37. nap (2012. feb. 19.)
37th day (19. February 2012.)
Miután ma éjszaka 2 körül elalszunk, 4-kor arra ébredünk, hogy valaki iszonyatos zörejjel hagyja el a szállodát, a recepciós pedig a végtelen hosszúságig és hangosan köpköd ez idő alatt. András azt hiszi már reggel 8 van, és ideje kelni, de nem. Miután visszaaludnánk, az udvarról halljuk, hogy valaki vödörbe engedi a vizet, már hajnal 5 van. Mire ismét visszaaludnánk, bekapcsolják a folyosón a tv-t, és mi is hallgatjuk a szappanoperát, mert annyira hangos. Olyan fáradtak vagyunk, hogy már káromkodni sincs erőnk, amint halkabb lesz a zajláda, rögtön beájulunk. Én fél tízkor kelek, András már fél órája fent van, olvasgat, és meglepődünk mindketten, hogy délelőtt mekkora a csönd.
Reggeli és összekészülünk, irány a buszpályaudvar, Mahaballipuram, a világörökség. Mai nevén Mamallapuram.
Riksával kivitetjük magunkat a közeli buszpályaudvarra, ahol nagy bolyongások közepette megtaláljuk a mi járatunkat. A jegyárus szól, hogy a leghátsó sorba üljünk, nem értjük miért, de úgy teszünk. András beágyaz engem a csomagok közé, és mire végez, felszáll elénk két kanadai nő, anya-lánya. A lány elmegy vásárolni a közeli standhoz, miközben elindul a busz, az anyja meg halálra rémülten kiabál, hogy „Stop-stop”, meg kifelé, hogy „Annabell, gyere már”! András meg nyugtatja, hogy nem lesz semmi baj, mögöttünk áll egy másik busz, ami miatt mi nem tudunk kimenni, de ha nem állna, akkor is percekig tartana, míg kiérnénk az útra. Mint ahogy most is.
Alig érünk ki a pályaudvarról, megtudjuk, miért kellett hátra ülnünk, ugyanis a busz mezőgazdasági járattá alakul, hiszen feldobnak egy rakás zsákot is a buszra, meg nagy alumíniumedényeket, amik mind tele vannak valami terménnyel. A mi négy hátizsákunk eltörpül ezek mellett. András mellett ülő két nő meg hosszas vitába keveredik a jegyárussal, hogy mennyit is fizessenek, a sok csomagjuk miatt, amiket mindenki kerülget a busz közepén.
A két kanadai állandóan kérdezgeti, hogy mikor kell leszállniuk, de valahogy nem értenek a helyiekkel szót, pedig, értelemszerűen, ők jobban tudnak angolul, mint mi.
Szóba elegyedünk velük, és persze, hogy most érkeztek, a lány most jár először Indiában, az anyja 15 éve volt itt, és most bejárják ugyanazokat a helyeket, amit akkor, 2 és fél hónap alatt. Mondom, hogy nem mennek Andamánra, mert olcsó a repjegy, és szép hely, és azt sem tudják, hogy hol van, előveszik az útikönyvet, hogy mutassam meg, az még olyan szűz, hogy csak nevetünk rajta. Zseblámpájuk sincs, ami pedig itt elengedhetetlen, mivel Tamil Nadu-ban állandó áramszünetek vannak. Pont most olvastunk egy cikket a Chennai Times-ban, hogy napi 2x1 óráról 2x2 órára emelték az áramszünet kvótát, mert nem tudnak annyi elektromos áramot termelni, amennyire az államnak (Tamil N.) szüksége lenne.
Szerencsésen megérkezünk, és amint leszállunk a buszról, lecsap ránk egy pasas, hogy tud olcsó és jó szállást, 200 INR/éjszaka (800 Ft), ami elég hihetetlenül hangzik. Megnézzük, végül is maradunk 2 éjszakát, legalább spórolunk egy kicsit. A tulaj segít, hogy mi-merre, mennyibe kerül, és hogyan lehet olcsón megnézni a dolgokat, meg mondja, hogy legyen zseblámpa nálunk, mert itt nagyon sokszor van áramszünet. Teljesen kivannak a „vidékiek”, mert Chennai áramigénye már akkora, hogy itt egyre többször kapcsolják le az áramot.
Délután pihi, kimosatjuk a vastag cuccainkat, kisöpörjük a szobánkat (mert azt itt nem nagyon szoktak) és lézengünk fel-alá.
Este elmegyünk a híres templomhoz, de nem megyünk be, mert egyrészt kicsike és nincs is benne semmi extra, másrészt meg már zárnak is. Inkább kimegyünk mellé a tengerpartra, ahol vasárnap lévén, hatalmas vidámpark van a helyieknek, körhinta, lovaglás, céllövölde, bazársor, és rengeteg helyi. A helyi férfiak nagy részének csillog a szeme, valószínűleg nem a napsütéstől...
Na ezért sem erőltettük a délutáni városnézést, meg azért sem, mert iszonyatos a meleg, égeti a bőrünket, pedig már nem vagyunk hófehérek.
A tengerparti kis templom pedig kívülről sem rossz, ahogyan a sziklák tetején tűri a hullámok verését, már évszázadok óta. Állítólag volt még itt 2-3 ilyen templom, de azokat a víz eróziója már megette.
Találunk egy jó kajáldát, finom, nagy adagokkal és olcsó is. Ez a város tényleg jó választás volt!
Internetezés, majd visszamegyünk a szállásra, ahol szerencsénkre ismét van áram, megy a ventilátor és a szúnyogriasztó is. Befekszünk a szúnyogháló alá, és egyeztetjük, hogy ma nem volt áram: 12,00 – 15,00 és 18,00 – 18,45 és 20,00 – 20,45 között. Állítólag reggel sem lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése