és az erkélyünkről végre látni a havas hegyeket a messzeségben, amikről később kiderül, hogy az a kínai határ. Az én délelőttöm nem eseménydús, mivel 8-kor már igen jó ereje van a napnak, hajmosást rendezek vödörből, tasakos samponnal. Mire végzek, lefagy a lábam is, hiába állok a vödörben. Már éppen ideje volt hajat mosnom, mivel még az andamáni tengeri só is rajta volt, nem beszélve az út poráról. Szellőztetek, kiülök az erkélyre, hogy minél hamarabb megszáradjon a hajam, közben nézem a gyerekeket, akik ünneplik a holi-t.
Holi: a tavaszköszöntő itt Indiában, amikor színes porokkal szórják és festik egymást az utcán az emberek. A színkavalkád a gonosztól és az ártó szellemektől véd. Itt nincs nagy holi, a gyerekek jönnek az utcán, műanyag dolgokon dobolnak és az összes szembejövőt szórják a színes porral. Pont az erkélyünk alatt alakul ki egy nagy csata, még András is látja a nyomait, amikor visszaér.
Dél körül esik be, és büszkén mutogatja, hogy látta a Khangchendzonga-t, amit a Tigris-hegyről nem sikerült. Sőt még rólam is készített videót, amint éppen az erkélyen sétálok.
Én meg döbbentem mesélem neki, hogy a napsütés előcsalta az embereket, és egymást tetvészik a napon. A szomszéd kislány hajából már másfél órája szedi ki az anyuka a tetveket!! Rosszul vagyok, azt hiszem, nem fogok megszabadulni a sapkától egy ideig.
Ebéd a tegnapi vendéglőben, meglepetésszerűen ugyanaz a menü.
Délután elindulunk Damdam felé az úton, majd 4 km után lekanyarodunk a dzsipösvényre, amit szerintünk már nem használnak az autók. Szép erdős, bambuszos helyeken megyünk, sok a madár, kis vízesések zubognak mellettünk, majd az egyik kanyarban válik teljesen egyértelművé számunkra, hogy miért csak gyalog használják ezt az utat. Leszakadt az út, és gyalog is csak a vízesésen keresztül tudunk átjutni a túloldalra.
Már elmúlt 4 óra, amikor még mindig a dzsipösvényen vagyunk, és nem értük el az elágazást Lava felé. Én már kezdek ideges lenni, mert mi van, ha ez csak egy kis ösvény felfelé, ami mellett elmegyünk /már elmentünk, és ha vissza kell fordulni, akkor a sötét az erdőben ér minket. Amit egyszer éltem meg életemben, és többet nagyon nem szeretnék.
András is figyeli a kanyarokat, lassan már 7 km-t tettünk meg gyalog a főútról letérve, mikor is meglátjuk az utat felfelé. Végre!
Pedig innen jön a neheze, mivel kb. 500 méter szintet kell emelkednünk olyan lépcsősoron, amit már több földcsuszamlás is elvitt, ráadásul nem spóroltak az anyaggal a lépcsőfokokban, ugyanis majdnem mind térdmagasságú. Emelkedünk felfelé, András csak a tetején meri bevallani nekem, hogy a reggeli túra csak 10 km-es volt, és végig szintben ment. Én meg nem akartam a nagy túrára menni, erre most legyalogoltunk több mint 11 km-t és emelkedtünk felfelé egy csomót.
Mivel tegnap este megittuk az utolsó ceyloni tea filterünket is, ma kérünk egy adag fekete teát (ami itt 2 liter), és kekszet vacsizunk mellé. Ma már kicsit melegebb van a szobában, már harisnyát sem kell felvenni a melegítőalsó alá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése