21. nap (2012. feb. 03.)
21th day (03. February 2012.)
Hajnal fél négykor keltünk, és a riksás pontban négykor meg is érkezett. Fél óra alatt kiértünk a reptérre, ami előtt ittunk egy csá-t, majd becsattogtunk a reptérre. A nemzetközi és a belföldi reptér egymás mellett van, egy váróterem választja el a kettőt egymástól. Itt is csak azt engedik be, akinek repjegye van. Az őrök olyan fittek voltak reggel, hogy még viccelődtek is, hogy a gyereknek miért nincs jegye (hátizsák)?
Becsekkolunk, András a bal oldalra kéri a jegyet (jobbra kaptuk), majd átmegyünk az ellenőrzésen is (külön női és férfi). A női sorban egy komplett háztömbnyi nőcsapatot félre állítottak, mert tiltott dolgok voltak a kézi táskában, míg az övemet fűztem be, láttam, hogy egy széken púposra halmozva csak ollók vannak. Ezalatt Andrást megkérdezik, hogy honnan jött, és tudják, hol van Magyarország!
Reggelire eszünk szendvicset, és ingyen netezünk 20 percet, ismét a TATA jóvoltából, mire befejezzük, ki is írják, hogy a 9-es kapuról indul a gép. Ami zárva van. Nézzük, az 1-es kapunál kígyózik egy nagy sor, kiderül, hogy az a 9-es, nekünk is oda kell beállni. Megnézik a lepecsételt jegyeket, és a kézi táska cetlijét, majd buszról leszállva megint megnézik a jegyet, majd a lépcső alján ismét, és még végig is simítják, hogy biztos pecsételve van és nem rajzolva. Na, itt aztán biztonságban vagyunk!
Az út Colombo-ba (Sri Lanka fővárosába) egy óra. Én bealszok, András meg abban reménykedik, hogy kapunk kaját. Kaptunk, tésztát szószos lencsével, valami sütit, ami András szerint finom volt, úgyhogy az enyémet is megette, meg 2 decis igazi ásványvizet.
Én ideges voltam a vízum miatt, mert csak december végén kristályosodott ki Sri Lankán az új rendszer, miszerint minden külföldinek (legalább is európainak) kell venni vízumot. A ….oldalon lehet megvásárolni elektronikusan, 20 USD/ fő, adnak egy regisztrációs számot és egy nap múlva megnézheted, hogy érvényes-e a vízumod. A mienk érvényes volt a rendszer szerint, de azért én idegeskedtem. Nem volt miért. Az útlevél ellenőrzés során még örültek is, hogy on-line vízumunk van, mert így könnyebb az ellenőrzés, mintha a reptéren vettük volna meg (és gyorsabb is). Mikor meglátta a határőr, hogy Kithulgala-ba megyünk, rögtön beszédes lett és mondta, hogy az nagyon szép hely, ott volt nászúton.
A csomagok rendben megérkeznek, bár az Andráséba bepróbálkoztak, de sikertelenül. Az előtérben András felvesz pénzt az automatából, elsőre sikerül, és megkérdezzük, hogy lehet eljutni Kithulgala-ba busszal. Elhadarják ketten is, de nem értjük teljesen. Valahol át kell szállni, és ezt nem értjük, de az út csak 4 óra.
Kilépve az ajtón megcsap bennünket a trópusi meleg, amely forró és páradús. Találunk egy buszt, és az előtte álló rendőrtől megkérdezzük, hogy ez megy-e a Colombo-i buszállomásra, de ez is elhadar valamit, amit meg egyáltalán nem értünk. Felszállunk, és két fiataltól megkérdezzük, hogy ők hova mennek, „Colombo-ba, a vonathoz az erődbe”. Mondom Andrásnak, hogy az jó, mert mellette van a buszállomás.
Megyünk kb. 6 km-t, amikor megáll a busz és mindenki leszáll. Érdekes, mert a város 30 km-re van a reptértől. Kiderül, hogy itt kell átszállni. Végül is az összes turista jön velünk, meg még felszedünk pár helyit (kis busz) és fél óra várakozás után (35 fokban) el is indulunk. Átlagsebesség 10-15 km/óra, a 45 perces utat 2 óra alatt tesszük meg, be a városba, a buszállomásra. Ott kiraknak mindenkit, a turistáknak elmondják, hogy melyik számú buszra kell felszállni (nekünk a Hatton felé menőre). Veszünk rágcsát meg mangólevet (az indiai jobb) és beállunk a kígyózó sor végére a peronon. Valamit bemondanak a hangosba, amiből csak azt értjük, hogy Hatton, de a közelünkben egy lélek sem beszél angolul, így csak találgatjuk, hogy bizti kimarad egy járat. Lassan fél órája állunk a nagy melegben a sor végén, ráadásul téli, vastag nadrágban, hogy ne lépjük túl a repcsin a súykorlátot. A sor elején egy helyi nő rosszul is lett a melegtől, mire befut egy kis busz, azt teli engedik, és utána jön egy mentesítő járat. Arra felférünk. Itt más az ülések elrendezése, emiatt nincs hely elől a csomagoknak, egy ülésre lepakoljuk, én mellé ülök, Andrásnak pedig csak a másik sorban, mögöttem jut hely. Nem tudom, hány fok lehetett, de szauna érzés kerített minket a hatalmába, csak az vigasztalt, hogy a helyiekről is ugyanúgy folyt a víz, mint rólunk. Így álltunk fél órát, hogy tartsuk a menetrendet (a mentesítő járattal, a kimaradt busz után).
Nem igazán szeretnék erről a buszozásról írni, a lényeg legyen az, hogy én tartottam a három nagy csomagot, sehol nem láttam ki a buszból, a levegő sem jött rám, hegynek felfelé kanyarogtunk és vagy a gázolaj volt darabos, vagy a sofőr lába rángott, de indultunk-fékeztünk állandóan, mindenki rángatózott előre-hátra. Ja, az út elején még megálltunk a benzinkúton és cirka 140 liter gázolajat benyomtunk a buszba, szóval az első órában semmit sem haladtunk előre. A lényeg, hogy én bírom az utazás minden formáját, de majdnem behánytam a 4 óra alatt, mire megérkeztünk Kithulgala-ba.
Ott az első riksással elvitettük magunkat a Rest House-ba, ahol persze nem volt hely. Ajánlottak egy másik szállást, ahol szintén nem volt hely (ráadásul iszonyú drága volt, Plantation Hotel), majd a riksással felhívattuk a Rafter’s Retreat-ot, hogy van-e hely, szerencsére volt, ráadásul a Rest House mellett. András megnézi a szállást, és lefoglalja két éjszakára, addig én beágyazva a csomagok közé várom a riksában. Mikor visszajön, kérdezem tőle, hogy milyen, tiszta? A válasz, hogy nem számíts jóra, és még drága is. Mikor meglátom, hogy milyen a szállásunk, majd elsírom magam, de örömömben! A folyó partján vagyunk egy kis bungalóban, aminek két oldala van (egy a szomszéd felé, egy pedig a bejárat + fürdőszoba oldalra), a másik kettő csak korlát és bambusz redőny. Középen az ágy, felette a szúnyoghálóval, meg még egy kisebb ágy és asztalok, meg két nyugágy. Minden fából. Imádom az első pillanattól kezdve!
Ezen a gyönyörű helyen kimosok néhány cuccot, a nagyobb darabokat pedig odaadjuk mosatni (darabját 120 forintért). Már rá is fért a ruhatárunkra, hiszen nem sokat hoztunk, és a meleg miatt minden nap újabb felsőt kell vennünk, mert beleizzadunk. Míg én kimosok és kiteregetek, András a nyugágyból madarászik és beszed 4 új fajt. Azt hiszem, neki is tetszik ez a szállás.
Én pihizek, András sétál a kertben. Este nyolckor vacsora (benne van az árban), külön kérjük, hogy legyen leves is. Van, zöldség leves, olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál, és életem legfinomabb zöldséglevese! A második zöldséges rizs, szószos csirke, párolt zöldség, mangócsatni (édes mangó szósz), a desszert pedig ananász. Szerintem sokkal finomabb, mint az indiai konyha, András szerint nem. Azt hiszem ebben nem fogunk kompromisszumra jutni…
Vacsi után megkörnyékez bennünket a menedzser (trikóban és derékra tekert kendőben), hogy mi a tervünk. András madarászni szeretne a túlparton, elmondja, hogy milyen fajokat szeretne látni, le is szervezik neki. Tovább érdeklődik, hogy innen hova szeretnénk menni. Tudjuk, mire megy ki a játék, foglaljunk kocsit sofőrrel. Egy órás beszélgetés, tervezgetés és huza-vona után végül is mond egy árat, amit mi sokallunk (14 napról van szó), és megegyezünk, hogy alszunk rá egyet, és holnap válaszolunk. Ekkor jön a folytatás, hogy bár 2 éjszakára adták ki nekünk a szállást, sajnos figyelmetlenek voltak, mert holnapra full tele van az egész hely, nem-e mennénk át egy hegyi házba, ahol „nagyon jó a madármozgás”. Nekem eszem ágában sincs innen odébb állni, én ezt a házat akarom a folyóparttal. Szerencsére András is, de megígérjük, hogy holnap megnézzük a másik helyet.
Most tényleg hamar fekszünk, mert nem szeretnénk felkapcsolni a villanyt. András a mosdókagylón talál egy tenyérnyi pókot, amit elzavar. Magunkra húzzuk a szúnyoghálót, hallgatjuk a folyót és elalszunk.
Aludnánk, ha egy óriás mókus nem mászna fel a bádogtetőnk feletti fára, ahonnan dobálja le a gyümölcsöket a tetőre és a földre, hogy később összeszedegesse. Egyik másik úgy koppan a tetőn, mintha robbantanának. Végül csak jól lakott és elaludhattunk.
Chennai – Colombo – Kithulgala
Airplane from Chennai to Colombo at 7 AM, Air India Express, 6900 INR / 2 person, 1 hour.
We went by bus from Colombo Airport to Colombo Bus station. You can find this bus left from the „group exit”, after about 6 km you change to other bus, number 187, which is stop at the main bus station. Local people said, this is a 45-minutes way, but we took it almost 2 hours, because was big traffic, 400 LNR / 2 person + baggages.
From Colombo to Kithulgala catch a bus to Hatton (number 18, platform 43), 4 hours, 760 LNR / person + baggages, because must pay for the baggages. The journey was terrible, hot, no air inside the bus, full of people, and driver was stupid. You ask the staff, tell, when you have to get off, if you don’t ask, they don’t stop.
Kithulgala accomodation: Rafter’s Retreat, next to Rest House. Very good bungalows, clean, price include half board. Friendly staff. Loundry 60 LNR/piece. If you go to Kithulgala, you should book an accomodation, because Rest House and Plantation Hotel was full.
Becsekkolunk, András a bal oldalra kéri a jegyet (jobbra kaptuk), majd átmegyünk az ellenőrzésen is (külön női és férfi). A női sorban egy komplett háztömbnyi nőcsapatot félre állítottak, mert tiltott dolgok voltak a kézi táskában, míg az övemet fűztem be, láttam, hogy egy széken púposra halmozva csak ollók vannak. Ezalatt Andrást megkérdezik, hogy honnan jött, és tudják, hol van Magyarország!
Reggelire eszünk szendvicset, és ingyen netezünk 20 percet, ismét a TATA jóvoltából, mire befejezzük, ki is írják, hogy a 9-es kapuról indul a gép. Ami zárva van. Nézzük, az 1-es kapunál kígyózik egy nagy sor, kiderül, hogy az a 9-es, nekünk is oda kell beállni. Megnézik a lepecsételt jegyeket, és a kézi táska cetlijét, majd buszról leszállva megint megnézik a jegyet, majd a lépcső alján ismét, és még végig is simítják, hogy biztos pecsételve van és nem rajzolva. Na, itt aztán biztonságban vagyunk!
Az út Colombo-ba (Sri Lanka fővárosába) egy óra. Én bealszok, András meg abban reménykedik, hogy kapunk kaját. Kaptunk, tésztát szószos lencsével, valami sütit, ami András szerint finom volt, úgyhogy az enyémet is megette, meg 2 decis igazi ásványvizet.
Én ideges voltam a vízum miatt, mert csak december végén kristályosodott ki Sri Lankán az új rendszer, miszerint minden külföldinek (legalább is európainak) kell venni vízumot. A ….oldalon lehet megvásárolni elektronikusan, 20 USD/ fő, adnak egy regisztrációs számot és egy nap múlva megnézheted, hogy érvényes-e a vízumod. A mienk érvényes volt a rendszer szerint, de azért én idegeskedtem. Nem volt miért. Az útlevél ellenőrzés során még örültek is, hogy on-line vízumunk van, mert így könnyebb az ellenőrzés, mintha a reptéren vettük volna meg (és gyorsabb is). Mikor meglátta a határőr, hogy Kithulgala-ba megyünk, rögtön beszédes lett és mondta, hogy az nagyon szép hely, ott volt nászúton.
A csomagok rendben megérkeznek, bár az Andráséba bepróbálkoztak, de sikertelenül. Az előtérben András felvesz pénzt az automatából, elsőre sikerül, és megkérdezzük, hogy lehet eljutni Kithulgala-ba busszal. Elhadarják ketten is, de nem értjük teljesen. Valahol át kell szállni, és ezt nem értjük, de az út csak 4 óra.
Kilépve az ajtón megcsap bennünket a trópusi meleg, amely forró és páradús. Találunk egy buszt, és az előtte álló rendőrtől megkérdezzük, hogy ez megy-e a Colombo-i buszállomásra, de ez is elhadar valamit, amit meg egyáltalán nem értünk. Felszállunk, és két fiataltól megkérdezzük, hogy ők hova mennek, „Colombo-ba, a vonathoz az erődbe”. Mondom Andrásnak, hogy az jó, mert mellette van a buszállomás.
Megyünk kb. 6 km-t, amikor megáll a busz és mindenki leszáll. Érdekes, mert a város 30 km-re van a reptértől. Kiderül, hogy itt kell átszállni. Végül is az összes turista jön velünk, meg még felszedünk pár helyit (kis busz) és fél óra várakozás után (35 fokban) el is indulunk. Átlagsebesség 10-15 km/óra, a 45 perces utat 2 óra alatt tesszük meg, be a városba, a buszállomásra. Ott kiraknak mindenkit, a turistáknak elmondják, hogy melyik számú buszra kell felszállni (nekünk a Hatton felé menőre). Veszünk rágcsát meg mangólevet (az indiai jobb) és beállunk a kígyózó sor végére a peronon. Valamit bemondanak a hangosba, amiből csak azt értjük, hogy Hatton, de a közelünkben egy lélek sem beszél angolul, így csak találgatjuk, hogy bizti kimarad egy járat. Lassan fél órája állunk a nagy melegben a sor végén, ráadásul téli, vastag nadrágban, hogy ne lépjük túl a repcsin a súykorlátot. A sor elején egy helyi nő rosszul is lett a melegtől, mire befut egy kis busz, azt teli engedik, és utána jön egy mentesítő járat. Arra felférünk. Itt más az ülések elrendezése, emiatt nincs hely elől a csomagoknak, egy ülésre lepakoljuk, én mellé ülök, Andrásnak pedig csak a másik sorban, mögöttem jut hely. Nem tudom, hány fok lehetett, de szauna érzés kerített minket a hatalmába, csak az vigasztalt, hogy a helyiekről is ugyanúgy folyt a víz, mint rólunk. Így álltunk fél órát, hogy tartsuk a menetrendet (a mentesítő járattal, a kimaradt busz után).
Nem igazán szeretnék erről a buszozásról írni, a lényeg legyen az, hogy én tartottam a három nagy csomagot, sehol nem láttam ki a buszból, a levegő sem jött rám, hegynek felfelé kanyarogtunk és vagy a gázolaj volt darabos, vagy a sofőr lába rángott, de indultunk-fékeztünk állandóan, mindenki rángatózott előre-hátra. Ja, az út elején még megálltunk a benzinkúton és cirka 140 liter gázolajat benyomtunk a buszba, szóval az első órában semmit sem haladtunk előre. A lényeg, hogy én bírom az utazás minden formáját, de majdnem behánytam a 4 óra alatt, mire megérkeztünk Kithulgala-ba.
Ott az első riksással elvitettük magunkat a Rest House-ba, ahol persze nem volt hely. Ajánlottak egy másik szállást, ahol szintén nem volt hely (ráadásul iszonyú drága volt, Plantation Hotel), majd a riksással felhívattuk a Rafter’s Retreat-ot, hogy van-e hely, szerencsére volt, ráadásul a Rest House mellett. András megnézi a szállást, és lefoglalja két éjszakára, addig én beágyazva a csomagok közé várom a riksában. Mikor visszajön, kérdezem tőle, hogy milyen, tiszta? A válasz, hogy nem számíts jóra, és még drága is. Mikor meglátom, hogy milyen a szállásunk, majd elsírom magam, de örömömben! A folyó partján vagyunk egy kis bungalóban, aminek két oldala van (egy a szomszéd felé, egy pedig a bejárat + fürdőszoba oldalra), a másik kettő csak korlát és bambusz redőny. Középen az ágy, felette a szúnyoghálóval, meg még egy kisebb ágy és asztalok, meg két nyugágy. Minden fából. Imádom az első pillanattól kezdve!
Ezen a gyönyörű helyen kimosok néhány cuccot, a nagyobb darabokat pedig odaadjuk mosatni (darabját 120 forintért). Már rá is fért a ruhatárunkra, hiszen nem sokat hoztunk, és a meleg miatt minden nap újabb felsőt kell vennünk, mert beleizzadunk. Míg én kimosok és kiteregetek, András a nyugágyból madarászik és beszed 4 új fajt. Azt hiszem, neki is tetszik ez a szállás.
Én pihizek, András sétál a kertben. Este nyolckor vacsora (benne van az árban), külön kérjük, hogy legyen leves is. Van, zöldség leves, olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál, és életem legfinomabb zöldséglevese! A második zöldséges rizs, szószos csirke, párolt zöldség, mangócsatni (édes mangó szósz), a desszert pedig ananász. Szerintem sokkal finomabb, mint az indiai konyha, András szerint nem. Azt hiszem ebben nem fogunk kompromisszumra jutni…
Vacsi után megkörnyékez bennünket a menedzser (trikóban és derékra tekert kendőben), hogy mi a tervünk. András madarászni szeretne a túlparton, elmondja, hogy milyen fajokat szeretne látni, le is szervezik neki. Tovább érdeklődik, hogy innen hova szeretnénk menni. Tudjuk, mire megy ki a játék, foglaljunk kocsit sofőrrel. Egy órás beszélgetés, tervezgetés és huza-vona után végül is mond egy árat, amit mi sokallunk (14 napról van szó), és megegyezünk, hogy alszunk rá egyet, és holnap válaszolunk. Ekkor jön a folytatás, hogy bár 2 éjszakára adták ki nekünk a szállást, sajnos figyelmetlenek voltak, mert holnapra full tele van az egész hely, nem-e mennénk át egy hegyi házba, ahol „nagyon jó a madármozgás”. Nekem eszem ágában sincs innen odébb állni, én ezt a házat akarom a folyóparttal. Szerencsére András is, de megígérjük, hogy holnap megnézzük a másik helyet.
Most tényleg hamar fekszünk, mert nem szeretnénk felkapcsolni a villanyt. András a mosdókagylón talál egy tenyérnyi pókot, amit elzavar. Magunkra húzzuk a szúnyoghálót, hallgatjuk a folyót és elalszunk.
Aludnánk, ha egy óriás mókus nem mászna fel a bádogtetőnk feletti fára, ahonnan dobálja le a gyümölcsöket a tetőre és a földre, hogy később összeszedegesse. Egyik másik úgy koppan a tetőn, mintha robbantanának. Végül csak jól lakott és elaludhattunk.
Chennai – Colombo – Kithulgala
Airplane from Chennai to Colombo at 7 AM, Air India Express, 6900 INR / 2 person, 1 hour.
We went by bus from Colombo Airport to Colombo Bus station. You can find this bus left from the „group exit”, after about 6 km you change to other bus, number 187, which is stop at the main bus station. Local people said, this is a 45-minutes way, but we took it almost 2 hours, because was big traffic, 400 LNR / 2 person + baggages.
From Colombo to Kithulgala catch a bus to Hatton (number 18, platform 43), 4 hours, 760 LNR / person + baggages, because must pay for the baggages. The journey was terrible, hot, no air inside the bus, full of people, and driver was stupid. You ask the staff, tell, when you have to get off, if you don’t ask, they don’t stop.
Kithulgala accomodation: Rafter’s Retreat, next to Rest House. Very good bungalows, clean, price include half board. Friendly staff. Loundry 60 LNR/piece. If you go to Kithulgala, you should book an accomodation, because Rest House and Plantation Hotel was full.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése