2. nap (2012. január 15.)
2nd day (15. January 2012)
Az estét további tervezgetéssel töltöttük a szobában, aminek a monotonitását csak az törte meg, hogy valamelyik szomszédos szobából egy nő ordítozását lehetett hallani, amint éppen egy férfinak könyörög. Valószínűleg házastársi „rendrakás” lehetett, aminek már a tudata is rossz hatással volt rám, hallani meg még elrettentőbb volt.
Az éjszaka eseménytelenül telt, csak a vonatok jöttek-mentek.
Reggel a müezzinre ébredtünk. András első mozdulatával az ablakhoz szaladt és madarászott, de gyenge volt a felhozatal.
A svédasztalos reggelinket a legfelső szinten fogyasztjuk, ahonnan egész jól belátni a Sirkeci városrészt, több mecsettel. Itt sajnos nem tudták produkálni a híres török kávét, valami híg barna lé volt helyette, viszont az étel ellensúlyozta ezt a rossz minőséget.
Szerencsére most igaza lett az időjósoknak, és napsütésben indultunk városnéző túránkra. Első állomásunk a Kék Mecsethez vitt. A mecsetet I. Ahmet Szultán építette, azzal a szándékkal, hogy szebbet és nagyobbat alkosson, mint a szemben lévő Aya Sofya. Összesen hat minaretet építettet, és egy akkora külső udvart, ami az összes ottomán mecsetét felülmúlja. A belső építkezés is hasonló legekkel bír, mivel a kék csempékből, melyek a mecset nevét is adják, több tízezret használtak fel, és 260 ablak biztosítja a sejtelmes fényt. Az ablakok üvegei Velencéből valók. A mecsetben több hatalmas oszlop is található, amelyek egy-egy elefánt vastag lábára hasonlítanak. Nem éppen elegánsak, de ezekkel oldották meg az építészeti problémákat.
A mecsetbe ingyen be lehet menni, két feltétellel: ha leveszed a cipőd, és ha a déli kapun mész be, mivel a hívők a mecset túloldalán, elválasztva a kíváncsi látogatóktól, zavartalanul imádkoznak.
A mecsettel szemben egy hihetetlen szép és érdekes építmény áll, az Aya Sopya, a város leghíresebb épülete. Többször újjáépítették, mindig belekomponálva az újabb épületbe a régebbit.
Az első épületet Juszticiánusz császár építette a Római Birodalom dicsőségére, 537-ben fejezték be, és ez volt a legnagyobb keresztény épület egészen 1453-ig. Később Mehmet mecsetté alakította, és ezt a funkciót töltötte be egészen 1935-ig, amikortól múzeummá alakították.
A főbejárat hatalmas, annak idején csak a császár lépegethetett itt. Most már mi is. A belső rész is grandiózus, több funkcióval, tekintettel arra, hogy két vallást is kiszolgált. A legfontosabb rész majdnem középen található, csupán annyiban különbözik a környezetétől, hogy más a járólapok mintázata. Itt koronázták meg a bizánci császárokat.
Az emeletről pedig a császárné követhette szemmel a szertartásokat, melyek végén egy márványajtóval elzárt kis térben beszélgethettek a „bennfentesek” az uralkodó párral. A mozaikok többnyire vallásos témájú képek, a császári párral, a szűzzel és a kisdeddel. Láttuk még Dandolo sírját is, aki egy velencei dózse volt, és segítette a bizánciakat. Itt halt meg egy hadjárat alatt. Régebben olvastam egy könyvet, Az írástudó címmel (Hegedűs Géza? írta). Egy magyar „értelmiségiről” szól, és az 1200-as években játszódik. Ennek az úrnak a kalandozásai során találkozott Dandolo-val, és a két kalandorral, akikből később bizánci császár és császárné válik. A könyv magában is érdekes, de úgy még inkább, hogy itt vissza is köszönnek a szereplői a falakról.
A topkapi Palotába nem mentünk be, csak az udvarra néztünk be, mivel a palota nagy része zárva volt a látogatók elől, és az időnk is kevés volt. Még elgyalogoltunk a Hippodrom térre, ahol két nagy obeliszk látható (vajon az asszuáni bányából?) és egy háromfejű kígyó szobor. Érdekes, hogy jó 3-4 méterrel a járdaszint alatt állt mindegyik talpazata. Valószínűleg ennyit emelkedett a város szintje az évszázadok alatt.
Visszafelé a szállásra kinéztünk a tengerpartra, és kicsit elvegyültünk a helyiek között. Horgászok, siető dolgozók és árusok kavalkádja között vezetett az utunk. András kiszúrt egy sorsjegy-árust, mely madaras sorsjegyeket is árult. 1TL volt az ára, így megkísértettük a szerencsét. Én egy fekete gólyával kezdtem, mellyel rögtön visszanyertük a pénzünket! Utána András próbált szerencsét egy szalakótással, ez is nyert! A vörös ásóludassal még nagyobb szerencsénk volt, már 2TL-t nyertünk!!! Ez ám a nyerő széria! A következővel (cigánycsukos) bukóban voltunk, de összességében 1TL-s nyereményt könyvelhettünk el.
A gépünk Mumbay-ba 18:40-kor indult, az út 6 óra. Természetesen középre kaptuk a helyünket, ahol négy szék van egymás mellett. Egy indiai pár volt az útitársunk. A személyzet láthatóan utálta, amit csinált, egyáltalán nem voltak kedvesek. Mire hozzánk értek a kajával, már csak vegetáriánus főétel volt, ami állítólag alu-gobi, de én ilyet még nem ettem, pedig otthon is szoktam főzni. Nem csak hogy csípős volt, de hideg is, a sztyuvi szerint viszont ehető. Az előttem lévő székbe épített monitoron megnéztem két filmet: az emberszabásúak lázadása (a majmok bolygójának előtörténete) és a zöld lámpás. A második helyett inkább aludnom kellett volna… Mire sikerült elszundítanom, megérkeztünk.
Sightseeing in Istanbul: Blue Mosque is free. Aya Sophya ticket is 20 Tl.
Az éjszaka eseménytelenül telt, csak a vonatok jöttek-mentek.
Reggel a müezzinre ébredtünk. András első mozdulatával az ablakhoz szaladt és madarászott, de gyenge volt a felhozatal.
A svédasztalos reggelinket a legfelső szinten fogyasztjuk, ahonnan egész jól belátni a Sirkeci városrészt, több mecsettel. Itt sajnos nem tudták produkálni a híres török kávét, valami híg barna lé volt helyette, viszont az étel ellensúlyozta ezt a rossz minőséget.
Szerencsére most igaza lett az időjósoknak, és napsütésben indultunk városnéző túránkra. Első állomásunk a Kék Mecsethez vitt. A mecsetet I. Ahmet Szultán építette, azzal a szándékkal, hogy szebbet és nagyobbat alkosson, mint a szemben lévő Aya Sofya. Összesen hat minaretet építettet, és egy akkora külső udvart, ami az összes ottomán mecsetét felülmúlja. A belső építkezés is hasonló legekkel bír, mivel a kék csempékből, melyek a mecset nevét is adják, több tízezret használtak fel, és 260 ablak biztosítja a sejtelmes fényt. Az ablakok üvegei Velencéből valók. A mecsetben több hatalmas oszlop is található, amelyek egy-egy elefánt vastag lábára hasonlítanak. Nem éppen elegánsak, de ezekkel oldották meg az építészeti problémákat.
A mecsetbe ingyen be lehet menni, két feltétellel: ha leveszed a cipőd, és ha a déli kapun mész be, mivel a hívők a mecset túloldalán, elválasztva a kíváncsi látogatóktól, zavartalanul imádkoznak.
A mecsettel szemben egy hihetetlen szép és érdekes építmény áll, az Aya Sopya, a város leghíresebb épülete. Többször újjáépítették, mindig belekomponálva az újabb épületbe a régebbit.
Az első épületet Juszticiánusz császár építette a Római Birodalom dicsőségére, 537-ben fejezték be, és ez volt a legnagyobb keresztény épület egészen 1453-ig. Később Mehmet mecsetté alakította, és ezt a funkciót töltötte be egészen 1935-ig, amikortól múzeummá alakították.
A főbejárat hatalmas, annak idején csak a császár lépegethetett itt. Most már mi is. A belső rész is grandiózus, több funkcióval, tekintettel arra, hogy két vallást is kiszolgált. A legfontosabb rész majdnem középen található, csupán annyiban különbözik a környezetétől, hogy más a járólapok mintázata. Itt koronázták meg a bizánci császárokat.
Az emeletről pedig a császárné követhette szemmel a szertartásokat, melyek végén egy márványajtóval elzárt kis térben beszélgethettek a „bennfentesek” az uralkodó párral. A mozaikok többnyire vallásos témájú képek, a császári párral, a szűzzel és a kisdeddel. Láttuk még Dandolo sírját is, aki egy velencei dózse volt, és segítette a bizánciakat. Itt halt meg egy hadjárat alatt. Régebben olvastam egy könyvet, Az írástudó címmel (Hegedűs Géza? írta). Egy magyar „értelmiségiről” szól, és az 1200-as években játszódik. Ennek az úrnak a kalandozásai során találkozott Dandolo-val, és a két kalandorral, akikből később bizánci császár és császárné válik. A könyv magában is érdekes, de úgy még inkább, hogy itt vissza is köszönnek a szereplői a falakról.
A topkapi Palotába nem mentünk be, csak az udvarra néztünk be, mivel a palota nagy része zárva volt a látogatók elől, és az időnk is kevés volt. Még elgyalogoltunk a Hippodrom térre, ahol két nagy obeliszk látható (vajon az asszuáni bányából?) és egy háromfejű kígyó szobor. Érdekes, hogy jó 3-4 méterrel a járdaszint alatt állt mindegyik talpazata. Valószínűleg ennyit emelkedett a város szintje az évszázadok alatt.
Visszafelé a szállásra kinéztünk a tengerpartra, és kicsit elvegyültünk a helyiek között. Horgászok, siető dolgozók és árusok kavalkádja között vezetett az utunk. András kiszúrt egy sorsjegy-árust, mely madaras sorsjegyeket is árult. 1TL volt az ára, így megkísértettük a szerencsét. Én egy fekete gólyával kezdtem, mellyel rögtön visszanyertük a pénzünket! Utána András próbált szerencsét egy szalakótással, ez is nyert! A vörös ásóludassal még nagyobb szerencsénk volt, már 2TL-t nyertünk!!! Ez ám a nyerő széria! A következővel (cigánycsukos) bukóban voltunk, de összességében 1TL-s nyereményt könyvelhettünk el.
A gépünk Mumbay-ba 18:40-kor indult, az út 6 óra. Természetesen középre kaptuk a helyünket, ahol négy szék van egymás mellett. Egy indiai pár volt az útitársunk. A személyzet láthatóan utálta, amit csinált, egyáltalán nem voltak kedvesek. Mire hozzánk értek a kajával, már csak vegetáriánus főétel volt, ami állítólag alu-gobi, de én ilyet még nem ettem, pedig otthon is szoktam főzni. Nem csak hogy csípős volt, de hideg is, a sztyuvi szerint viszont ehető. Az előttem lévő székbe épített monitoron megnéztem két filmet: az emberszabásúak lázadása (a majmok bolygójának előtörténete) és a zöld lámpás. A második helyett inkább aludnom kellett volna… Mire sikerült elszundítanom, megérkeztünk.
Sightseeing in Istanbul: Blue Mosque is free. Aya Sophya ticket is 20 Tl.
