23. nap (2012. feb. 05.)
23rd day (05. February 2012.)
András fél hétre megy a recepcióhoz, mennek a vezetővel madarászni a túlpartra. Egész éjjel esett az eső, a folyópart és a túloldalán a hegyek ködben (párában) úsznak. A házban is minden nedves.
Én nagyjából összepakolok, mire visszaér (majd ő elmeséli, mit látott), és megyünk reggelizni, 10 órakor. Mire jóllakunk, megérkezik a sofőrünk is.
Indiga-nak hívják, és minimális angol nyelvismerettel rendelkezik, 2 hétig ő fog minket fuvarozni. Nevetős figura, majd elválik, hogy mennyire jó sofőr, mennyire jól ismeri a helyeket. Elbúcsúzunk a menedzsertől, és megkezdjük a 15-25 km/h átlagsebességű zötyögésünket.
Pinnawala nincs messze Kandy-tól, első állomásunk itt van, az elefánt árvaházban. Nagyjából 50 elefánt él itt, egy hatalmas területen, főként olyanok, akiknek vagy valamilyen betegsége, sebesülése van, és emiatt nem tudna a vadonban életben maradni, vagy árvák, esetleg már itt születtek. Mi éppen az etetésre érünk ide. Több helyen tudod etetni az elefántokat, de csak korlát mögül. Mi a kiselefántokat választjuk, mert még mindkettőnkben él a félsz az indiai vadelefántok miatt. Meg amúgy is olyan aranyosak.
Az aranyos kis elefántok egyik hátsó lábán lánc van, ami egy földbe betonozott karikához van rögzítve, és a korlátnál is jó vigyázni, nem azért, mert bántani akarnak, hanem, mert az ormányukkal nyúlkálnak kifelé, és söpörnek mindent, ami az útjukba kerül. Még a helyiek is tartanak tőlük. Az „elefánt-sitterek” pedig ingajáratban hordozzák nekik a tejcsit, amiből másfél litert 10 másodperc alatt benyakalnak! Fél órás etetés után pedig elengedik őket, és irány a játszótér. Mi pedig az elefántok mellett sétálunk! Itt realizálódik bennem, hogy ha vad elefántok elől kellene futnom, én meghalnék. Akkora jószágok, csak nézem, ahogy rakosgatja a hatalmas lábait egymás után.
A játszótér egy hatalmas füves terület bokrokkal, ahol az elefántok kedvükre „szaladgálhatnak”. Mondjuk nem egy szaladgálós állatfajta. Van egy kősor, amin túlra nem jöhetnek, ott állunk mi, emberek és fotózzuk őket. Őrök figyelnek bennünket, hogy ne menjünk túl közel egyik-másik, általuk már szeszélyesnek ismert elefánthoz. Az egyikük mindenáron azt akarja, hogy álljak egy nagy nőstény mellé, ami ráadásul az előbb trombitált, de én őszintén bevallom, iszonyatosan be voltam tojva. Végül is András állt mellé a kampós bottal, amit az idomításra használnak. Mikor láttam, hogy még meg is lehet simogatni (Rózi volt a neve), akkor én is odaálltam. De Rózi nem akart engem, megszagolt, és félrefordult. Szerintem érezte, hogy félek.
A kampós bot: az útikönyv azt írja, hogy aki nem tudja tolerálni a kampós bot használatát, az inkább ne jöjjön ide. Nos, én nem tudom, minden erőszaknak ellene vagyok. Bár a láncok látványa is sok volt nekem, (és lehangoló), mégis kellemesen csalódtam, mert egyszer sem használták a botot, nem ütötték az elefántokat még kézzel sem, elég volt, ha rájuk szóltak.
Két óra körül megkérnek mindenkit, hogy menjenek a betonból készült magas kerítések mögé. Újra szól a duda, és az elefántok eldobnak mindent, abbahagyják a por szórását, és szaladva (de most tényleg) elindulnak, át a köveken, a folyó felé. Akkora a por, hogy alig lehet látni. Fürdetés következik.
A játszótér és a folyó között húzódik a főút, amelyen ilyenkor minden forgalmat leállítanak. Az út túloldalán pedig egy bazársor van, szűk kis utcában, ahol pedig minden értékes dolgot beszednek. Andrással nevetünk, hogy majdnem ilyen lehet a képzeletbeli elefánt a porcelánboltban, hiszen annak ellenére, hogy naponta kétszer vonulnak végig itt az állatok (reggel és délután), meg - megállnak szemügyre venni egy-két apróságot a sátrak alatt. Mintha vásárolni jöttek volna ide. Annyira vicces!
A fürdetést nem lehet leírni. Persze a vendégek nem mehetnek a part közelébe, csak az őrök locsolgatják őket, de én meg is értem, miért. Ha az őr megcsúszna a derékig érő vízben, és az elefánt véletlenül rálépne, az súlyos következményekkel járna. A bébi elefántok élvezik a legjobban, egymásra másznak, és nyomják a társukat a víz alá. Néha csak egy-egy láb vagy ormány látszik ki a vízből, hogy ott bizony, van még egy elefánt!
Egy órát nézelődünk itt, amikor is leszakad az eső, mindenki bemenekül valami fedezék alá. Mi egy papírboltba tudunk beszaladni, ahol elefántkakiból készült dolgok vásárolhatók. Egy felnőtt elefánt napi 180 kg kaját eszik meg, és napi 16-szor kakál, amit összegyűjtenek, a napon kiszárítanak és összefőzik margosa levéllel (nem tudom a magyar nevét sajnos). Minden 10 kg kakiból 160 lap (28x32 inch) papír jön ki, amelyet színezni is lehet. Az összes munkafolyamatot kézzel csinálják. Mi vettünk is két képeslapot, melyen elefántok állnak összefonódó ormánnyal, hogy emlékezzünk rájuk.
Miután az eső csak nem áll el, folytatjuk utunkat Dambulla-ba, a mai szállásunk ott lesz. Jill (a brit lány, aki tudott magyarul) ajánlott egy helyet, a várostól 8 km-re, a tó partján, a neve Little Dream (kis álom). Egy család tart fent 3 szobát a vendégeknek. Nagy nehezen megtaláljuk, már most kiderült, hogy a sofőrünk nem végezte el a talpraesett tábort, mert ha nincs András, akkor szerintem nem jutunk el oda. A hely mindkettőnknek tetszik még a szakadó eső ellenére is, a Mama és a lánya pedig nagyon kedvesek. Főznek nekünk vacsit, csirkét, amin van hús is, nem csak csont, zöldséges rizs és saláta. Isteni finom saláta. A desszert papaja, ananász és görögdinnye. Bár csak ketten ettünk az asztalnál, az alatt még két kutyus hízelgett, egy picike, Kuku, és egy nagy, Rózi (ma már a második Rózi). Nagyon jól nevelt kutyuk, annak ellenére, hogy egyik sem a családé. Kukut kidobták az út szélén, (itt is dívik ez a „szép” szokás), Rózinak pedig elköltözött a gazdája, és magára hagyta a kutyát. Mindkettőt hazahozták, és most már a család tagjai. Meg is hálálják a szeretetet!
A szobánk előtt még molyolunk egy kicsit, András madaras dolgokkal foglalkozik, én írom a blogot, a szúnyogok csípnek, az eső szakad, délután óta megállás nélkül. András hall egy lappantyú hangot (Jerdon’s Nightjar), kimegy az útra és meg is találja, a dróton ül.
Egész éjjel szakadt az eső, én meg imádkozok, hogy csak holnap ne essen, mert két világörökséget is meg szeretnénk nézni, ráadásul az egyiknek a része a fantasztikus kilátás.
Kithulgala – Pinnawala – Dambulla
We rented a car for the next 14 days, because make that tour, what we want, by bus (and 4 big rucksacks) is impossible.
Pinnawala Elephant Orphrange, ticket is 2000 LNR/person. We arriwed at 1 o’clock in the afternnon, when begins the feeding, and at 2 o’clock is the bathing. Not cheap, but so interesting and the baby elephants so funny!
Dambulla accomodation: Little Dream is about 8 km from the town, next to the Lake. Friendly family is the owner, they’ve got 3 rooms, clean, only cold water, and they cook very delicious dinner. Room costs 2000 LNR/night, dinner is 500 LNR/person.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése