28. nap (2012. feb. 10.)
28th day (10. February 2012.)
Reggel nem csörög az óra, elalszunk. Szerencsénkre a sofőr is késik, úgyhogy gyorsan felkapjuk a ruhánkat és összepakoljuk, ami még tegnap kimaradt (banán), majd felmegyünk a hotel tetejére, mert ott van a parkoló (a dombba építették a hotelt). De a felső kapu le van lakatolva. Szólunk a sofőrnek és a kísérőnek, hogy odalent találkozunk, szerencsére azt az ajtót ki tudjuk nyitni.
Meglepődünk, hogy ugyanolyan kocsival megyünk, mint amilyet a 14 napra béreltünk, nekünk azt mondták, hogy csak jeep-pel lehet felmenni, mert olyan rossz az út. Hát átvágtak minket. András mérges, hogy a menedzsernek csak sikerült megszívatnia, de ezt nem rakja zsebre, az utolsó nap még ezért várunk valami ellenszolgáltatást. Szépen kaptatunk fel a hegyre, érdekesebbnél érdekesebb tájakon, hol a Jurassic Parkban érezzük, magunkat (maradvány páfrányok), hol a német Alpokban, annyi a tehén. Egyébként itt a fennsíkon állítják elő a sziget tejtermékeinek 30%-t, a többit importálják Indiából, Új-Zélandról.
A hajnal a bejáratnál ér minket, ahol megvesszük a jegyeket, és András örömmel újságolja nekem, hogy ez is világörökség, én meg csak lesek, hogy tényleg? Ezzel nem számoltam.
A bejáraton túl csak egy km-t lehet menni kocsival, ez alatt megállunk két helyen, egy tónál, ahol a ritka rigóra próbálunk, amit csak itt lehet látni, de hiába várunk fél órát, nem mutatja magát. Mondja a vezetőnk, hogy elég nehéz látni, néha többször is elrepül itt, van amikor meg egyáltalán nem mozog. Mint ma… Viszont látunk Sri Lanka Woodpigeon-t, András nagy örömére, mert ezt a fajt is nehéz látni.
Ja, hideg van, rajtam trikó, vékony és vastag hosszú ujjú és téli mellény kapucnival.
Nyolc körül leparkolunk a bemutató központnál, és a sofőr mondja, hogy lépjünk ki, mert a Kis Világvégére még van esélyünk, ami 2,5 km-re van innen, a nagyra már nem. Fél óra alatt lenyomjuk hegynek felfelé és madarászva a távot (jól ismeri Raja a madarakat, hangokat) és megérkezünk a Kis Világvégére! Alattunk 200 m mély leszakadás, és belátni az egész környéket, napsütésben, felhők nélkül! Gyönyörű és leírhatatlan. Pici pihi (tényleg csak néhány perc) ezalatt Raja behívja a „Levél-majmokat” (Leaf Monkey), ezek nem agresszívek, és nagyon cukin néznek ki, sötétlila az arcuk és hatalmas szürke bajszuk van. Majd nekirohanunk (szó szerint nagyon sietünk) a Nagy Világvégének, mert Raha szerint ha ilyen tempót nyomunk továbbra is, akkor még van esélyünk rá.
Mi ez a sietés? Nos, köderdőben vagyunk, aminek az a jellegzetessége, hogy reggel a meleg felszállva magával ragadja a levelekről a párát, és ködöt képez. A Világvégék csak délelőtt 10-ig jók, mert addig felszáll a köd, és olyan tejfehér lesz a levegő, hogy az utat is nehezen látjuk a lábunk alatt. Szerencsénk volt, mert az idő ma napos. Siettünk, a maradék 2-3 km-t, még meredekebben újabb 30 perc alatt tettük meg, és még tiszta időben érünk a Világvégére! De már gyülekeznek a felhők. A fénykép, ahol ketten állunk, egy 900 m mély szakadék szélén készült, ezért hívják a Világvégének. Teljesen tiszta időben még az óceánt is lehet látni, ami innen légvonalban 100 km-re van. Sajna nekünk ez már nem adatott meg, de még így is lélegzetelállító a látvány! Nagyjából 20 percet ülünk itt, és ezalatt tényleg felszállt a köd, mikor elindulunk a vízesés felé, már alig lehet látni valamit.
A vízeséshez változatos tájakon át vezet az út, erdőkben és különleges magas füvesben, Raja pedig még azzal is elkápráztat bennünket, hogy elárulja, ez a sziget második legszélesebb vízesése.
Mire visszaérünk az információs központhoz, a hátunk mögött minden felhőben és ködben úszik. Van aki most érkezik, hát nem tudom, mit fognak látni.
A központban megnézzük a park történetét, a szökőár okozta károkról készült felvételeket és egy érdekes történetet egy brit vadászról, aki csak itt 1400 elefántot ölt meg. A helyiek az ég (és az elefántok) bosszújaként emlegetik, hogy a vadász villámcsapástól halt meg, majd a sírjába is kétszer csapott bele a villám.
Délután alszunk egyet, majd András kimegy a sofőrrel néhány km-re a várostól, és szerencsésen látja azt a rigót, amit reggel nem. Nagyon örül neki, talán ez a faj a legritkább endemizmus.
Este megérkezik egy nagy helyi család, akik képtelenek csendben maradni. A ráadás az volt, hogy míg pihentünk, két francia beköszönt az ablakunkon azzal, hogy ez is olyan drága szállás-e, mint a fentebb lévők?
Horton Plains
Van with driver and guide costs 5000 LNR. We arranged this trip in the Single Tree Hotel, called the guide Raja. He knows the birds and calls also. You have to go up very early, because the fog is coming before 10 am, you miss the wonderful wiew.
28th day (10. February 2012.)
Reggel nem csörög az óra, elalszunk. Szerencsénkre a sofőr is késik, úgyhogy gyorsan felkapjuk a ruhánkat és összepakoljuk, ami még tegnap kimaradt (banán), majd felmegyünk a hotel tetejére, mert ott van a parkoló (a dombba építették a hotelt). De a felső kapu le van lakatolva. Szólunk a sofőrnek és a kísérőnek, hogy odalent találkozunk, szerencsére azt az ajtót ki tudjuk nyitni.
Meglepődünk, hogy ugyanolyan kocsival megyünk, mint amilyet a 14 napra béreltünk, nekünk azt mondták, hogy csak jeep-pel lehet felmenni, mert olyan rossz az út. Hát átvágtak minket. András mérges, hogy a menedzsernek csak sikerült megszívatnia, de ezt nem rakja zsebre, az utolsó nap még ezért várunk valami ellenszolgáltatást. Szépen kaptatunk fel a hegyre, érdekesebbnél érdekesebb tájakon, hol a Jurassic Parkban érezzük, magunkat (maradvány páfrányok), hol a német Alpokban, annyi a tehén. Egyébként itt a fennsíkon állítják elő a sziget tejtermékeinek 30%-t, a többit importálják Indiából, Új-Zélandról.
A hajnal a bejáratnál ér minket, ahol megvesszük a jegyeket, és András örömmel újságolja nekem, hogy ez is világörökség, én meg csak lesek, hogy tényleg? Ezzel nem számoltam.
A bejáraton túl csak egy km-t lehet menni kocsival, ez alatt megállunk két helyen, egy tónál, ahol a ritka rigóra próbálunk, amit csak itt lehet látni, de hiába várunk fél órát, nem mutatja magát. Mondja a vezetőnk, hogy elég nehéz látni, néha többször is elrepül itt, van amikor meg egyáltalán nem mozog. Mint ma… Viszont látunk Sri Lanka Woodpigeon-t, András nagy örömére, mert ezt a fajt is nehéz látni.
Ja, hideg van, rajtam trikó, vékony és vastag hosszú ujjú és téli mellény kapucnival.
Nyolc körül leparkolunk a bemutató központnál, és a sofőr mondja, hogy lépjünk ki, mert a Kis Világvégére még van esélyünk, ami 2,5 km-re van innen, a nagyra már nem. Fél óra alatt lenyomjuk hegynek felfelé és madarászva a távot (jól ismeri Raja a madarakat, hangokat) és megérkezünk a Kis Világvégére! Alattunk 200 m mély leszakadás, és belátni az egész környéket, napsütésben, felhők nélkül! Gyönyörű és leírhatatlan. Pici pihi (tényleg csak néhány perc) ezalatt Raja behívja a „Levél-majmokat” (Leaf Monkey), ezek nem agresszívek, és nagyon cukin néznek ki, sötétlila az arcuk és hatalmas szürke bajszuk van. Majd nekirohanunk (szó szerint nagyon sietünk) a Nagy Világvégének, mert Raha szerint ha ilyen tempót nyomunk továbbra is, akkor még van esélyünk rá.
Mi ez a sietés? Nos, köderdőben vagyunk, aminek az a jellegzetessége, hogy reggel a meleg felszállva magával ragadja a levelekről a párát, és ködöt képez. A Világvégék csak délelőtt 10-ig jók, mert addig felszáll a köd, és olyan tejfehér lesz a levegő, hogy az utat is nehezen látjuk a lábunk alatt. Szerencsénk volt, mert az idő ma napos. Siettünk, a maradék 2-3 km-t, még meredekebben újabb 30 perc alatt tettük meg, és még tiszta időben érünk a Világvégére! De már gyülekeznek a felhők. A fénykép, ahol ketten állunk, egy 900 m mély szakadék szélén készült, ezért hívják a Világvégének. Teljesen tiszta időben még az óceánt is lehet látni, ami innen légvonalban 100 km-re van. Sajna nekünk ez már nem adatott meg, de még így is lélegzetelállító a látvány! Nagyjából 20 percet ülünk itt, és ezalatt tényleg felszállt a köd, mikor elindulunk a vízesés felé, már alig lehet látni valamit.
A vízeséshez változatos tájakon át vezet az út, erdőkben és különleges magas füvesben, Raja pedig még azzal is elkápráztat bennünket, hogy elárulja, ez a sziget második legszélesebb vízesése.
Mire visszaérünk az információs központhoz, a hátunk mögött minden felhőben és ködben úszik. Van aki most érkezik, hát nem tudom, mit fognak látni.
A központban megnézzük a park történetét, a szökőár okozta károkról készült felvételeket és egy érdekes történetet egy brit vadászról, aki csak itt 1400 elefántot ölt meg. A helyiek az ég (és az elefántok) bosszújaként emlegetik, hogy a vadász villámcsapástól halt meg, majd a sírjába is kétszer csapott bele a villám.
Délután alszunk egyet, majd András kimegy a sofőrrel néhány km-re a várostól, és szerencsésen látja azt a rigót, amit reggel nem. Nagyon örül neki, talán ez a faj a legritkább endemizmus.
Este megérkezik egy nagy helyi család, akik képtelenek csendben maradni. A ráadás az volt, hogy míg pihentünk, két francia beköszönt az ablakunkon azzal, hogy ez is olyan drága szállás-e, mint a fentebb lévők?
Horton Plains
Van with driver and guide costs 5000 LNR. We arranged this trip in the Single Tree Hotel, called the guide Raja. He knows the birds and calls also. You have to go up very early, because the fog is coming before 10 am, you miss the wonderful wiew.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése