24. nap (2012. feb. 06.)
24th day (06. February 2012.)
Reggel nyolckor már indulunk is az első világörökségünk felé, Polonnaruwa-ba, az ősi városba. Úgy 300 évvel ezelőtt ez volt a fővárosa a Csola (lásd Tanjovure) és Szingaléz királyságoknak, valójában kb. 1000 (ezer) éves múltra tekint vissza. A dél-indiai Csola dinasztia választotta és építette fel székhelyeként ezt a várost a kései 10. században, mivel stratégiailag jó hely volt, könnyen védhető a támadó hegyi királyságokkal szemben (ebbe a védelembe beleszámított az elviselhetetlenül sok szúnyog is). Végül is 1070-ben már Szingaléz főváros is lett (nem csak Csola). Az 1100-as években élte a város a fénykorát, akkor épült a legtöbb épület, parkokat alakítottak ki, több mint 2500 hektáros víztározókat, és rengeteg folyót kötöttek össze, hogy azok hajózhatóak legyenek. A 13. századtól hanyatlik a város, köszönhetően az indiai elnyomásnak, amelynek hatására már a sziget nyugati részére helyezték át a fővárost. 1982-től Unesco világörökség.
Természetesen itt is nehezen találjuk meg a történeti múzeumot (ott lehet jegyet venni), pedig az óváros központjában van. A jegy ára brutális, 25 USD/fő, ami a városban minden látnivalóra érvényes (és tartalmaz egy DVD-t, amin nem tudjuk, mi van). András az első sokk után (jegyár) most szembesül azzal, hogy ez a világörökség egy komplett város, nem csak pár épület. Hát igen, nem készítettem fel erre. Rögtön meg is kérdezi, hogy mindent meg akarsz nézni? Végül is nem, mert ahhoz bicikli kéne, de a királyi palotát és a mellette lévő épületeket igen. Van egy nagy várostérkép, amin fényképek mutatják be a jellemző látnivalókat, és ő rögtön kiszúrja, hogy a fekvő Buddhát látni szeretné, ami a város tőlünk legtávolabbi pontján van. Én meg nevetek, hogy akkor „kényszerpálya”, sajnos mindent meg kell néznünk.
A múzeum nagyon érdekes, bemutatja a város összes helyének történetét, kis makettek mutatják be az épületek arcát a fénykorukban, és régészeti leletek láthatóak még. A múzeum mögött van a királyi fürdőház és az ahhoz tartozó palota, amelynek tanácstermében egy hatalmas kőoroszlán uralja a teret, ez volt a trón, amelyen a király ült a tanácskozások idején. A hivatalnokoknak és más beosztottaknak is meg volt a helyük, melyet oszlopok jeleztek.
Úgy egy km-t sétálva bejutunk a történelmi területre (a jegyből letépnek egy darabot és pecsételik), ahol a Quadrangle nevű épületkomplexumhoz érünk. Itt a leglátványosabb a Vatadage, ami egy kör alakú épület volt, két szinttel. Négy bejárata volt a négy égtáj felé, mindegyiknél 2-2 kő kapuőrrel. A felső szint közepén pedig 4 Buddha ül, körben. Az alsó szint átmérője 18 m. A Vatadage mellett van a kőkönyv, ami pálmalevélhez hasonlít, 9 m hosszú, 1,5 m magas és 40-66 cm széles, 25 tonna, egy kőből faragták ki, melyet Mihintale-ból hoztak, ami innen 100 km-re van! Királyi publikációk vannak rajta. Itt található még két fog-templom is (Buddha fogának tisztelegnek), a régebbit Hatadage-nak hívják, a hata hatot jelent, mivel a legenda szerint 6 nap alatt építették fel a kétszintes templomot (a felső szint fából volt). A bejáratnál itt is kapuőrök állnak (fénykép). Számomra érdekes volt, hogy minden templom bejárata előtt egy félkör alakú kő van, amin 4 sorban állatfigurák vonulnak egymás után. Egy sorban csak egyféle, bika, oroszlán, kígyó és elefánt a fő motívum. Az a kő a lábtisztító, ugyanis a szent helyekre csak mezítláb lehet bemenni. A négy sor a négy állattal az élet szakaszait jelképezi, mint a születés, a fénykor, az öregedés és az elmúlás.
Nem messze innen található a királyi palota, ami 31 x 13 méteres volt és 7 emeletes. Az alsó két szint kőből, a többi fából. Állítólag 1000 (ezer) szoba volt benne. Tűz miatt pusztult el, ma már csak a 3 méter vastag falak maradtak, amik az 5 emeltnyi faszerkezetet tartották meg. A tanácsterem elején pedig egy nagyon szép kőoroszlán állt (fénykép).
Mivel András látni szeretné a fekvő Buddhát, visszasétálunk a Quadrangle-hoz és onnan folytatjuk a 3 km-es utunkat észak felé. Útközben áthaladunk a régi északi városkapunk, és a főúton mellettünk folytatódik a városfal maradványa, kis árusító helyek nyomaival. Több templom (indiai is) látható útközben, majd megérkezünk az 54 m magas Rankot Vihara-hoz, ami a 4. legmagasabb dagoba (templom) a szigeten. Mellette van a Lankatilaka, aminek 17 m magas falai között egy hatalmas, fejetlen Buddha áll. Kicsit távolabb pedig egy másik dagoba, amit már messziről megláttunk, hiszen fehér, a Kiri Vihara (tejfehér). Ez a legjobb állapotban megmaradt dagoba. Végül is eljutunk a Gal Vihara-hoz, ami a terület legmagasabb pontja. Innen jól látható az ülő, az álló és a fekvő Buddha is, melyek egymás mellett vannak a sziklafalból kivájva. Az álló Buddha 7 m magas, a fekvő 14 m hosszú. Döbbenetes látvány, főként, hogy sokan imádkozni jönnek ide, és nem nézelődni.
Az óváros minden épületét végignéztük, bicikli és kocsi nélkül, 30 fokban, és olyan párában, hogy a szivacsban nincs olyan. Láttunk majmokat is, volt amelyiket András zavarta el, mert csak jött és jött felénk. A kijáratnál fogunk egy riksát és visszamegyünk a múzeumhoz, ahol a sofőr vár bennünket. Irány Sigiriya, az Oroszlánszikla!
A sziklát rögtön ki lehet szúrni, hiszen az „alföldről” emelkedik ki hirtelen 200 m magasba! A vörös színével, platójával nagy szép geológiai képződmény, ráadásul régészetileg is fontos lelet. Vulkáni eredetű képződmény, tele természetes barlangokkal, melyeket az idők kezdete óta használtak az itt élő emberek. Régen az gondolták, hogy egy ősi királyság székhelye volt, mivel könnyen védhető a hely, de a legújabb régészeti leletek azt mutatják, hogy itt szerzetesek éltek, a 14. századig, amikor is elhagyták ezt a helyet.
András újabb sokkot kap, mert itt már 30 USD/fő a jegy ára. A bejárat mellett kis tavacskák húzódnak, ami mellett tábla jelzi, hogy ne menj a vízbe, mert krokodilok vannak benne. András szerint ez kamu, azért ijesztgetnek, hogy ne lógj be másik úton. (Nem tudom, hogy kamu-e, mert másnap viszont a folyóban láttunk krokikat). A bejárat mögött pedig kis paradicsom fekszik, tavakkal, csobogókkal, és egy vizi-kerttel, amit az egykori király építettet, aki a székhelyét a 14. század után áthelyezte ide.
A sziklát lépcsőkön kell megmászni, kívül. András elkezdte számolni a lépcsőfokokat, de egy idő után feladta, mert rengeteg volt. Tériszonyosoknak nem a legjobb hely, mivel sok a rámpa, ami alatt a nagy szakadék van, és a freskókhoz pedig olyan csigalépcső visz fel és le, amit én lefelé csukott szemmel tettem meg, mert alattunk a 100 méter mélység volt és semmi más. A kilátás mesés, nem mondható el, mennyire. A freskókból összesen 500-at találtak meg a régészek, de ma már csak 22 látható, mivel 1967-ben vandálok szinte teljesen megsemmisítették a többit. A megmaradtakat védik, nem érinthetőek és óvják még a naptól is.
Visszaérve a halálos csigalépcsőről a tükörfal mellett folytatjuk utunkat. Ez a 3 m magas fal védi a sétányt. Nem lehet még csak megérinteni sem (nem tudjuk, miért). Sok-sok lépcső után elérkezünk az oroszlán lábakhoz, melyek majdnem embermagasak. Innen indul az oroszlán-ösvény (még sok-sok lépcső), most kb. félúton vagyunk a szikla tetejére. Nekem innen az út maga volt a pokol. Függő lépcsőn kellett felfelé menni, és csak egy rúd volt mellettünk a korlát, semmi sincs mellettünk és alattunk, csak a sziklába rögzített lépcsőfokok. Nagyon féltem, hogy megszédülök, de megerőszakoltam magam és felmentem.
Megérte! A kilátás hihetetlen gyönyörű. Ráadásul az imám meghallgattatott tegnap és ma végig jó időnk volt, sem eső, sem felhő nem zavart meg bennünket. Felmentünk a „palota” helyére, ami valójában imahely lehetett, és onnan néztünk szét (fénykép). Nem messze innen található egy kőből faragott pad, amire sajnos a turistáknak nem lehet leülni, de azért van fogalmunk arról, hogy a szerzetesek 1500 éve hogyan pihenhettek itt, és milyen lehetett a kilátás. Állítólag a lépcsősor tetején annak idején egy hatalmas kőoroszlán várta a látogatókat.
Lefelé még halálosabb volt a függőlépcső, de az oroszlánlábak után már másfelé visz az út, mint ahogy jöttünk. Út közben látjuk a kobra-sziklát, aminek tényleg olyan az alakja, mint egy kobrafej. Még sétálgatunk lent a királyi kertben, majd megkeressük a sofőrünket, és visszamegyünk Dambullába, a szállásra.
Újabb vendégek érkeztek, nézzük is, hogy mivel jöhettek, mert kocsi nem áll az udvaron, a busztól meg messze van, biztos riksával. A vacsinál kiderül. A két 50 év feletti angol hölgy a háromhetes Sri Lankai-i utukat biciklivel (!) teszi meg. Napi 100 km az átlaguk sík vidéken, a hegyekben feleannyi. Agyrém!!!! Jót beszélgetünk velük, a vacsi még finomabb, mint tegnap, és bónuszként András még meg is mutatja nekik a lappantyút.
Holnap reggel a dambullai sziklatemplomokat nézzük meg, utána pedig megyünk tovább Kandy-ba.
Éjjel végig szakadt az eső.
Polonnaruwa – Sigiriya
Polonnaruwa: you can buy ticket at the ancient museum, 25 USD/person, valid for the museum, the ancient city and Gal Vihara. Lonely Planet write, you should rent a bike, it’s not bad idea, but we did it by walk. The trip from the museum (and around) to the exit of the ancient city is about 3-4 km with lots of ruins. You can go inside the ancient city by car, but if you want to see almost every ruins, you have to stop and stop and stop. I think better by walk. At the exit we took a tuk-tuk to back the museum, it was 300 LNR. You should bring with you raincoat/umbrella, hat and water.
Sigiriya: ticket is 30 USD/person. The best time to arriwe is 4 o’clock in the afternoon, because of the light and the hot. You should bring with you raincoat/umbrella, hat and water.
24th day (06. February 2012.)
Reggel nyolckor már indulunk is az első világörökségünk felé, Polonnaruwa-ba, az ősi városba. Úgy 300 évvel ezelőtt ez volt a fővárosa a Csola (lásd Tanjovure) és Szingaléz királyságoknak, valójában kb. 1000 (ezer) éves múltra tekint vissza. A dél-indiai Csola dinasztia választotta és építette fel székhelyeként ezt a várost a kései 10. században, mivel stratégiailag jó hely volt, könnyen védhető a támadó hegyi királyságokkal szemben (ebbe a védelembe beleszámított az elviselhetetlenül sok szúnyog is). Végül is 1070-ben már Szingaléz főváros is lett (nem csak Csola). Az 1100-as években élte a város a fénykorát, akkor épült a legtöbb épület, parkokat alakítottak ki, több mint 2500 hektáros víztározókat, és rengeteg folyót kötöttek össze, hogy azok hajózhatóak legyenek. A 13. századtól hanyatlik a város, köszönhetően az indiai elnyomásnak, amelynek hatására már a sziget nyugati részére helyezték át a fővárost. 1982-től Unesco világörökség.
Természetesen itt is nehezen találjuk meg a történeti múzeumot (ott lehet jegyet venni), pedig az óváros központjában van. A jegy ára brutális, 25 USD/fő, ami a városban minden látnivalóra érvényes (és tartalmaz egy DVD-t, amin nem tudjuk, mi van). András az első sokk után (jegyár) most szembesül azzal, hogy ez a világörökség egy komplett város, nem csak pár épület. Hát igen, nem készítettem fel erre. Rögtön meg is kérdezi, hogy mindent meg akarsz nézni? Végül is nem, mert ahhoz bicikli kéne, de a királyi palotát és a mellette lévő épületeket igen. Van egy nagy várostérkép, amin fényképek mutatják be a jellemző látnivalókat, és ő rögtön kiszúrja, hogy a fekvő Buddhát látni szeretné, ami a város tőlünk legtávolabbi pontján van. Én meg nevetek, hogy akkor „kényszerpálya”, sajnos mindent meg kell néznünk.
A múzeum nagyon érdekes, bemutatja a város összes helyének történetét, kis makettek mutatják be az épületek arcát a fénykorukban, és régészeti leletek láthatóak még. A múzeum mögött van a királyi fürdőház és az ahhoz tartozó palota, amelynek tanácstermében egy hatalmas kőoroszlán uralja a teret, ez volt a trón, amelyen a király ült a tanácskozások idején. A hivatalnokoknak és más beosztottaknak is meg volt a helyük, melyet oszlopok jeleztek.
Úgy egy km-t sétálva bejutunk a történelmi területre (a jegyből letépnek egy darabot és pecsételik), ahol a Quadrangle nevű épületkomplexumhoz érünk. Itt a leglátványosabb a Vatadage, ami egy kör alakú épület volt, két szinttel. Négy bejárata volt a négy égtáj felé, mindegyiknél 2-2 kő kapuőrrel. A felső szint közepén pedig 4 Buddha ül, körben. Az alsó szint átmérője 18 m. A Vatadage mellett van a kőkönyv, ami pálmalevélhez hasonlít, 9 m hosszú, 1,5 m magas és 40-66 cm széles, 25 tonna, egy kőből faragták ki, melyet Mihintale-ból hoztak, ami innen 100 km-re van! Királyi publikációk vannak rajta. Itt található még két fog-templom is (Buddha fogának tisztelegnek), a régebbit Hatadage-nak hívják, a hata hatot jelent, mivel a legenda szerint 6 nap alatt építették fel a kétszintes templomot (a felső szint fából volt). A bejáratnál itt is kapuőrök állnak (fénykép). Számomra érdekes volt, hogy minden templom bejárata előtt egy félkör alakú kő van, amin 4 sorban állatfigurák vonulnak egymás után. Egy sorban csak egyféle, bika, oroszlán, kígyó és elefánt a fő motívum. Az a kő a lábtisztító, ugyanis a szent helyekre csak mezítláb lehet bemenni. A négy sor a négy állattal az élet szakaszait jelképezi, mint a születés, a fénykor, az öregedés és az elmúlás.
Nem messze innen található a királyi palota, ami 31 x 13 méteres volt és 7 emeletes. Az alsó két szint kőből, a többi fából. Állítólag 1000 (ezer) szoba volt benne. Tűz miatt pusztult el, ma már csak a 3 méter vastag falak maradtak, amik az 5 emeltnyi faszerkezetet tartották meg. A tanácsterem elején pedig egy nagyon szép kőoroszlán állt (fénykép).
Mivel András látni szeretné a fekvő Buddhát, visszasétálunk a Quadrangle-hoz és onnan folytatjuk a 3 km-es utunkat észak felé. Útközben áthaladunk a régi északi városkapunk, és a főúton mellettünk folytatódik a városfal maradványa, kis árusító helyek nyomaival. Több templom (indiai is) látható útközben, majd megérkezünk az 54 m magas Rankot Vihara-hoz, ami a 4. legmagasabb dagoba (templom) a szigeten. Mellette van a Lankatilaka, aminek 17 m magas falai között egy hatalmas, fejetlen Buddha áll. Kicsit távolabb pedig egy másik dagoba, amit már messziről megláttunk, hiszen fehér, a Kiri Vihara (tejfehér). Ez a legjobb állapotban megmaradt dagoba. Végül is eljutunk a Gal Vihara-hoz, ami a terület legmagasabb pontja. Innen jól látható az ülő, az álló és a fekvő Buddha is, melyek egymás mellett vannak a sziklafalból kivájva. Az álló Buddha 7 m magas, a fekvő 14 m hosszú. Döbbenetes látvány, főként, hogy sokan imádkozni jönnek ide, és nem nézelődni.
Az óváros minden épületét végignéztük, bicikli és kocsi nélkül, 30 fokban, és olyan párában, hogy a szivacsban nincs olyan. Láttunk majmokat is, volt amelyiket András zavarta el, mert csak jött és jött felénk. A kijáratnál fogunk egy riksát és visszamegyünk a múzeumhoz, ahol a sofőr vár bennünket. Irány Sigiriya, az Oroszlánszikla!
A sziklát rögtön ki lehet szúrni, hiszen az „alföldről” emelkedik ki hirtelen 200 m magasba! A vörös színével, platójával nagy szép geológiai képződmény, ráadásul régészetileg is fontos lelet. Vulkáni eredetű képződmény, tele természetes barlangokkal, melyeket az idők kezdete óta használtak az itt élő emberek. Régen az gondolták, hogy egy ősi királyság székhelye volt, mivel könnyen védhető a hely, de a legújabb régészeti leletek azt mutatják, hogy itt szerzetesek éltek, a 14. századig, amikor is elhagyták ezt a helyet.
András újabb sokkot kap, mert itt már 30 USD/fő a jegy ára. A bejárat mellett kis tavacskák húzódnak, ami mellett tábla jelzi, hogy ne menj a vízbe, mert krokodilok vannak benne. András szerint ez kamu, azért ijesztgetnek, hogy ne lógj be másik úton. (Nem tudom, hogy kamu-e, mert másnap viszont a folyóban láttunk krokikat). A bejárat mögött pedig kis paradicsom fekszik, tavakkal, csobogókkal, és egy vizi-kerttel, amit az egykori király építettet, aki a székhelyét a 14. század után áthelyezte ide.
A sziklát lépcsőkön kell megmászni, kívül. András elkezdte számolni a lépcsőfokokat, de egy idő után feladta, mert rengeteg volt. Tériszonyosoknak nem a legjobb hely, mivel sok a rámpa, ami alatt a nagy szakadék van, és a freskókhoz pedig olyan csigalépcső visz fel és le, amit én lefelé csukott szemmel tettem meg, mert alattunk a 100 méter mélység volt és semmi más. A kilátás mesés, nem mondható el, mennyire. A freskókból összesen 500-at találtak meg a régészek, de ma már csak 22 látható, mivel 1967-ben vandálok szinte teljesen megsemmisítették a többit. A megmaradtakat védik, nem érinthetőek és óvják még a naptól is.
Visszaérve a halálos csigalépcsőről a tükörfal mellett folytatjuk utunkat. Ez a 3 m magas fal védi a sétányt. Nem lehet még csak megérinteni sem (nem tudjuk, miért). Sok-sok lépcső után elérkezünk az oroszlán lábakhoz, melyek majdnem embermagasak. Innen indul az oroszlán-ösvény (még sok-sok lépcső), most kb. félúton vagyunk a szikla tetejére. Nekem innen az út maga volt a pokol. Függő lépcsőn kellett felfelé menni, és csak egy rúd volt mellettünk a korlát, semmi sincs mellettünk és alattunk, csak a sziklába rögzített lépcsőfokok. Nagyon féltem, hogy megszédülök, de megerőszakoltam magam és felmentem.
Megérte! A kilátás hihetetlen gyönyörű. Ráadásul az imám meghallgattatott tegnap és ma végig jó időnk volt, sem eső, sem felhő nem zavart meg bennünket. Felmentünk a „palota” helyére, ami valójában imahely lehetett, és onnan néztünk szét (fénykép). Nem messze innen található egy kőből faragott pad, amire sajnos a turistáknak nem lehet leülni, de azért van fogalmunk arról, hogy a szerzetesek 1500 éve hogyan pihenhettek itt, és milyen lehetett a kilátás. Állítólag a lépcsősor tetején annak idején egy hatalmas kőoroszlán várta a látogatókat.
Lefelé még halálosabb volt a függőlépcső, de az oroszlánlábak után már másfelé visz az út, mint ahogy jöttünk. Út közben látjuk a kobra-sziklát, aminek tényleg olyan az alakja, mint egy kobrafej. Még sétálgatunk lent a királyi kertben, majd megkeressük a sofőrünket, és visszamegyünk Dambullába, a szállásra.
Újabb vendégek érkeztek, nézzük is, hogy mivel jöhettek, mert kocsi nem áll az udvaron, a busztól meg messze van, biztos riksával. A vacsinál kiderül. A két 50 év feletti angol hölgy a háromhetes Sri Lankai-i utukat biciklivel (!) teszi meg. Napi 100 km az átlaguk sík vidéken, a hegyekben feleannyi. Agyrém!!!! Jót beszélgetünk velük, a vacsi még finomabb, mint tegnap, és bónuszként András még meg is mutatja nekik a lappantyút.
Holnap reggel a dambullai sziklatemplomokat nézzük meg, utána pedig megyünk tovább Kandy-ba.
Éjjel végig szakadt az eső.
Polonnaruwa – Sigiriya
Polonnaruwa: you can buy ticket at the ancient museum, 25 USD/person, valid for the museum, the ancient city and Gal Vihara. Lonely Planet write, you should rent a bike, it’s not bad idea, but we did it by walk. The trip from the museum (and around) to the exit of the ancient city is about 3-4 km with lots of ruins. You can go inside the ancient city by car, but if you want to see almost every ruins, you have to stop and stop and stop. I think better by walk. At the exit we took a tuk-tuk to back the museum, it was 300 LNR. You should bring with you raincoat/umbrella, hat and water.
Sigiriya: ticket is 30 USD/person. The best time to arriwe is 4 o’clock in the afternoon, because of the light and the hot. You should bring with you raincoat/umbrella, hat and water.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése