40th day (22. February 2012.)
Folytatva a tegnapi (mai) napot, miután hajnal fél háromig várakoztunk a kényelmetlen székeken, áttoljuk a csomagjainkat a reptér másik oldalára, a biztonsági vizsgálatra. Fél 5-kor indul a gépünk (elméletileg), de 3-kor még egy teremtett lélek, sem a pultoknál, sem a röntgengépnél. Végül is nagy nehezen felveszik a munkát, és a hatalmas sor megindul. Teli lesz a gép. Mulatságos, hogy csak a nagy csomagokat vizsgálják itt át, a kézit nem. Miután átment a gépen a csomag, leragasztják, hogy ellenőrizve, és hogy ki ne tudd bontani és beletenni valamit, míg el nem érsz a 10 m-re lévő check-in pultokhoz. Persze Andrásét olyan profi módon leragasztották, hogy amikor a csomag-emelgető alkalmazott megfogta a zsákot a leragasztott csatjánál, akkor az ki is kapcsolódott, matricástól együtt.
Kiderül az is, hogy fél 5 helyett negyed 6-kor indul a gép, tekintettel arra, hogy mennyien vagyunk, és milyen helyi népességgel már megint (olvasási nehézségek…), szerintem lesz egy órás is a késésünk.
Lett is. Mellesleg én még ilyen pokróc légiszemélyzetet, mint ezek, még soha nem láttam. Borzasztóak voltak. Ráadásul annyira nagy ívben tettek mindenre, hogy az nem is igaz. Négy sorral előttünk csörgött valakinek a mobilja, hangosan és sokáig, mikor már a levegőben voltunk, de egyik sztyuvi sem ment oda, hogy akkor legyen kedves…
Port Blair az Andamán-szigetek fővárosa. Gyalogoltunk a repcsitől a házig, gondolom, akkor ez mutatja, hogy nem egy nagy reptérre érkeztünk. Megérkezése után minden külföldi állampolgárnak kötelező engedélyt kérnie, hogy beléphessen és mozoghasson a szigeteken. Pontosabban, meghatározott helyeken, ugyanis nem lehetséges minden szigetre bejutni, ezzel is védik a helyi indiánokat, őslakosokat. Ki kell tölteni egy űrlapot, amit leellenőriznek, majd begépelik az adatokat, kinyomtatják az engedélyt, amit összevetnek az útlevéllel, űrlappal, és végül megkapjuk a pecsétet az útlevélbe, és az engedélyre is, ami mellesleg egy A5-ös papír, és végig magadnál kell tartanod, különben ha nem tudod felmutatni ellenőrzéskor, kiutasítanak. A procedúra csupán egy órácskát vett el az életünkből.
Betaxizunk a lefoglalt szállásra, ami nem rossz, ár-érték arány, de tiszta. Nyolcra sikerül is elfoglalnunk a szállást, kicsit pihenünk, mert hullák vagyunk mindketten, a repcsin nem sikerült aludni, mert olyan kényelmetlen volt az ülés. Ja, mi most a Dél-Andamán szigeten vagyunk helyileg.
Az Andamán-szigetcsoport 1000 km-re van India keleti partjaitól, és összesen 572 trópusi szigetből áll, amiből 36 lakatlan. Nem ismerik az első lakosokat, sem azt, hogy mikortól lakott a terület, mivel az első feljegyzések csak a 2. századból vannak, Ptolemaiosztól, majd a 7. századból egy kínai szerzetestől, aki 17 éven keresztül utazgatott Indiában. A 19. században Brit kolónia lett, sok helyi történet szól a britek és az indiai függetlenségért harcolók csatáiról. A II. világháborúban pedig Japánok foglalták el a szigeteket, tovább bonyolítva a helyiek függetlenségért való harcát. Az 1947-es Függetlenség után a szigetek úgy döntöttek, hogy Indiához csatlakoznak, ezt követően nagy bevándorlási hullám indult meg a szárazföld felől, és a néhány ezres lélekszám mára már 350 ezerre emelkedett. Ezzel sajnos egyre inkább háttérbe szorultak az őslakosok jogai, egyre nehezebb helyzetbe kerültek, és ez az oka annak is, hogy sok helyre nem mehetnek a turisták, sőt még csak nem is fényképezhetik az őslakosokat, ha találkoznak velük.
Mivel Indiához tartozik a szigetcsoport, az indiai időzónát használják, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy reggel 5-kor pirkad, és este 6-kor sötétedik. A két időpont között hatalmas a hőség, 30 fok felett, és éget a nap. Évente kétszer jön a monszun, a délnyugati május közepétől októberig, az északkeleti november és december között. A főszezon így december és január, valamint szeptember és október.
A hely gyönyörű, és a tengerparton, illetve a fák árnyékában igazán élvezhető, de sajnos minden szépségnek megvan az ára. A szigetcsoport tűzfészken fekszik, az indiai és a burma-andamán-szumátra lemezek találkozásától nem messze (bolygó léptékkel mérve), emiatt csak az elmúlt 100 évben egyszer a földrengés, majd a szökőár rongálta meg a térséget. A földrengés 1941-ben 7.7-es erősségű volt, a déli- és a középső Andamán-szigeteket érte, épületeket rongálva meg, illetve a Ross-szigeten elsöpörte a brit adminisztrációs központot. A 2004-es szökőár ide 1 m magas hullámokkal érkezett, főként a szigetcsoport déli részén rongált, a Nicobár-szigeteken, ez az esemény is az őslakosoknak nehezítette az élethelyzetét. Mi Port-Blair-től délre még láttunk rengeteg elhagyott házat, melyet a cunami tett tönkre. Rengeteg tengerpart eltűnt, amely régebben kedvelt és frekventált hely volt, valamint sok-sok korallzátonyt csapott el a hullám. Sok embert kellett kitelepíteni, máshová költöztetni, akiknek a nulláról kell újra kezdeni az életet. A tudósok azt mondják, hogy ilyen katasztrófa, mint ez, nem valószínű, hogy újra megtörténhet ebben a térségben, de sajnos a tektonikai lemezek továbbra is vándorolnak, újabb földrengésekre adva lehetőséget.
Délelőtt 10 körül elindulunk a buszmegállóba, de a szűk és kanyargós kisutcákban eltévedünk, úgyhogy egy riksással kivitetjük magunkat. Felszállunk a Wandoor felé menő buszra (50 fok a buszban, még a helyiek sem bírják), és út közben leszállunk Sippighat-nal, ami jó madarászós hely a lagúnáival. Az út két oldalán lagúnák és félbehagyott, széttöredezett házak, ez mind a szökőár műve. Keresgetjük a récéket, de nincsenek sehol, András már tiszta frász, hogy nem vagyunk jó helyen. Bemegyünk kis mellékutakon az öblökbe, de ott sincsenek, viszont lát néhány új fajt, aminek nagyon örül.
A délutánt itt töltjük, sötétben érünk vissza a szállásra, most András alszik egyet, majd elmegyünk kajálni a sarki étterembe, ahol tibeti kaják is vannak. Most szembesülök azzal, hogy én semmit sem tudok a tibeti konyháról (kivéve azt, hogy jaktej és avas vaj), úgyhogy maradunk a bevált leves-tészta kombinációnál, és megkóstoljuk a csirke-göngyöleget, ami nagyon finom.
Internetezni itt halálos, mert már annak is örülsz, ha egyáltalán van net, hogy gyors is legyen, na, az már túlzás! A Google Earth-ön megnézzük, hogy bizony mi jó helyen voltunk, csak a récék ezt nem tudták.
András még néz egy kis krikettet a tv-ben, én bezuhanok, mert holnap hajnal 4-kor kelünk, megyünk Chiriya Tapu-ba (akkor megy az első busz, utána meg csak a hőségben).
Andaman Islands
Arrive to Port Blair, every foreigners need a permit to visit the islands. You can ask for it in immigration office, 30 days permit is free.
Pre-paid taxi to Hotel Raja Monsoon Villa is 100 INR, room is 600 INR/night. Clean, good.
Bus to Shippigat is 10 INR/person, take a bus toward to Wanddor. Journey is about 30-40 minutes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése