7km, lisztes zsák és gida-horda

54. nap (2012. márc. 07.)

54th day (07. March 2012.)

Reggel arra ébredünk, hogy süt a nap!!! Gyorsan kiugrunk az ágyból és elindulunk egy nagy túrára, ami 7 km hegynek felfelé az úton. Állítólag a 6. és a 7. km között nagyon jó a madármozgás. Próbálunk reggel 7-kor dzsiphez jutni, de nem megy egy sem, a busz meg csak 8-kor indul arra. Marad a gyaloglás.
Az utunk végig az erdőben visz, kevés az autó, és csak egy-egy busz megy mindkét irányba. Amíg András madarászik az útról, meg a mellette levő kis ösvényekről, addig én napozok. Végre, már elég 2 hosszú pulcsi és a téli mellény is, sapka és kesztyű sem kell! Hátha a szobánk is felmelegszik egy kicsit. Mondom is Andrásnak, hogy ha ilyen marad az idő, akkor megint menjünk fel este a kolostorba, hátha most többet látunk.
A 7. km-nél kis falucska fekszik, kb. 10 ház. András kitalálja, hogy teázzunk valahol, de nekem gyanús, hogy abból itt nem lesz semmi. Hát nem is lett, sőt még azon is nevettek, mikor megkérdeztük, hogy mikor megy Lava felé a busz. Nem megy már ma több. Ahá, de még csak fél 12 van!
Akkor kapjunk el egy dzsipet visszafelé, de nemhogy dzsip, még autó sem jön, amit lestoppolhatnánk. Egyszer csak megjelenik egy kisplatós, dugig a vezetőfülke, András integet neki, hogy akkor a platón! Szerencsére megállnak, felmászunk a lisztes zsákok közé, és zötyögünk vissza kb. 5 km-t, a Lava előtti elágazásig, ahol is lekanyarodik a teher. Ott is stoppolják, hogy akkor mennének a platón, de érdekes módon senkit sem vesznek fel.
Ma a 3. vendéglőt próbáljuk ki, ahol számunkra újdonságként csirkés momo-t eszünk. A momo egy tésztába főzött csirke-zöldség csomag, amit a főzőlevével kell enni. A csomag finom, a lé nem, ráadásul kettőnknek kb. 4 adag kellett volna, hogy jól lakjunk ebben a hidegben, ugyanis itt már megint rossz az idő, felhőbe burkolózott Lava környéke és a szél is fúj. A momo-t megtoldjuk még zöldséges tésztával, amitől már undorom van lassan, mert állandóan tésztát eszünk. Itt még nagyon rizs sincs.
Mivel még kora délután van, úgy döntünk, hogy elmegyünk az utcánkon a másik irányba, ami a hegyekbe visz. Sétálunk egy jó adagot arra is, és nézzük a sziszifuszi munkát, amivel próbálják megállítani a hegyomlásokat, amik rendszeresen vagy betemetik, vagy elviszik az utat fákkal, villany- és vízvezetékkel együtt. Mire az egyik helyen megtámasztják/megállítják a hegyet, addigra a másikon megindul. Amúgy profi munkát csinálnak, tényleg le a kalappal előttük. De itt még a természet a nagyobb úr.
Visszafelé már sötétedik, a tehenekkel és a kecskékkel egy időben érünk vissza a faluba. Az utcánk végén van egy köz-wc, amit csak a piac napján nyitnak ki, egy kecskecsalád éppen ott várakozik, mivel az anyuka valami kincset talált a szemétben. A kisgidák meg olyan aranyosak, mindent megszagolnak rajtunk, a kezünkben, és amint szólunk nekik, már jönnek is oda hozzánk.
András elmegy szamóza-beszerző útra, addig én a teraszról nézegetem, ahogy az állatok jönnek haza a hegyekből, ugyanis reggel kicsapják őket, és este szépen hazatalálnak.
Sajnos ma sem tudtuk meg, hogy milyen is az igazán jó kilátás az erkélyünkről, viszont gyalogoltunk kb. 10 km-t nagyon szép helyeken.

Lava, ami nem folyik és ráadásul hideg

53. nap (2012. márc. 06.)

53rd day (06. March 2012.)

András fél 7 körül elindul szétnézni a településen, másfél óra múlva vissza is ér, azzal, hogy megtalálta az egyik ösvényt, amit a madaras útleírás mond.
Nagyon hideg van, kint is, és a szobában is, ami ráadásul az északi oldalra néz, pont a dzsipállomásra, emiatt zajos is, és ez a szerencsétlen épület a hegy tetején áll, így állandóan fújja a szél, ráadásul nincs ár/érték arányban ez a szoba. Keressünk másik szállást!
Lava nem egy nagy település, olyannyira nem, hogy még internet lehetőség sincs, van összesen 4 kajálda, meg néhány szálláslehetőség, amiből egyet most újítanak fel. Végül is a piac utcáján találunk egy mondhatni jó hotelt, a szoba dél-keleti fekvésű, így ha egyszer talán kisüt a nap, akkor be tudja kicsit melegíteni, van meleg víz is, adnak extra takarót, és franciaágy van, amiben össze tudunk bújni. Ráadásul csendes helyen van, mivel az utolsó ház az utcában, és a kilátás is fantasztikus (lenne jó időben). Nem hiába az a hely neve, hogy „álomföld”. Lefoglaljuk a kis szobát, és átcuccolunk ide. Persze az Orhideában nem értik, miért, hiszen majdnem mindenki ott száll meg, mert az új…
Mire belakjuk a másik szobánkat, már be is népesül az utca, piac van! Na, ne képzeljetek el egy nagy valamit, a környékről jönnek az árusok, zöldségeket, gyümölcsöket, ruhákat, és egyéb háztartásba szükséges dolgokat árulnak, mivel a faluban nagyon nincsen bolt. András vesz is magának egy gyűrűt, az árus pedig bhutáni papír 5-öst ad vissza, mert nincs neki más. A háztartási cikkek legnagyobb része kínai, de itt olyanok vannak, amik otthon a kínai boltokban nincsenek. Árulnak szappanokat is, hát éltetek már büdöset, akkor ez olyan, és kartonszámra viszik!
Délután próbálunk egy vörös pandás utat szervezni, mivel ez az állatka csak itt él a Himalájában. Az állatkertben már láttuk, de azért jó lenne vadon is megnézni. De ugrott a pandázás, mert március 3-9. között pandaszámlálás miatt nem lehet idegeneknek bemenni a nemzeti parkba. András érdeklődik a madarászási lehetőségek iránt, majd kb. fél óra agyalás után összeállít neki a csávó egy programot, amiben 34 km kocsikázás lenne sok gyaloglással 6000 forintért, és még erre jön a madaras-vezető bére. Na, lássuk azt a vezetőt! Meg is érkezik, András nyomja neki a célfajok angol neveit, de semmi reakció, csak az, hogy van-e madaras könyvünk, mert abban megmutatja. Visszagyalogolok a szállásra a könyvért, de már mosolygok magamban, hogy ezekkel szerintem nem lesz madarászás. Ez alatt András kifaggatja őket, hogy merre a hova? Lerajzoltatja. A madaras könyvben minden fajra, amit András szeretne látni, vagy azt mondják, hogy nem, vagy azt hogy nagyon nehéz. Ráadásul mutogatnak olyanokat is, ami csak Sri Lankán van. András még alkudik, de az is olyan drága, én meg mondom, hogy ezek kamugyárak, mert a kiscsávó egy madárfajt sem tudott, úgyhogy nem megyünk velük sehova.
Viszont most már ismerjük az utakat, amiket az útleírás térképe és ezek a kamugyárak ajánlottak, úgyhogy neki is indulunk az egyiken, meredeken a hegynek fel, majd lefelé a csővezeték úton, ami visszavisz a településre a disznóólak és a pöcecsatorna mellé. Mellesleg jó kis túra volt, megint lenyomtunk 5-6 km-t. Zárásként elgyalogolunk még a buddhista kolostor udvarába is, ahonnan nagyon jó kilátás lenne a hegyekre, ha tiszta lenne az idő, de sajna felhőben és ködben úszunk.
Este gyors forró vizes fürdés vödörből, majd jön a ceremónia, felöltözni pizsamába: harisnya, melegítőalsó, trikó, pulcsi, tunika (hogy a derekat védje), és polár pulcsi. Dardzsilingbe vettünk egy gyapjú zoknit, aminek polár a belseje, az egyik legjobb találmány az életben, mert két téli zokni nem tudta melegen tartani a lábfejemet, ez viszont igen! András is hasonló cuccban alszik mellettem, és még 2 vastag takaró is van rajtunk, sőt ő még a hálózsákba is behúzza magát, amit én inkább a derekam alá teszek, mert az ágy is süt a hidegtől. És ne gondoljátok, hogy éjszaka melegünk van! Ja, sapka és kesztyű is van rajtunk. Itt sincs fűtés, ugyanúgy, mint Dardzsilingben.
Alvás előtt még megvitatjuk, hogy itt biztos nem télen „készülnek” a gyerekek, mert a helyiek is úgy fáznak, mint mi.

Lava

New accomodation: Hotel Dreamland, good room with hotwater, 400 INR/room.
On Thuesday there is market, not big, but strange.
No internet, no ATM in Lava.

Fel a hegyre, le a hegyről, fel a hegyre

52. nap (2012. márc. 05.)

52nd day (05. March 2012.)

Reggel 6 körül elgyalogolok Ghoom felé, hogy elkapjak egy „osztott dzsipet”. Sikeresen az első terepjáróban van hely, poénkodnak a kiejtésemen. Hétre, egy benzinkúti „gyors” kitérővel és rövid sétával a tigris-hegyi elágazásnál vagyok. Az elágazásnál megkérdezek egy terepjáróst, hogy mennyi az annyi, 300-t mond, én meg búcsút neki, két és fél kilométerért egy kicsit borsos az ár…
Gyalogolok fel, a napfelkelte nézők meg lefelé. Stoppolok, de egy kocsi sem akar felvenni, pedig hely is van. Haladok felfelé, de sajnos az idő csak egyre romlik. Az ösvénynél már elég rosszak a látási körülmények, pedig eddig nagyon jó volt a mozgás, több vegyes csapattal is találkoztam. Az ösvény szűk bambuszoson visz keresztül, nehéz rajta a madarászat, több a hang, mint a madár. Minden egyes oldalcsapáson behallgatok, ahonnan hangok hallatszanak, beljebb megyek és megpróbálom becserkelni a hangforrását. Valami sikerül, valami nem. Az egyik csapáson beljebb merészkedek, ahonnan két tojó TRAGOPÁNT (Satyr Tragopan) riasztok fel!!! Sajnos vissza kell fordulnom, mert még szeretnék felmászni a csúcsra és nem lesz elég időm visszaérnem délre, kijelentkezni a szállásról. Csillának írok egy sms-t, hogy 12 előtt érkezem. Visszafelé belefutok egy scimitar-babbler csapatba, melyben a vékonycsőrű is benne van, amit szerettem volna látni, pedig már lemondtam róla.
Kiérek az alsó kapuhoz, ahol egy csapat madarász néz valamit. El kell döntenem vagy a csúcs vagy a madarászok, a kettőre nincs időm. A csúcsot választom, talán még bejön valami fenn. Kérek egy jegyet a sorompónál, kapok egy gépkocsi jegyet, de örülnék, ha most azzal lennék. Felloholok, de semmi extra. Irány vissza, mert szűkre szabtam az időt, ha nem kapok el rögtön egy taxit, akkor fizethetünk még egy éjszakát a semmiért.
Félúton találkozom a madarászokkal, valószínűleg ők is a hegyi príniát nézték. Megtudom, hogy egy White-throated Redstart-t néztek annyira fent, jobb lett volna őket választani… Sajnos a kocsi is tele, így gyalogolok lefelé. Senki nem akar felvenni. Kiérek az elágazáshoz, de annyi az utazni szándékozó Dardzsiling felé, hogy inkább gyalogolok és stoppolok. Szembe jön a menetrendszerinti kisvonat, tegnap óta sikerült leszedni a kisiklott mozdonyt. Elérem a ghoomi vasútállomást, ahol még többen vannak, még a napfelkeltés csoporttal is találkozom, ők is szeretnének szabad kocsit fogni. Lehet, hogy reggel óta próbálkoznak?!
Gyalogolok tovább és már minden mozgó járművet próbálok megállítani, mire egy laza motoros felvesz (egyébként egy royal enfield-vel, amit már régóta szerettem volna kipróbálni, akár utasként is!). Parázok az úttól, mivel az állvány a teleszkóppal a jobb kezemben, így csak a ballal tudok kapaszkodni, közben kanyarog az „út”. Sorra előzzük le a kocsikat, nagy a dugó, már dardzsiling „alsónál” áll a vége. Közben velem vagánykodik a motoros, szinte mindenkit ismer. Köszön mindenkinek és biccent hátra, hogy milyen utasa van. Most fogom fel milyen nagy szerencsém volt, mert ha sikerült is volna egy kocsit fogni, akkor is egy órára értem volna vissza! Az elágazásnál mondom, hogy itt jó lesz, mire megkérdezi, hogy mi a szálloda neve. Mondom neki és automatikusan arra kanyarodik, elvisz a lépcsőig. Tíz perccel 12 előtt érek vissza, Csillu már mindent összepakolt, fizetünk, és indulunk is, hogy minél hamarabb eljussunk Lava-ba.
Átsétálunk a városközponton, ami nem könnyű a csomagokkal a hátunkon, mert csak az úttesten lehet közlekedni (járda nincs), ahol nem csak a kocsi sok, hanem az ember is, akik nem figyelnek egymásra, és nehezíti a helyzetet még az is, hogy néhány helyen az út szélén húzódó szennyvíz-csatorna nyitott.
Szerencsésen elérünk a Kalimpong felé induló dzsipek állomására, és már csak 2 emberre kell várnunk, hogy megteljen a kocsi. A hátsó sorba kapunk már csak jegyet, ahol (Európában) 3 embernek lenne elég hely, de mi 4-en fogunk ott ülni, és a kézitáskák az ölünkben. Imádkozunk, hogy csak 2 vékony helyi kerüljön mellénk, de nincs szerencsénk, mert a csaj kb. 120 kilós, még jó, hogy a pasija ezt kompenzálja, mert ő kb. 50. Mindegy, kibírjuk, hisz csak 3 órás az út Kalimpongba.
A szűk hellyel nem is lenne baj, de a kipufogó olyan szerencsétlenül rohadt ki, hogy az összes gáz a hátsó ülés alá ömlik be, majd megfulladunk. Kinyitjuk az ablakot, így meg megfagyunk. Hosszú volt a 3 óra.
Kalimpongban sikerül rögtön elkapnunk egy másik kocsit, ami Lava-ba megy, még helyünk is van. Sajnos az eső is megérkezik velünk együtt a városba…
A dzsipállomásnál találunk egy szállást, bár drága, a szobában büdös van és nagyon hideg, hidegebb, mint Dardzsilinben, ha ez lehetséges. Gyors forróvizes fürdő vödörből és egy ágyba bújunk ketten, hogy melegítsük egymást.

Darjeeling – Kalimpong – Lava

By shared taxi, Darjeeling to Kalimpong is 90 INR/person, 3 hours. Kalimpong to Lava is 60 INR/person, 1 hour.
Accomodation in Lava: Hotel Orchid at jeep station, 650 INR/room, cold, noise, smelly, not good. If you go to Lava, you try to find a room faces to south, because of the „natural heating” (sunshine).

Emlékszalag Kőrösi Csoma Sándor sírjára

51. nap (2012. márc. 04.)

51th day (04. March 2012.)

András hajnal 4-kor ébred és kinéz az ablakon, majd visszafekszik, hogy felhős az ég, meg ő egyedül nem hajlandó 500 rúpiát fizetni egy kocsiért, ami a Tigris-hegyre megy.
Nyolckor nagy nehezen kimászunk a bemelegített ágyból, összekészülünk, és elgyalogolunk a sírhoz. Vasárnap lévén alig van forgalom az utcákon, csak néhány bolt van nyitva, biztos mindenki pihen még. Reggelizünk a kis kajáldában útközben, meg iszunk egy kapuccsinót egy drága helyen, ahol éppen azután megy el az áram, ahogy a gépből kifolyik a kávénk.
Mióta ebben a városban vagyunk, próbálunk gyökeres virágot venni, de sehol nem kaptunk. A temető melletti szállodából kér András egy vödör vizet, és szépen lemossuk az emlékművet és a táblákat. Mire végzünk, hirtelen megjelenik a sírgondozó is egy nagy táskával és eligazítja a helyieket, hogy nem bolondultunk meg, hanem magyarok vagyunk. A vödör tulajdonosa is mosolygós lesz és mutatja, hogy a mobiljában ott van Kőrösinek a fényképe! Sőt, még a temető mellett forgalmat irányító rendőr is nagyot köszön nekünk, mikor elmegyünk mellette.
Beírunk az emlékkönyvbe, amibe eddig csak magyarok írtak, és a másik, nagyobba is, amiben rengeteg más nemzetiségű ember is tisztelettel ír a tudós munkásságáról. Felkötjük a szalagunkat is, majd elbúcsúzunk a sírgondozótól, aki mondja, hogy minden egyes alkalommal, amikor ide lejön, imádkozik Kőrösi nyugalmáért. Mi is békés álmot kívánunk neki.
Állítólag nem megy a kötélpálya, mert leszakadt. Megvitatjuk, hogy gyalogoljunk azért csak el odáig, hátha szerencsénk lesz. Út közben be-benézünk kisebb völgyekbe, ahol Andrásnak újabb fajai vannak, míg kiérünk már Dardzsilingből is, és a szomszédos településen megtaláljuk a működő (!) felvonót. Oda-vissza a jegy nincs 500 Ft, és kb. 500 m szintet ugrunk az út során, először lefelé. Most sem rossz a kilátás, mert a környező hegyeket és völgyeket belátni, de tiszta időben ez fantasztikus lehet. Alattunk végig teaültetvények húzódnak megszakítva néhány facsoporttal. Az út kb. 15 perces, mire leérünk a völgybe, ahol sokkal melegebb van, lekerül a kabát és a mellény is. Elsétálunk a főúton, kifelé a településről, aminek talán Tuskar/Tusvar a neve, nem emlékszem pontosan, és nézelődünk. Már a folyót is látjuk, bár messze tőlünk, mellette olyan teraszos rizsföldekkel, mint amilyenek a filmekben és az utazási magazinokban láthatók. Nagyon szép a kilátás. Szembe jön velünk egy mogyoróárus, András le is csap rá, nekem meg közben társamul szegődik egy kutya, akinek adok a kókuszos csigámból, és emiatt úgy néz rám, hogy a szívem beleszakad. Nagyon hiányzik már a kutyunk, Manóka!
Még szétnézünk a településen is, majd visszamegyünk a felvonóval, két helyi lánnyal, akik iszonyatosan féltek. Az összes menekülési lehetőséget végignézték a kabinban, és minden döccenőnél ijedeztek, de szerencsésen megérkeztünk a fenti szintre, vissza a hidegbe.
Fogunk egy osztott dzsipet, és csak 5 percet kell várnunk még 2 emberre, hogy elinduljunk. A sofőr melletti egy ülésen ülünk ketten, az oldalamban az ajtó összes kiálló alkatrészével, Andrásnak pedig a lába között a váltóval. Dardzsilingben utánajárunk, hogyan tudunk holnap eljutni Kalimpong-ba és onnan Lava-ba, majd vásárolunk nasit, és visszamegyünk a szállásra becsukni a fenti ablakot, mert már kint hidegebb lesz, mint a szobában.
Találunk egy wifi-s netezőt, ahol semmi más nem működik a routeren kívül, mivel nincs áram az utcában. Az egy óra alatt, amit itt töltöttünk mindketten átfagytunk, úgyhogy keresünk valami jónak kinéző kajáldát, hogy forró ételekkel felfűtsük magunkat. Nem messze látunk egy helyet, odabent helyiek és turisták is vannak, akiken csak póló van! Tibeti konyha, nem baj, ezt is ki kell próbálni. A konyha befűti az apró helyiséget, teával kezdünk, mézessel, ami nekem olyan jól esett, hogy le sem tudom írni. András meglátja, hogy a szomszéd asztalra valami jót visznek, megkérdezzük mi az, és azt rendelünk. Wan-wan leves, kézzel készített töltött gombócok vannak benne, rengeteg zöldség és nagyon finom. Másodiknak csirkés tésztát eszünk, és kérünk még egy adag teát.
Mire végzünk, már sötét van az utcán, de nem fázunk annyira, mint a vacsi előtt, ennyit számít, ha meleg étellel teli a pocak.
Bazározunk még egy kicsit, majd a szálláson bepakolunk holnapra. András lehet, hogy reggel rápróbál a Tigris-hegyre, és délben indulunk a dzsipállomásra, hogy minél hamarabb eljussunk Kalimpong-ba és onnan Lava-ba, ami jó madarászhely és állítólag keddenként hatalmas piac van helyi, tibeti, nepáli és bengáli cucokkal. Na, erre kíváncsi vagyok!
Elfelejtettem írni eddig, hogy Chennai-ban megnéztük a dardzsilingi időjárásjelentést, mely szerint most itt nappal 26, éjjel 16 fok van. Nem tudom melyik jancsikályhában mérhették, mert itt csak akkor van 26 fok, ha belelehelek a zárt tenyerembe, de lehet, hogy még akkor sem.

Darjeeling ropeway: 120 INR/person/round trip. Good view.

Baleset a világörökséggel

50. nap (2012. márc. 03.)

50th day (03. March 2012.)

Hajnalban kelünk és keressük a kocsikat, amik a hegyre mennek. Közben a sikátorból egy srác bukkan elő és kérdezi, hogy Tigris-hegy? András örül, hogy többen vagyunk, mert akkor kevesebbet kell fizetni az útért. De sajnos kifogjuk a rabló-banda állomást, akik fejenként 150 rúpiáért akarnak vinni (max 100 a jó ár), 10 km-re. Várunk, tanakodunk, mi legyen, mert nem akarnak engedni. Befut egy kisbusz, András nem is engedi, hogy kiszálljon a sofőr, és lealkudja fejenként 125-re, amikor a többi sofőr megtudja, nagy veszekedés lesz, de minket nem érdekel, beülünk, és indulunk. Andrásnak ekkor realizálódik, hogy a szobában hagyta a kis távcsövet… Korán volt, ma egy félkarú óriás se lesz.
Az utastársaink, Elena és Ben angolok, 1 éves világkörüli úton vannak, amiből 10 hónapot Ausztráliában töltöttek, a maradék kettőben pedig voltak Thaiföldön, Indonéziában, Indiában és most Bhutánba mennek, majd New York-ba. Elena szerint nagyon fárasztó ez az út, mivel csak mennek-mennek. Sokat beszélgetünk, mire végre felérünk a hegy tetejére, ahol már nagy a tömeg a kilátóban.
Dardzsiling fő látványossága a Tiger-hegyről a napfelkelte, amikor is bevilágítja a felkelő nap a Himalája havas hegycsúcsait, közöttük is a Khangchendzonga-t ( ejtsd: Kancsendzonga), ami bronzérmes legmagasabb hegycsúcsok képzeletbeli dobogóján. Persze csak tiszta időben, ami nekünk sajnos nem adatott meg, csak a felhőket láttuk. Van fogalmunk arról, hogy milyen lehet a látvány, hiszen 8 éve a Himalája nyugati oldalán már láttuk a hegyeket, de azért ezt sem lett volna rossz… Andrást kárpótolja egy átrepülő indiai lúd csapat, eddig ez a nap csúcspontja. Nem semmi látvány, ebben a gyönyörű napsütésben.
Már minden nézelődő eltűnt, mi még beszélgetünk, Ben ismeri a madarakat, Elena is aranyos lány. A sofőrünk már tiszta ideg, menne, hiszen ő még ma lenyom 1-2 utat itt a hegyekben. Elköszönünk az angoloktól, mert mi gyalog megyünk le a hegyről, és amikor ez a kocsi is elgurul, ránk telepszik a hihetetlen csend. Fél órája itt még száznál is több ember tülekedett, kocsik dudáltak, most pedig csak a madarakat hallani és az imaharangokat. Ugyanis a 3 km-es úton lefelé több templom és imahely is van, ahol a gonosz szellemet elűző harangok is szólnak.
Hideg van, sokkal hidegebb, mint tegnap, rajtam egy trikó, 2 hosszú pulcsi, egy vastag polár, téli mellény és nagykabát van, és nincs meleg, még úgy sem, hogy mászunk felfelé is. Ahol süt a nap, ott már kicsit jobb, mert van egy kis ereje, de szerintem 5 fok körül van és a talajmentén fagyott.
Ghoom-ban sikeresen fogunk egy dzsipet, és a 9 km-t a dardzsilingi vonatállomásig ezzel tesszük meg. Ott kapunk jegyet a 10:40-es kisvonatra, ami 2 órás körutat tesz meg Ghoom-ba és vissza, kitérővel a War Memorial-hoz (háborús emlékmű jó kilátással a hegyekre). Ez is a világörökség része, végre, csak nem maradok le a kisvonatról, Andrásnak nincs igaza az átokkal kapcsolatban!
Az állomással szemben van egy kis kajálda, kis választékkal, eszünk 1-1 omlettet (amiből én még 3-at meg tudtam volna enni) és teát, majd 2 házzal arrább találunk egy jó árust, valami csirkés meleg szendviccsel, fini sütivel és tejeskávéval. Belakunk, majd felülünk a vonatra, ami kisvártatva elindul, és kb. fél km múlva megáll, mert elfogyott a gőz, sőt a vizet is utána kellett tölteni. Fűtenek elől rendesen, hátul meg fázunk, de elindulunk, majd 1 km múlva ismét szünet, fűtés, megyünk. Nagy nehezen elérünk a kilátóig, ahol éppen esik az eső, úgyhogy ennyit a kilátásról. Tíz percig állunk itt, addig lapátolják elől a szenet, van is gőzünk, tépünk vagy hússzal, mire nagy zökkenés, kisiklottunk. A mozdony első fele a sín mellett áll, András a helyi vonatos különítménnyel tanakodik, hogy mi legyen, de hát ebből egy ideig nem lesz vonatozás. Összesen 7 km-t zötyögtünk a világörökséggel, látva a lényeget, hogy a házaktól még karnyújtásnyira sem húzódik a sín, és a kilátóhelyet, úgyhogy kipipálhatom ezt is. Ráadásul nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy világörökség vonattal siklottak ki a Himalájában!!
Fogunk egy taxit visszafelé gyalogolva, amiben mi vagyunk az utolsó utasok, de tényleg, mert nekem már csak úgy van hely, hogy az ajtó karfáján ülök az egyik combommal, a másikkal András ölében. Dardzsilignben a vonatállomáson reklamálunk, hogy adják vissza a jegy árának felét, amit meg is kapunk. Ekkor már fél 1 van, most kellett volna visszaérnünk a vonattal. Az állomás tele emberrel, akik a kisvonat következő menetére, a 13:20-asra várnak, arra, amire már reggel sem volt jegy, tele van. Mondjuk egy kisebb társaságnak, hogy mi a harci helyzet, kérdezzék meg, hogy megy-e a vonat egyáltalán még ma, és visszagyalogolunk a szállás felé.
Útközben eszünk egy kis vendéglőben, ahol ugyanolyan hideg van bent, mint kint az utcán. A pincér gyerek annyira fázik, hogy remeg, nem értem, hát a helyiek sem bírják a hideget? Mikor kihozza a kaját, látom, hogy mezítláb és papucsban nyomja. Uramisten, nekem már vesém sem lenne, ha így járnék!
A szálláson befekszünk az ágyba, kinyitjuk az ablakot, hogy süssön be a néha kikandikáló napocska, kint melegebb van, mint a szobában. El is alszunk egymást melegítve, már sötétedik, mire felébredünk, fél 7 körül, ugyanis szembe a szobánkkal, az utca túloldalán diszkó kezdődik. Bömböl az indiai zene, szuper. András kér egy vödör meleg vizet, lefürdünk, bebújunk vissza az ágyba, ma kihagyjuk az esti városnézést, vásárlást, vacsit, mert hideg van kint, reggel 4-kor keltünk, fáradtak vagyunk, és este 8-kor minden bezár (remélem a diszkó is). Az 9-kor zárt.
András reggel ismét felmegy a Tigris-hegyre, és madarászik. Én kihagyom, ugyanis azt mondták a helyiek, hogy ha délután 5-kor borús, felhős az idő, akkor másnap reggel is az lesz. Hát az 5 órási felhőellenőrzést átaludtuk, de mivel egésznap esős volt, gondolom 5-kor is.

Felderítések napja

49. nap (2012. márc. 02.)

49th day (02. March 2012.)

Reggel is ugyanolyan hideg van, mint este volt, látszik a lehelet. András az erkélyen madarászik, már van egy új faja Indiára (mezei veréb!), én meg nagy nehezen kimászok a meleg ágyból, a hidegbe. De csak azután, hogy a mai ruháimat bemelegítem a takaró alatt, ugyanis minden süt a hidegtől a szobában, ezek is.
Reggeli egy kis kajáldában, ahonnan nézzük, hogy a helyiek nagy kabátban kint állnak a napon. Még a kocsikkal is úgy parkolnak, hogy a napon lehessenek. A tejeskávé nem a legfinomabb, de a csípős szamóza felmelegít bennünket.
Utunkat a temető felé vesszük, Kőrösi Csoma Sándor sírjához. Azt gondolom, hogy minden ide látogató magyarnak ez kötelessége, hiszen ez a férfi hihetetlen akaraterejével és okosságával hatalmas tiszteletet szerzett a magyar népnek. Ebben a városban, ha valaki meghallja, hogy honnan jöttünk, első kérdése, hogy voltunk-e már a sírnál, Csománál?
A régi temetőben van az emlékmű, már messziről látjuk, hiszen csak úgy lobog rajta a sok „trikolór”. Márványtáblák jelzik 3 nyelven (magyarul, angolul és valamelyik indiai nyelven), hogy ki volt ő és mit is tett élete során, még gróf Széchenyi is tisztelettel adózik előtte… Mindketten csöndben állunk a meghatottságtól, ilyen messze eljutni, és itt meghalni, egyedül. Az egyik felirat adja át ezt az érzést a legjobban, „a magyarok bölcsőjét kereste, de saját sírját, és halhatatlanságát találta meg itt”.
Valaki gondozza az emlékművet, mert tiszta, le van söpörve körülötte, és még virágok is vannak a cserepekben, de azért holnap próbálunk szerezni gyökeres virágot, és mi is rendbe tesszük a helyet, mert sajnos a szomszédos rossz útról iszonyú mennyiségű por jön ide.
Utunkat az állatparkba folytatjuk, ahol a himalájai fajokból kapunk egy kis ízelítőt, mint a vörös panda, fő látványosságként pedig a nagyvadak, mint a himalájai farkas, leopárd, fekete párduc, hópárduc, és a bengáli tigris. Szépek, de nekem a szívem szakad meg, hogy milyen kis helyen járkálnak fel és alá, mindegyiknél elég súlyos már a „ketrec-effektus”. Legszívesebben szabadon engedném őket.
Számomra mégis a nap faja a jak, mivel még soha nem láttam élőben, csak a tv-ben. Ekkora hatalmas állatokat, mint ezek! A hím 1 tonnásra is megnőhet, a nőstények „csak” harmad akkorára. A hajas jakok - kevés- vad példánya a tibeti fennsíkon él, nagy nehézség árán próbálják megvédeni őket a vadászattól.
A park területén van a Himalájai Hegymászó Intézet, melyet 1954-ben alapítottak, az Everest meghódításának évében. Megnéztük a múzeumot, ahol legtöbbet a legmagasabb csúccsal és annak expedícióival foglalkoznak. Érdemes megnézni, mivel elképesztő, hogy milyen felszereléssel, és milyen ruhákban mászták meg annak idején ezeket a hegyeket! A mai hegymászók előtt is le a kalappal, tényleg senki nem értse félre, de a régiekhez képest el vannak kényeztetve. Újságkivágások is vannak, az egyikből pl. kiderült, hogy 1999-ben 75 év után találta meg egy amerikai expedíció egy brit hegymászó holttestét, amelyről addig csak annyit tudtak, hogy eltűnt a Mount Everest csúcsától 800 méterre. A jég olyan jó állapotban tartotta a holttestet, hogy még a ruhája is megmaradt teljesen. Utólag kiderült, hogy lezuhant és lábát törte, ebben halt meg. Az egyik tag az amerikai expedícióból hitetlenkedve írja, hogy a hegymászó ruhája sokkal vékonyabb volt, mint amiben ők az alaptábor alatti részeken mozognak, és olyanokban hódították meg a csúcsot.
Egy nagyobb részt szenteltek Tenzing Norgay-nak, a híres sherpának, aki Sir Edmund Hillary-vel együtt elsőként elérte a csúcsot. A múzeum előtt található sírja és szobra, mivel életének legnagyobb részét Dardzsilingben töltötte, sőt volt az intézet elnöke is.
Én, alföldi gyerekként, hitetlenkedve nézem a felszereléseket, főként a jégkampókat és csavarokat, amiknek nem is tudom a pontos nevét (csak angolul van kiírva minden), a beülőket, amiken ülve, a hegyről lógva pihentek és aludtak, meg azokat a hálózsákokat, amiket az 50-es, 60-as években használtak az expedíciók során. Nekünk a szálláson vastagabb a takarónk és én 3 réteg ruhában majd megfagyok alatta!
A földszinten mondom is Andrásnak, ha nekem a legjobb minőségű cuccot adná valaki mindenből, ami az itteni hegymászáshoz kellene, akkor sem jutnék el, még az alaptáborig sem. Ezt az állításomat igazolja is az első szinten egy élethű bábúkkal berendezett szoba, akik éppen az alaptáborhoz érkeznek, úgy, hogy egy lefektetett létrán kell átkelniük a gleccserszakadék felett. Ja, olyan cipőben, aminek az aljára a gleccservasat is felcsatolták (amit minden lépésnél bele kell vágni a jégbe, hogy ne csússz el)! Azt hiszem, ezt a „sportot” talán egy másik életemben, amiben férfi sherpának születek, majd kipróbálom, addig biztos nem.
Az állatkert után András egy másik úton szeretne visszamenni, keresi az utat az állatkert mögé, mert az sokkal jobbnak tűnik a madarak szempontjából. Tanakodunk merre is a legjobb, mikor odajön a szomszédos üzletből egy férfi és kérdezi, hogy honnan jöttünk. Megtudja, hogy magyarok vagyunk, szeretné rögtön megmutatni a sírt, mivel ő gondozza! A vendégkönyvbe is szeretné, ha beírnánk. Állítólag a delhi-i magyar nagykövetségtől is kapott egy magyar könyvet, ami az utazó életéről szól. Elbúcsúzunk és mondjuk neki, hogy valamelyik délután visszajövünk és írunk a könyvbe.
A szállásunk felé útközben van a Magisztrátus, benézünk a sikkimi engedély miatt. Ugyanis Sikkim-be külön engedélyt kell kérni a belépéshez és ott tartózkodáshoz, hiába India az is. Természetesen nincs félfogadás, de adnak egy nyomtatványt, amit kitöltünk és kapunk rá pecsétet. Ezzel a pecsétes papírral irány a külföldiek regisztrációs irodája (gyalog), a város másik végében, ott adják a következő pecsétet, a sikkimit, mellyel vissza kell menni a Magisztrátushoz, ahol már csak az útlevélbe pecsételnek, és kapunk egy másik papírt, amit a sikkim-i tartózkodásunk végéig meg kell őriznünk a levélben. Senki ne értse félre, ez az engedély nem érvényes az egész államba, ha valaki hegyet mászni megy, arra külön engedély kell, és csak csoportos engedélyt adnak, ha még északabbra szeretnél menni, a tibeti határig, akkor pedig nagyon csókosnak kell lenned, hogy kapj engedélyt, ha egyáltalán… Négyig lezongorázzuk az egészet, meg van az engedély! Pár nap múlva irány Sikkim.
Utána beülünk egy pici kajáldába, ahol a kisgyerek is segít a kiszolgálásban. Kérek egy kólát, (kell a cukor a hidegben) a gyerek mangó levet hoz. Mutatjuk a hűtőn lévő feliratot, ő összeveti az üvegen lévővel, valószínű még olvasni nem tud, de látja, hogy rossz terméket hozott. Másodszorra már jó feliratút hoz.
Mivel itt csak az osztott-dzsip az egyetlen közlekedési eszköz (van néhány busz is) hatalmas dugók alakulnak ki a főúton, mivel annak az állapota nem a legjobb. Sok helyen a fél út vagy a teljes le van szakadva, emiatt csak egy sáv járható felváltva, rendőri irányítással. Mellesleg egy dzsipben kb. 12 ülőhely van, 3 sorba 4-4 ember, de láttunk olyat is, amiben és amin összesen 23 ember utazott (bent és a tetőn)! Nem ment üresen a kocsi…
A piacon vásárolunk ezt-azt, a megemlékezéshez is a szükséges kellékeket, csak virágot nem sikerül találnunk. Nem hoztunk otthonról zászlót, ezért három buddhista imazászlót veszünk, pirosat, fehéret és zöldet, amit összefonok, és a végét András alkoholos filccel megszövegezi.
Beülünk egy teázóba megkóstolni a helyi teát, erről nem tudok véleményt mondani, mert még mindig nem érzek sem ízt, sem illatot, András szerint az otthoni Earl Grey finomabb... Biztos nem jó fajtát választottunk a sokból. Pedig a teázót fenntartó társaság tartja a világrekordot, ugyanis 20 éve, az egyik teájukra (ami érdekes módon sokkal alacsonyabb régióban terem) a kalkuttai árverésen 13.000 rúpiát adtak kilójáért! Mi nem ebből ittunk…
Újra szentségtörés, ez már napi rutin lesz, a ceyloni teázás Dardzsilingben, ami India éves teatermelésének 30%-át adja!

Darjeeling cemetary and zoo, Sikkim permit

Our first way was to the old cemetary, because the famous hungarian, Alexander Csoma de Koros, who is the world’s foremost scholars of tibetian languages and religion died here in Darjeelning, on his way is mission in Tibet.
Zoo is not big, but there are some himalayan species here. So exating the Himalayan Mountaineering Museum here!
Sikkim permit: first you have to go to the Office of the District Magistrate, fill a form you get a stamp on this paper here. Second you have to go to the Foreigner Registration Office, there you give more one stamp on this paper. Third you go back to the Magistrate, when gou get stamp in your passport and they give other paper, that you have to put into you passport, and save during your stay in Sikkim. Offices is open between 11am – 4pm, but this changes sometime.

Dardzsiling, de nem így akartuk

48. nap (2012. márc. 01.)

48th day (01. March 2012.)

A mai éjszaka sem sikerült túl nyugodtra, ugyanis András nem bír 30 fokos melegben aludni, úgyhogy egész éjjel ment az „ablak-ajtó kinyit-becsuk, és ventilátor fel-le” tornázás. Én meg a lepedő alól félkómában követtem az eseményeket, mivel ki sem merem dugni a fejem a huzatba, ugyanis Andamánon a 40 fokban sikerül megfáznom, de nagyon.
Az itteni reggelivel nem megyünk messzire, egyedül a tejeskávét és a zöldséglevest ismertük fel, a többit próbaképpen ettük, de volt olyan, amit inkább nem kellett volna.
Kilenckor kivittek minket kisbusszal a reptérre, ahol kivételesen minden gond nélkül, teljesen simán átjutottunk az összes ellenőrzésen a táskákkal együtt. Most figyeljetek, hamarabb indult a gép, mint a kiírt menetrend! De csak a csíkig, mert ott kb. 10 percet vártunk arra, hogy egy gép leszálljon és mi is engedélyt kaphassunk a starthoz.
Ma újabb ismereteket szerzünk az indiai helyi repcsis közlekedésről, ugyanis olyan járattal megyünk, ami Kalkuttában megáll, ki-beszállnak az emberek, és indulunk tovább Bagdográba. Mi maradunk a gépen, körbeporszívóznak és leellenőriznek minket, kicserélődik a személyzet is, minden megváltozik, kivéve azt a két tucat embert, akik hozzánk hasonlóan Chennai-ból Bagdográba mennek.
Kalkuttában 40 fok volt, a kapitány szerint „kicsit meleg”, míg Bagdográban csak 27, délután 3-kor, és még nem vagyunk a hegyekben!
A reptér egy kis épület, amiben egyetlen csomagkiadó szalag van. Amíg én a csomagjainkat várom, András megkérdezi a West Bengal turistairoda kihelyezett tagozatát, hogy a kisvonat Siliguriból mikor megy Dardzsilingbe, és van-e hely rá. Holnap ezzel a közlekedési móddal szeretnénk eljutni oda, ez is a világörökség része (az egész fenti kisvonatjárat az), talán most összejön, ha már Ooty-ba nem. András nevetve jön vissza, hogy átok ül rajtam a kisvonatokat tekintve, mert Siliguri és Kurseong között hegyomlás miatt nem közlekedik a vonat…
Még be sem tettük a lábunkat West Bengal-ba, már módosítanunk kell a terven, kiagyaljuk, hogy akkor buszozzunk el Kurseong-ba, ami félúton van Siliguri és Dardzsiling között, és onnan menjünk fel vonattal a végállomásig. De ehhez el kell jutnunk először Siliguriba (12 km innen), úgy, hogy csak taxi megy a reptérről, semmi más. 12 km = 1200 forint, tiszta rablás, de ez van. Valószínű, hogy ha kigyalogolunk, akkor lenne a főúton busz, de nem ismerjük a helyet, távolságokat, és délután 4-kor leáll minden tömegközlekedés kifelé Siliguriból (legalábbis az útikönyv szerint), addig pedig 45 percünk van. Taxizunk a buszpályaudvarra, de ez a Sikkim Állami Társaság pályaudvara. Onnan pedig nem mennek buszok Kurseong-ba, mutogatnak, hogy menjünk át a másik pályaudvarra, ami fogalmunk sincs, hogy hol van, de mindjárt 4 óra.
West Bengal-ban a másik tömegközlekedési forma az „osztott dzsip”, ami céltaxinak felel meg az arab országokban, azaz megvan a kocsi célpontja, és amikor megtelik (12 főt jelent, normál esetben), elindul. Hiába kérdezgetjük, hogy mennek-e Kuresongba, senki nem akar felvenni félútra, csak Dardzsilingig. Akkor menjünk oda! Szerencsénkre nekünk már csak 2 emberre kell várni, ez alatt eszünk (reggeli óta először), iszunk, majd végre beesik az utolsó ember is, és indulunk. Fejenként 500 Ft-ért megyünk, 2,5 – 3 óra az út, 80 km, és kb. 1800 méternyi szintet emelkedünk, fel a Himalája felé!
Maxi tisztelet a sofőrnek, mert még András is csak nézett néhány helyen, az út széle leszakadva, alattunk a semmi, szembe jönnek olyan keskeny úton, hogy szerintem el sem férne két kocsi, ráadásul végig hajtűkanyarokkal. A látvány nem semmi, ahogy megyünk fel a magas hegyek közé! Az utolsó utassal, aki velünk szemben ül, beszélgetünk, dardzsilingi, és amikor meghallja, hogy magyarok vagyunk, rögtön rávágja, hogy Csoma, a híres magyar! Hát igen, ilyenkor jó magyarnak lenni, büszkeséggel telik meg a keblünk!
Kisebb útbaigazítást kapunk tőle, hogyan-hova lehet eljutni, mennyit fizessünk érte, és bónuszként a saját mobiljáról (mert neki ingyenes a hívás) lefoglalja és lealkudja a könyvből kinézett szállásunkat is. Rá kell hivatkoznunk, mint a barátunkra, ha odaérünk, mivel így sokkal olcsóbb, mintha csak beesnénk. Mivel hamarabb száll le, mint mi, megkéri egy másik utast, aki majdnem a szállásunknál lakik, hogy segítsen nekünk megtalálni a sötétben a helyes utat. Ezt a fogadtatást, nem semmi!
Most tényleg nagyon sajnáljuk, hogy nem értjük a helyi nyelvet, mivel a sofőrünk végig vicces történeket mesél, amin mindenki nevet, annyira, hogy a két nő a kocsiban már sír is. Sajnos legújabb barátunk nem tudja lefordítani angolra, mert a legtöbb csattanó ugyanúgy a szójátékokon alapul, mint a mi nyelvünkben. Jó a hangulat végig.
Félúton megállunk teázni, míg én kikeresem a vastag pulcsikat a táskákból, és átöntöm a szétrepedt palackból a vizet egy másikba (nem bírta az utat felfelé), addig Andrást meghívják egy teára, és végigfényképezik az összes teázóval, a mi fényképezőnkkel.
Dardzsiling hosszan elnyúlik a hegyek között, több völgybe is „lefolyva”, 100 ezres város. Több helyen is megállunk befelé, fogynak az utasok a kocsiból Az egyik helyen leszedjük az összes poggyászt a tetőről, ami egyedül cementet nem tartalmazott, de minden mást igen egy házépítéshez. András is fent állt a tetőn és világított a fejlámpával, mert anélkül lehet, hogy csak 2 óra múlva végeztünk volna. A csomók kibogozása sötétben nehéz dolog, mindenestre ez megnyugtató abból a szempontból, hogy jól lekötötték a mi csomagjainkat is.
Természetesen nem találtuk meg a szállást, hosszas bóklászás után sem, sötétben, csomagokkal, hegynek fel, úton és lépcsőn, úgyhogy elköszönünk a segítőnktől, nem raboljuk az idejét, és mi kérdezgetjük a kevés nyitva lévő boltban, hogy merre kell menni. Végül eligazítanak minket, hogy le kell mennünk egy szűk lépcsősoron, és félúton egy még szűkebb utcára kell kanyarodni, és ott lesz.
A legjobb szobát kaptuk, kilátással és erkéllyel. Közös fürdő van, ami azt jelenti, hogy a wc mellől kell vinni a hideg vizet a budiba és vödörben hozzák fel a meleg vizet, ha kérsz. Ez is a legolcsóbb szállásaink közé tartozik. Minket nem zavar ez a rendszer, a szoba és az ágy tiszta, van vastag takaró is, és sehol máshol ebben a városban nincs fűtés a szobában, maradunk.
Fűtés: ez így nem igaz, hogy máshol sincs. Viszont az a fűtés nem jelent mást, mint kis jancsikályhában szénnel vagy fával tüzelnek a szobádban, ha fizetsz érte.
Kicsit átrendezzük a szobát, összetoljuk a két ágyat, hogy éjjel össze tudjunk bújni, és minél távolabb legyünk az ablaktól, aminek a legfelső részét nem lehet becsukni, csak behajtani. Minden házban ilyen az ablak-rendszer. Utána én még a nagy zsákomban is átpakolok, alulra a nyári cuccok, előkerülnek a polár pulcsik, melegítő alsók, vastag zoknik, sőt én egy vödörnyi forró víz után 3 réteg cuccot húzok magamra pizsama gyanánt, ugyanis hideg van. Az éjszakai 30 fokból eljutottunk oda, hogy látszik a leheletünk a szobában. Kérünk egy kancsó forró vizet és elkövetjük a legnagyobb szentségtörést: Dardzsilingbe ceyloni teát készítünk…
Azt hiszem, Andrásnak ma éjjel nem kell rohangálnia a szellőztetés miatt.

Chennai – Kolkatta – Bagdogra – Siliguri – Darjeeling

We flight by Spicejet, Chennai – Kolkatta – Bagdogra connect way.
There isn’t public transport from the airport of Bagdogra, you can go to Siliguri by pre-paid taxi, 350 INR, about 30 minutes. On the main road (not too far from the airport) we saw some public bus.
We’d like to go by toytrain from Siliguri to Darjeeling on next day, but the West Bengal Tourist Office said, it’s not possible, because was a landslide between Siliguri and Kurseong, so the train goes only from Kurseong to Darjeeling. There is a WB. T. Office on the airport, you ask about the toytrain, when you arrive to. Alternative way for us go by shared jeep to Kurseong, and tomorrow by toytrain to Darjeeling, but there is no jeep to Kuresong. We change our plain (again) and go to directly to Darjeeling, 120 INR/person, 2,5- 3 hours.
Accomodation: Hotel Pagoda, not bad, clean, cold, with shared bathroom (actually the toilet is the bathroom), hot water in bucket, 250 INR/room.
Here is very-very cold!!!