62. nap (2012. márc. 15.)
62nd day (15. March 2012.)
Természetesen egy órával az indulás előtt csörögnek fel a szobánkba, de még visszaalszunk. Illetve aludnánk, ha nem zörögnének 10 perc múlva, hogy itt a csá, meg a keksz. Szupi, én nem szeretem a csá-t (tejes fekete tea) a keksz meg csípős masszalás.
Időben indulunk a kisbuszunkkal, a sofőr persze rögtön előadja, az olcsóbb szállást és jó madarászós, tigrisnézős dumát, de András leállítja, hogy majd beszélünk a szafari után.
Megérkezünk az elefánt-állomásra, de majdnem egy órát kell várnunk, hogy befusson az elefánt az első turnusról. Addig nézegetjük a patak melletti papagáj sereget, a fákon ülő pávákat, és azt, hogy gyülekszik a nép mögöttünk, én meg félek, hogy ha hátra kapok helyet az elefánton, akkor esélyem sincs a rinocéroszra. Ráadásul helyiek mind, akkora zajjal, hogy az összes madár elrepül, András mérges, de szerencsére megérkeznek az elefántok is.
Két nagy elefánt jön vasszerkezettel a hátukon, a bónusz, hogy mindkettőnek van kicsinye, akik mellettük ügetnek. Édes-drágák! Az állomáson leszállnak az érkezők, és szerencsére nekünk intenek, hogy mi leszünk az elsők. Négyen férünk fel a szerkezetre (ami padra hasonlít) plusz a hajcsár, aki az elefánt nyakán ül és rugdossa a fülét hátulról, ösztökélve és irányítva ezt a nagy állatot.
Erdőn keresztül megyünk a kitaposott ösvények egyikén, mi vagyunk az első nagy elefánton, pár lépéssel mögöttünk jön a másik, a két kicsi meg hol itt, hol ott. Mindig egymást utánozzák, ha az egyik letép egy növényt, akkor a másik is, ha az egyik a mamájához megy, akkor a másik is, közben meg végig egymással játszanak. Bár meleg van, azért örülök, hogy hosszú farmert vettem és bakancsot, mert a fák között elefánton menni veszélyes, mert mi állandóan a levelek és ágak között vagyunk, vigyázni kell a fejünkre. Semmi mozgás, Andrással fél óra után letudtuk, hogy nem lesz ebből rinó, főleg, hogy mielőtt felszálltunk az állatra, szóltak, hogy a dzsip-szafarival csak pávát láttak.
Nem sokkal később kiérünk egy nagy elefántfüves részre, itt van még esély az állatra. Az elefántunk egyre inkább sztrájkol, enni akar, a kicsik meg mennek össze-vissza. Kezd kaotikus lenni az egész, amikor is szól a hajcsárunk, hogy lát egy állatot a fűben, mutatja is az irányt. Én is látom, hogy az embermagas fűben mozog valami, mondom is Andrásnak, hogy mekkora átvágás az egész, ez egy kicsi nyuvaszta állat, ami ott mozog, ezért jöttünk? Ő meg néz rám, nem érti, mondja nekem, hogy de ez hatalmas! Mire megmozdul a rinó, és kiderül, hogy amit láttam, az csak a füle volt…
Irdatlan méretekkel rendelkező magányos hím, éppen reggelizik, amikor megzavarjuk. Gondolom, ma már másodjára, hiszen az előző szafari is ezt láthatta. Mérges, és felénk fordul, erre a két nagy elefánt olyan hangokat ad ki, amit nem tudok leírni, és még soha nem is hallottunk egy természetfilmben sem. Olyan, mintha dobolnának a gyomrukban és közben nagyokat fujtatnak, a rinón meg látszik, hogy gondolkodik, megtámadja-e az első elefántot (minket) vagy inkább ne. A hajcsárok is kiabálnak, a kicsi elefántok meg elbújnak az anyjuk mögé, 2 méterre sem vagyunk a rinótól, mikor az inkább hátat fordít, és lassan baktat az erdő felé. Jó ideig követjük, az elefántok végig dobolnak meg fújtatnak, majd mikor biztos távolra ér tőlünk a rinó, elcsendesednek. Félelmetes volt, mellettem a helyi nő majd összepisilte magát, én csak szorítottam a korlátot, András is mondja, hogy ez nem volt gyerekjáték.
Indulunk vissza, egy rinó kipipálva, vége a szafarinak. Messze látok egy másik elefántot, amin helyiek vannak, mivel csak szőrén ülik meg az állatot, jó gyorsan mennek, kis idő múlva már azt is látni, hogy ez egy tusker (agyaras hím).
Már majdnem az erdőt határoló pataknál vagyunk, itt az elefántfüvet felváltják a kis fák és nagy bokrok dzsungele, amikor is újra dobol az elefántunk, egy újabb rinó van előttünk 2 méterre. Erre még a hajcsárok sem számítottak, mert meglepődnek. Gyorsan ösvényt váltunk, mert ez még nagyobb állat, mint az előbbi, ez is magányos hím, ráadásul sebes a feneke, még folyik a vér is belőle. Valószínű az egyik kis elefánt megérezte a vért, mert neki akart menni a rinónak, mire a hajcsárok is teljesen beszartak, ordítottak az anyákra, meg a kicsire, meg a rinóra. A hajcsárok arcán nagy aggodalom, mivel ha a rinó bántja a kicsit, az anyák nekimennek a rinónak, mi meg úgy potyogunk le róluk, mint érett alma a fáról. Hatalmas szerencsénkre a rinó hátat fordít és tovább reggelizik, mintha nem is látott volna minket.
Az erdőben még sűrűbb helyen megyünk vissza, mint ahol jöttünk, az elefántunk meg csak tépkedi a fákat, ami nem lenne baj, csakhogy az összes ág, amit húz, ránk csapódik vissza, az egyik bele is akad a korlátunkba, az elefánt meg nem akar megállni, úgyhogy egy komplett fát húzunk magunk után, aminek én próbálom letörni a beakadt ágát, ami nagy nehezen sikerült.
Végül is sikeresen megérkezünk az állomásra, és kiderül, hogy ma már nincs is több szafari, úgyhogy a kicsik szopizhatnak, a helyiek meg fotózkodhatnak az elefánt hátán (pénzért).
Reggeli után (rántotta és pirítós) a sofőrünkkel elmegyünk a tigris védelmi központba, ahol beteg és sebesült tigrisek és leopárdok vannak nagy ketrecekben saját nagy kifutóval. András madarászik, van új faja, és kiegészülünk egy helyi kutyával, aki idegenvezetőként szegődik mellénk. Az első kb. fél km2-es ketrecben leopárdok vannak, az elsőt én látom meg, a másodikat a kutyu mutatja. A tigrisek sincsenek túl jó bőrben, a kutyu mindegyiknél szépen jelez, hogy gyere, itt van. Jutalmaként kap egy csomag 20 forintos kekszet.
Visszafelé találkozunk egy helyi csoporttal, megmutatjuk a leopárdot, akik úgy örülnek neki, mintha a vadonban látnák. Gyalogolunk még egy kicsit, amikor is a kutyunk hangosan ugat befelé a kerítésen a helyiek mellett. Azok meg szólnak, hogy siessünk vissza. A leopárd befeküdt a kerítés mellé…
A kutyunk elköszön, és a helyeik mellé szegődik újabb keksz reményében, mi meg visszakocsizunk a szállásra.
Ebéd ugyanaz, mint tegnap az ebéd és a vacsi, csak ma már svédasztalos jellegű, mert többen vagyunk. Délután csak nyúlunk az ágyban, alszunk, olvasgatunk, András az erkélyről madarászik, tévézünk, és nézzük az újonnan érkezőket.
Vacsi svédasztalos, ugyanaz, mint az ebéd. Hihetetlen.
Este ismét hang és fény játék, én kihagyom, inkább egy jó filmet nézek. Alvás.
Elephant-safari
We saw 2 male rhino! The best if you wear long trausers and shoes, because you go cross forest area on the back of elephant, and branches can hurt your legs.
There is one other nature park, about 15 km from Madarihat wirt Tiger Rescue Centre. Here you can go to leopard safari, but you don’ do it! Safari means a jeep-trip in a 500 m2 cage and you can see one leopad.
Időben indulunk a kisbuszunkkal, a sofőr persze rögtön előadja, az olcsóbb szállást és jó madarászós, tigrisnézős dumát, de András leállítja, hogy majd beszélünk a szafari után.
Megérkezünk az elefánt-állomásra, de majdnem egy órát kell várnunk, hogy befusson az elefánt az első turnusról. Addig nézegetjük a patak melletti papagáj sereget, a fákon ülő pávákat, és azt, hogy gyülekszik a nép mögöttünk, én meg félek, hogy ha hátra kapok helyet az elefánton, akkor esélyem sincs a rinocéroszra. Ráadásul helyiek mind, akkora zajjal, hogy az összes madár elrepül, András mérges, de szerencsére megérkeznek az elefántok is.
Két nagy elefánt jön vasszerkezettel a hátukon, a bónusz, hogy mindkettőnek van kicsinye, akik mellettük ügetnek. Édes-drágák! Az állomáson leszállnak az érkezők, és szerencsére nekünk intenek, hogy mi leszünk az elsők. Négyen férünk fel a szerkezetre (ami padra hasonlít) plusz a hajcsár, aki az elefánt nyakán ül és rugdossa a fülét hátulról, ösztökélve és irányítva ezt a nagy állatot.
Erdőn keresztül megyünk a kitaposott ösvények egyikén, mi vagyunk az első nagy elefánton, pár lépéssel mögöttünk jön a másik, a két kicsi meg hol itt, hol ott. Mindig egymást utánozzák, ha az egyik letép egy növényt, akkor a másik is, ha az egyik a mamájához megy, akkor a másik is, közben meg végig egymással játszanak. Bár meleg van, azért örülök, hogy hosszú farmert vettem és bakancsot, mert a fák között elefánton menni veszélyes, mert mi állandóan a levelek és ágak között vagyunk, vigyázni kell a fejünkre. Semmi mozgás, Andrással fél óra után letudtuk, hogy nem lesz ebből rinó, főleg, hogy mielőtt felszálltunk az állatra, szóltak, hogy a dzsip-szafarival csak pávát láttak.
Nem sokkal később kiérünk egy nagy elefántfüves részre, itt van még esély az állatra. Az elefántunk egyre inkább sztrájkol, enni akar, a kicsik meg mennek össze-vissza. Kezd kaotikus lenni az egész, amikor is szól a hajcsárunk, hogy lát egy állatot a fűben, mutatja is az irányt. Én is látom, hogy az embermagas fűben mozog valami, mondom is Andrásnak, hogy mekkora átvágás az egész, ez egy kicsi nyuvaszta állat, ami ott mozog, ezért jöttünk? Ő meg néz rám, nem érti, mondja nekem, hogy de ez hatalmas! Mire megmozdul a rinó, és kiderül, hogy amit láttam, az csak a füle volt…
Irdatlan méretekkel rendelkező magányos hím, éppen reggelizik, amikor megzavarjuk. Gondolom, ma már másodjára, hiszen az előző szafari is ezt láthatta. Mérges, és felénk fordul, erre a két nagy elefánt olyan hangokat ad ki, amit nem tudok leírni, és még soha nem is hallottunk egy természetfilmben sem. Olyan, mintha dobolnának a gyomrukban és közben nagyokat fujtatnak, a rinón meg látszik, hogy gondolkodik, megtámadja-e az első elefántot (minket) vagy inkább ne. A hajcsárok is kiabálnak, a kicsi elefántok meg elbújnak az anyjuk mögé, 2 méterre sem vagyunk a rinótól, mikor az inkább hátat fordít, és lassan baktat az erdő felé. Jó ideig követjük, az elefántok végig dobolnak meg fújtatnak, majd mikor biztos távolra ér tőlünk a rinó, elcsendesednek. Félelmetes volt, mellettem a helyi nő majd összepisilte magát, én csak szorítottam a korlátot, András is mondja, hogy ez nem volt gyerekjáték.
Indulunk vissza, egy rinó kipipálva, vége a szafarinak. Messze látok egy másik elefántot, amin helyiek vannak, mivel csak szőrén ülik meg az állatot, jó gyorsan mennek, kis idő múlva már azt is látni, hogy ez egy tusker (agyaras hím).
Már majdnem az erdőt határoló pataknál vagyunk, itt az elefántfüvet felváltják a kis fák és nagy bokrok dzsungele, amikor is újra dobol az elefántunk, egy újabb rinó van előttünk 2 méterre. Erre még a hajcsárok sem számítottak, mert meglepődnek. Gyorsan ösvényt váltunk, mert ez még nagyobb állat, mint az előbbi, ez is magányos hím, ráadásul sebes a feneke, még folyik a vér is belőle. Valószínű az egyik kis elefánt megérezte a vért, mert neki akart menni a rinónak, mire a hajcsárok is teljesen beszartak, ordítottak az anyákra, meg a kicsire, meg a rinóra. A hajcsárok arcán nagy aggodalom, mivel ha a rinó bántja a kicsit, az anyák nekimennek a rinónak, mi meg úgy potyogunk le róluk, mint érett alma a fáról. Hatalmas szerencsénkre a rinó hátat fordít és tovább reggelizik, mintha nem is látott volna minket.
Az erdőben még sűrűbb helyen megyünk vissza, mint ahol jöttünk, az elefántunk meg csak tépkedi a fákat, ami nem lenne baj, csakhogy az összes ág, amit húz, ránk csapódik vissza, az egyik bele is akad a korlátunkba, az elefánt meg nem akar megállni, úgyhogy egy komplett fát húzunk magunk után, aminek én próbálom letörni a beakadt ágát, ami nagy nehezen sikerült.
Végül is sikeresen megérkezünk az állomásra, és kiderül, hogy ma már nincs is több szafari, úgyhogy a kicsik szopizhatnak, a helyiek meg fotózkodhatnak az elefánt hátán (pénzért).
Reggeli után (rántotta és pirítós) a sofőrünkkel elmegyünk a tigris védelmi központba, ahol beteg és sebesült tigrisek és leopárdok vannak nagy ketrecekben saját nagy kifutóval. András madarászik, van új faja, és kiegészülünk egy helyi kutyával, aki idegenvezetőként szegődik mellénk. Az első kb. fél km2-es ketrecben leopárdok vannak, az elsőt én látom meg, a másodikat a kutyu mutatja. A tigrisek sincsenek túl jó bőrben, a kutyu mindegyiknél szépen jelez, hogy gyere, itt van. Jutalmaként kap egy csomag 20 forintos kekszet.
Visszafelé találkozunk egy helyi csoporttal, megmutatjuk a leopárdot, akik úgy örülnek neki, mintha a vadonban látnák. Gyalogolunk még egy kicsit, amikor is a kutyunk hangosan ugat befelé a kerítésen a helyiek mellett. Azok meg szólnak, hogy siessünk vissza. A leopárd befeküdt a kerítés mellé…
A kutyunk elköszön, és a helyeik mellé szegődik újabb keksz reményében, mi meg visszakocsizunk a szállásra.
Ebéd ugyanaz, mint tegnap az ebéd és a vacsi, csak ma már svédasztalos jellegű, mert többen vagyunk. Délután csak nyúlunk az ágyban, alszunk, olvasgatunk, András az erkélyről madarászik, tévézünk, és nézzük az újonnan érkezőket.
Vacsi svédasztalos, ugyanaz, mint az ebéd. Hihetetlen.
Este ismét hang és fény játék, én kihagyom, inkább egy jó filmet nézek. Alvás.
Elephant-safari
We saw 2 male rhino! The best if you wear long trausers and shoes, because you go cross forest area on the back of elephant, and branches can hurt your legs.
There is one other nature park, about 15 km from Madarihat wirt Tiger Rescue Centre. Here you can go to leopard safari, but you don’ do it! Safari means a jeep-trip in a 500 m2 cage and you can see one leopad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése