41th day (23. February 2012.)
Hajnal 4-kor csörög a mobil (ébresztő), András lenyomja, hogy még 5 percet tudunk aludni, majd a müezinre ébredünk (elfelejtettem mondani, hogy a szomszédunk egy mecset), szóval ez azt jelenti, hogy fél 5 elmúlt, és nekünk 10 percünk lenne kiérni az 1 km-re lévő buszállomásra. András úgy dönt, hogy ma más lesz a program, aludjunk még, és mindketten kómába zuhanunk. Azt hiszem, most már eljutottunk arra a pontra, amikor érezzük a 6 hetes aktív pihenésünk eredményét, az állandó jövést-menést, a buszra fel-le hátunkon a 25-35 kg-os csomagokkal, mindezt hőségben és nagy páratartalmú környezetben.
Kilenckor kelünk, összekészülünk és úgy döntünk, hogy átkompozunk Mt. Harriet-re, ami a fővárostól északra fekszik, szép erdővel és jó madarakkal. A riksás letesz a jegyárusnál, és szerencsénk is van, mert bent áll a kikötőben a komp, indulunk is, kb. 15 perc az út. Ez alatt megreggelizünk, és kávé helyett iszunk egy kólát. Annyira elszoktunk az ilyen lónyálaktól, hogy csak nevetünk egymáson, ahogy csíp a szénsav, és fintorgunk a sok cukortól.
Bamboo Flat-be érkezünk, ahol kiderül, hogy a hegy tetejére nincs busz, úgyhogy jeep-pel felvitetjük magunkat, azzal a taktikával, hogy lefelé könnyebb gyalogolni. Megint negatív diszkrimináció áldozatai vagyunk, ugyanis a helyieknek 25 rúpia a belépőjegy, nekünk 250! A legdurvább akkor is Sri Lankán volt Sigiriya-ban, ahol a helyieknek 0,3 nekünk meg 30 dollár volt e belépőjegy ára, 100x-os a különbség!!!
A kantinban eszünk egy rántottás kenyeret, ami meglepően finom, majd szétnézünk a kilátókról, a legmagasabb a legjobb, ahonnan Andrásnak már több új faja is van. Az egyetlen gond csak az, hogy a kilátó mögötti árokba öntik a park összes szemetét, ami a meleggel egyarányúan szaglik, és a kilátóban érezni a legjobban. Még benézünk a nikobár-kunyhóba, aminek csak teteje és szúnyogháló falai vannak, és kicsit elidőzünk itt, mert olyan kellemes az időjárás, András pedig megnézegeti az építési fortélyokat, mert mi is szeretnénk hasonló szúnyoghálós kiülőt otthonra.
Több ösvény is vezet be az erdőbe, a világítótoronyhoz (tök jó tengerparttal, ami már olyan igazán egzotikus kinézetű), és más helyekre, a leghosszabb 16 km hosszú. Mi ezen indulunk el, lassan madarászva, és kis idő után jönnek az új fajok. Délután 2 körül fordulunk vissza, ugyanis 5-ig el kell hagyni a park területét, ami innen 3 km-re van.
A kilátón még egy kicsit ücsörgünk, de én inkább sétálgatok, mert olyan büdös a szemétkupac, András hősiesen bírja, mert még bejön 2 új faja, majd elindulunk lefelé a hegyről.
Út közben csak kapkodjuk a fejünket annyi itt a pillangó, szebbnél-szebbek, és hatalmasak. Mondom is Andrásnak, miért nem inkább pillangózik, az sokkal egyszerűbb lenne, mert itt vannak végig az úton előttünk, mellettünk, könnyű őket látni. Szerintünk 20-25 fajt láttunk a 3 km-es úton, a bejáratig (kijárat), ahol megáll mellettünk egy kocsi, madarászokkal. Kalkuttai madarászokkal (kolkatabirds.com) és infocsere következik. Szerencsére nem csak az, hanem még mutatnak egy új endemikust is, a nő meg büszkén újságolja, hogy látott nikobár-galambot, ami itt a szökőár előtt nem is volt. Milyen szerencsés, mert nagyon szép madár.
Már sötétedik, amikor látjuk, hogy a hegyhez közelebbi kompkikötőbe beáll a hajó, odasietünk, és szerencsénkre a fővárosba megy. Hihetetlen áron, 16 forintért veszünk jegyet/fő. A fővárosba is a másik kikötőbe érkezünk (3 van), ahol utánajárunk, hogy tudunk foglalni a 26-ára, a Havelock-szigetre jegyet, de már minden zárva van, a helyiek segítenek, mi-mikor-hogy.
A buszmegállóval szemben egy kifőzdében eszünk 2 zöldséges tésztát, meg András 2 csirkefasírt-szerű valamit, mindezt 280 forintért! Ráadásul finom is volt, bár asztal nélkül ettünk, mert csak székek vannak. Kaja közben eltanulom, hogyan csinálják a tojástekercset, ami kinézetre a swarma-hoz hasonlít, otthon én is kipróbálom, nem néz ki bonyolultnak.
A tegnapi netezőben próbálkozunk, szerencsére nekünk van wifi, de a vezetékesek állandóan leszakadnak a rendszerről, egy csávó már kiabál az idegtől. Próbálok anyuékkal skypolni, ők hallanak, én meg nem, illetve csak minden 5. szótagot, ráadásul az utcáról iszonyú zaj jön be, 5 perc után inkább kilépek, mert nincs értelme.
A tv-ben a rinocéroszokról van egy kisfilm, onnan, ahova mi is szeretnénk menni kb. 1-2 hét múlva, hát nem semmi állatok, remélem élőben még jobbak lesznek! Kinyitunk minden ablakot, hogy kihűljön a szoba, és megint szerencsénk van a szállással, mert a sarki szobánknak oldalra is van ablaka, ahonnan ömlik be a hűvös levegő, a szomszédok meg szenvednek a melegtől, mert nekik csak előre, ahol kicsi a légmozgás (igaz, nekik van szőnyeg a szobában, nekünk meg nincs, ó de szomorúság)! Mivel ezen a szinten mindenki cigizik (minket kivéve), bosszúból meggyújtok egy füstölőt, hogy ők is szívjanak már büdöset!
Én már túl vagyok a vödörből-hajmosás agyrém procedúrán, ami csak fél órámba került, és olyan szauna volt a fürdőben, hogy mire végeztem a hajmosással, újra le kellett tusolnom, mert leizzadtam. Már elfogyott minden otthonról hozott samponunk, úgyhogy vettünk tasaskos(!) pantene sampont, ami 7 ml=12 forint, tök jó, ha ki tudod bontani, mert azt nem könnyű.
András holnap reggel 4-kor kel, és egyedül elmegy Chiriya Tapu-ba, én pedig kimosok néhány cuccot, meg megírom az elmaradt 2 napnyi blogot.
Mt Harriet
Reach a ferry from Chatham to Bamboo Flat. If you’d like to trekking or walking there, the best is if you go to top of the mount by jeep (250 IN drop) from Bamboo Flat and walking down to the main road. Entrance fee is 250 INR/person + 20 INR/vehicle. NP closes at 5 pm. There is a cantin inside, you can drink cold water and some beverages, tea and coffe, and eat omlett with bread (good), but close at 1pm. There is a ferry at 5:20pm from Paninghat to Port Blair, ticket price is same, 4 INR/person.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése