Viszlát Szikkim

60. nap (2012. márc. 13.)

60th day (13. March 2012.)

A szokásos reggeli után felcuccolunk, elköszönünk a menedzsertől, és lesétálunk a busz-dzsipállomásig, ahonnan indulnak a buszok Siliguri-ba. Hát lefelé sem volt semmi gyalogolni, jó meredek úton, és utána a nyitott pöcecsatorna melletti keskeny lépcsőn, ami nekem nagyobb gondot okozott, mint Andrásnak, mivel a mellemen lévő kézi hátizsák mögül alig látok ki, olyan nagy.
Az állomáson nagyon ajánlgatták magukat a dzsipesek, de mi elhatároztuk, hogy busszal megyünk. Sikerült is találni egyet, amin még senki nem ült (a másik dugig volt már), felkecmergünk rá a nagy zsákokkal, mire szólnak, hogy le kell menni, és jegyet venni a bódéban, ami persze jó kis sétányira van innen. Fél 10-kor indul a busz, háromnegyed óra múlva. A nagy zsákjainkat pedig a busz hátuljában lévő kis csomagtartóba tették, mivel a tető várhatóan tele lesz. Mikor benéztem a csomagtartóba, kész lettem. Az újonnan vett nagy hátizsákom (a régi elszakadt 12 év után) totális beavatáson vett részt az elmúlt hetekben, a másikkal együtt olyan koszos már, hogy szégyellem (még ebben a koszos országban is), de ez a csomagtartó ad még neki legalább 3 hétnyi koszt, olyan „tiszta”.
Az indulásig lassan telik a busz, mire egy nagy család befut, megveszik a jegyet, és felszállnak a buszra. Ez kicsi busz, kb. 20-25 személyes, úgyhogy majdnem megtelünk. Mondom is Andrásnak, hogy remélem, pontosan indulunk, mert most már csak ezeknek kell leülni és idő van! Azért az a leülés nem ment könnyen, mint itt Indiában mindenhol az a lényeg, hogy a család/ismerősök egymás szájában üljenek, mert amúgy vége a világnak. A család kb. 10 fős volt, és csak nem sikerült a jegyeken levő székekre leülniük. Végük is a sofőr, a jegyadó is hangoskodott, azután a családfő (aki a legértelmesebb volt mind közül) szétosztotta a nőket, és rájuk kiabált, hogy „oda ülsz, ahova mondom”. Csak 15 perces késéssel indultunk a 4 órás útra (80 km).
Az út végig nagyon szép helyeken visz, a hegyek között, a Teesta-folyó völgyében, majd hirtelen kiérünk a síkságra. Sajnos itt is ugyanolyan esős idő fogad bennünket, mint reggel Gangtokban és az út folyamán végig.
Siliguri egy 650 ezer lakosú nagy, kereskedő város, ami bagdograi reptértől 15 km-re fekszik. Az átutazók, akik egy éjszakát megszállnak itt lent, mind Siligurit választják szállásukként, ahogy mi is. Pontosan ott tesz le bennünket a busz, ahonnan néhány napja még Dardzsilingbe indultunk, és most persze ajánlgatják is magukat a dzsipek, hogy menjünk velünk.
Leszállva a buszról sikerül is megtalálnunk magunkat az útikönyv térképén, pont az ajánlott szállások és a Nyugat-Bengál Turista Iroda mellett vagyunk. Gyorsan áttrappolunk a másik oldalra, a szállás-utcára, és egymás után megnézzük a lehetőségeket. Hát egyik leszakadtabb, mint a másik, ami nem lenne baj, ha tiszta lenne. Végül is a harmadik szállás, a Hotel Manila jó ár-érték arányú, tiszta, bár az ablak tűzfalra néz, de mindegy, úgy is majdnem sötét van már, és reggel korán indulunk is tovább.
A turista irodát még éppen nyitva találjuk, és sikeresen lefoglalunk két éjszakát a rinós helyen, jó drágán. Az elkövetkező 3 napban annyit fogunk költeni, mint a hegyekben egy hét alatt, de hát ez van. Madarihat a rinós hely, vannak ott olcsóbb szállások is, de az elefánthátas rínó-szafari ugyanúgy az állam irányítása alatt áll, mint ez a szállás, ahova mi megyünk, és ennek köszönhetően az ezen a szálláson lévők az elsők a szafaris listán. És mi azért megyünk oda, hogy rínót lássunk.
Megkérdezzük a tigrisezést is a Sunderband Nemzeti Parkban, ami mellesleg világörökség is, olyan árat mondanak a csomagra, hogy erősen gondolkodnunk kell rajta, főként, hogy a tigris látásához hatalmas szerencse kell. (Találkoztunk egy kalkuttai nővel, aki 3x ment tigrisezni ide, és csak 4-jére látott egy hátat egy másodperc erejéig.)
Úgy gondoljuk, hogy megnézzük, honnan indul holnap a busz, vagy a vonat, mert ebben az istentelen nagy káoszban, ami itt van az utak mentén, nem lehet tudni. Mindenki más irányba mutogat, amikor megkérdezed. Ráadásul azt ajánlották, hogy menjünk vonattal, mert az szebb út, mint a rázós úton a busz.
A vonatállomást meg is találjuk, ahol iszonyú nagy sor áll minden ablaknál, és a menetrend táblák is értelmezhetetlenek, mert csak a vonat neve van kiírva (pl. Traianus IC), érkezik – indul, de mi honnan tudnánk, hogy nekünk melyikkel kell menni? Beállunk a legrövidebb sorba (kb. 20 ember előttünk), amikor odajön egy helyi csávó és mondja, hogy a nők előre mehetnek, soron kívül kapnak jegyet. András persze rögtön rácsap, hogy akkor gyerünk, de nekem nem tetszik, egyrészt mert szerintem holnapra nem lehet jegyet venni, másrészt meg már így is kiabálnak elől, hogy haladjunk, mert mindjárt megy a vonat. Én is utálom, ha sietek, és elém bevág pofátlanul valaki. Mutatom is Andrásnak, hogy ki van írva, hogy a nőknek nincs külön sor, eközben két helyi nyanya be is vág a sor elejére. Szerencsére a mögöttünk álló helyi segít, mondja, hogy holnapra nem lehet jegyet venni, és hogy mikor indulnak Madarihat-ba a vonatok, nekünk a reggeli fél 10-es jó lesz.
Vacsi a könyv által ajánlott és a helyiek által is nagyon kedvelt étteremben, ahol bár nem olcsón, de végre csirkét, zöldséget és rizst tudunk enni, ráadásul finom volt minden!
A szállás felé András meglát egy kis borbély bódét, és úgy dönt, hogy megszabadul a szakállától. Végre, már kezdett egy ősemberre hasonlítani. Ráadásul rendes, régi borotvával nyomják még itt, és András még soha életében nem borotválkozott, csak nyírta eddig a szakállát, úgyhogy az elkövetkező negyed óra neki több szempontból is különleges lesz.
A borbély már messziről integet, András be is ül a székbe, és elmutogatja, hogy mit szeretne, mivel a mester nem tud angolul. Persze a helyiek is megérkeznek, nevetgélnek, azután meglepődnek, mikor András mutatja, hogy a bajszát is szedje le. Azt itt nem szokás, mivel mindenki bajuszt növeszt. Még masszást is kap a végén, ami persze neki csíp, de jó lett az eredmény, végre kulturált a feje.
Este még kis netezés, utána végre hajmosás meleg vízzel tusolóból (nem vödörből), és végre olyan tasakos samponnal, amit kézzel is fel lehet bontani. Csótánycsapkodás, alvás.

Gangtok – Siliguri

By bus from Deorali bus (and jeep) station, 110 INR / person, 4 hours.
Accomodation is Siliguri: Hotel Manila on Hill Cart Road, clean with hot water, 800 INR.
We booked 2 nights to Jaldaphara Tourist Lodge in West Bengal Tourist Office. You can book only this office in Siliguri or Kolkata. Non AC room is 1800 INR/night with full board. You pay the roomrates here, and the taxes and other (safaris) at the lodge. You try to book early, because today was almost full the lodge, we were lucky. If you want to go to elephant (rhino) safari, you have to stay in this lodge, because the guest of this edge is the first on the safari-list. You can stay in cheaper one in Madarihat, but your risk, no place on elephant or there is too late, and don’t see rhino.