Hazautazás légitársaság váltással

66-67. nap (2012. márc. 19-20.)

66-67th day (19-20. March 2012.)

A két dátumot azért vesszük egy bejegyzés alá, mert nekünk egy nagyon-nagyon hosszú napnak tűnt az egész hazafelé út, ami nem volt éppen zökkenőmentes.

Mivel legkésőbb délben lehetett elhagyni a szobát, addig pihengettünk, bepakoltuk súly-, törés- és lopásbiztosra a csomagjainkat, és mi is felkészültünk a hazaútra. Kijelentkeztünk és egy nagy ebéd után a buszmegállóban várakoztunk a „minden fél órában jön egy reptéri busz”-ra. De másfél óra múlva sem akart jönni, ez idő alatt legalább háromszor leizzadtunk, András fejét leszarta egy madár, és kezdtünk idegesek lenni, hogy ha fél óra múlva sem érkezik meg a busz, lekéssük a repcsinket Mumbai-ba.

De befutott, időben, és mi még jó helyzetben voltunk, mert a mellettünk ülő csávónak egy órával hamarabb indult a gépe, mint a mienk (azaz másfél óra múlva) és azt tudni kell, hogy Indiában a becsekkolás legkésőbb az indulás előtt 45 perccel lehetséges. A buszút pedig befelé majdnem 1,5 óra volt. Rekordot döntöttünk, mert egy óra alatt kiértünk a reptérre, úgy, hogy az első kilométert több, mint 20 perc alatt tettük meg, utána ledudáltunk mindenkit az útról, de szó szerint.

Mi teljesen rendben elértünk Mumbai-ba a 3 órás út után, és további másfél óra kellett ahhoz, hogy a reptér ingyenes kisbuszával átjussunk a 4 km-re lévő nemzetközi reptérre. Úgy gondoltuk, hogy ott várakozunk.

Ja, csakhogy a mi gépünk hajnal 5,25-kor indult volna Isztambulba, de csak 3 órával hamarabb lehet bemenni a reptérre, most pedig még csak 9,30 van, elzavartak bennünket az ajtóból, hogy ott a váróterem! Ahova fejenként 60 rúpia volt a belépőjegy, nekünk meg összesen 40 maradt, úgyhogy András az euró-aprónkkal üzletelt, és végül be is jutottunk, és megkezdtük a többórás várakozásunkat.

Mivel 2-kor már átmehetünk a reptérre, előtte fél órával szóltam Andrásnak, hogy készülődjünk, mert az itteni munkatempót ismerve nehogy lemaradjunk a gépről. Meg is nézem, hogy ki van-e már írva, hányas pult lesz a mienk?! Ki volt írva, és mellé az is, hogy számítások szerint 5,25 helyett 7,00-kor indul. Mindketten ledöbbentünk, hogy akkor most mi lesz, mert nekünk összesen 1 (egy) óránk lett volna az átszállásra Isztambulban! András gyorsan megnézi az ingyenes reptéri neten, hogy este is van gép Pestre, gyors skype anyuéknak, hogyha 20-án este 9-ig nem hívjuk őket, akkor az esti gépről is lemaradtunk és csak másnap délben (21-én) érünk haza. Anyu kész, hogy ennyi ideig utazni! Hát mi is…

Kettőkor már a reptéri ajtóban állunk csak egy Afrikai csávó van előttünk, olyan repjeggyel, amit írógéppel (!) írtak. Gyanús a fegyveres őröknek, ráadásul nem is a mai napra szól a jegye, és az útlevelével is van valami. Na, gyorsan kettő fegyverest még mellé, bentről kihívnak valami fejest, és tárgyalnak, szerencsére a végkifejletet nem tudtuk meg, mert akkor már bejutottunk, és a pultunkhoz siettünk.

Mondjuk, hogy mi lesz, mert a késés, átszállás, és hogyan? Á, mi vagyunk a budapestiek? Hívnak gyorsan valakit, aki megmutatja, hogy kit kövessünk, de rohanva, és míg a reptér egyik végéből átrongyolunk a csomagokkal a másikba, kiderül, hogy felraknak minket a Lufthansa Frankfurti járatára, és onnan jövünk majd haza 4 órás várakozás után. Nagyon rugalmasan és gyorsan megkapjuk az összes beszállókártyát, elhadarják melyik kapu, mikor, és rohanjunk, mert összesen 10 percünk van a beszállítás végéig! Út közben még utánunk hoznak egy kézzel kitöltött stencil lapot, hogy ezt őrizzük meg, mert ez a repjegyünk és Franfurtban le kell majd adnunk.

Visszavágtázunk a reptér másik végébe, közben kitöltjük a kilépő-papírt, amit iszonyatos lassúsággal ellenőriz le egy csaj, de megvannak a pecsétek, majd tovább rohanunk a személyi ellenőrzéshez, ahol szerencsére András csak kicsit volt gyanús (Mumbai-ban nemcsak kipakoltatták, hanem még robbanószer vizsgálatot is végeztek a táskáján), úgyhogy ezen is túljutottunk, és sikeresen beszálltunk a gépbe, ahol meglepetésszerűen egymás mellé szóltak a jegyeink. A gép 400 utassal csak ránk várt.

Az út hosszú volt, a kaja nem jó és kevés, iszonyatos melegben aludtunk a szúnyogok között, de nem panaszkodunk, szerencsésen megérkeztünk Európába, Frankfurtból már csak hazajutunk valahogy. A Lufthansás pultnál senkinek nem kell a repjegyünk, hiába mondjuk, hogy de nekünk ezt itt le kell adni, nem veszik el.

A 4 óra várakozás alatt András felfedezte, hogy vannak ingyenes kávé-tea automaták, és mire bemondták, hogy a pesti gép indul, megittunk vagy 4-4 kávét. De ez a járat sem akart simán elindulni, mivel valami oknál fogva egy másik gép ment, mint aminek kellett volna, emiatt újra kell konfigurálni az ülőhelyeket. Persze minket nem enged be a kapu, úgyhogy a személyzeti bejáraton visznek be, de érdekes módon ott ülünk, ahova a jegyeink szólnak. A kaja itt még rosszabb.

Budapest, gyönyörű napsütés, igazi tavasz, megérkeztünk. A repcsi ajtajában egy papírlapon a nevünkkel vár egy lány, hogy „valamit oda kell adnotok nekem, ami nálatok van”. András hullafáradtan rájön, hogy biztos a repjegy, ami Franfurtban nem kellett senkinek. Igen, az kell neki.

BKV busszal és csömöri járattal haza, összesen 33 órát utaztunk Kalkuttától Csömörig. Otthon minden rendben, nagy szellőztetés és takarítás, mosás 24 órán keresztül, szerencsére meg is szárad minden ebben a gyönyörű időben.

Kalandos utunk ezennel lezárult,nekünk is jönnek a dolgos hétköznapok.

Még egy bejegyzésünk lesz, amiben számokkal illusztráljuk az elmúlt 9 hetet. Érdemes lesz arra is ránézni!